Valér
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Sokkoló festmények rejtett jelentéssel

2016.11.20. 12:15

Programkereső

Viggo Wallensköld sokkoló, gyakran brutális képeinek részleteiben történetek darabkáit rejti el. Aki időt szán a szálak visszafejtésére, a materiális morbiditáson túllépve lírai jelentésrétegekkel találja magát szembe.

Festményei olyanok, mint egy krimi helyszíne: minden apró nyomnak jelentősége lehet. A festő úgy tekint a képeire, mintha történetet mesélnének el, vagy részei lennének annak. Vizuális támpontokon kívül mással azonban nem szolgál.

Egyetlen futó pillantás nemcsak kevés, hanem félre is viheti a felületes szemlélőt.

Wallensköld nem valós modellek után fest, alakjai kitaláltak, emlékekből, benyomásokból gyúrja őket. Értelmezésüknél is el kell szakadnunk a materiális, látható jellemzőiktől. A csonka, végtagok nélküli, félig szobor vagy gép nők nem tragikus balesetek vagy kísérletek áldozatai, hanem a lelkiállapotukat érzékelteti a művész. Az önmaga szobrává váló, vagy a fején kívül teljesen gépként működő ember plasztikus megfogalmazása a modern élet identitás- és szerepkonfliktusainak. Akadnak gyereknek tűnő, koruknál fogva azonban felnőtt karakterei is, és olyanok is, akik láb helyett szobortalapzaton állnak, vagy egy vágányon közlekednek. A szimbólumok az egyedi értelmezések egész tárházát nyitják meg a néző számára.

Egy meztelen női torzó egy modellvasút pálya középen, ahol a cikázó kisvonatok még durvábban hangsúlyozzák a mozgásképtelenségét, pedig alkotója szerint „a lány része a rendszernek”.

A finn-svéd művésznél az elsőre klasszikusabbnak tűnő alkotásokkal is óvatosan kell bánni: a romantikusan régies ruhában, egy múlt századi házban álló lánynak közelebbről megnézve nincs karja, a lábai helyén szobortalapzat van. A festő az élő és élettelen dolgok közötti határral is játszik.

A Finnagóra fesztivál keretében a Barabás villába berendezett tárlat az alkotó minden fontosabb korszakát felvillantja, bár nem életmű kiállításnak szánják. A termek berendezésekor sem a kronológiát, hanem tisztán esztétikai szempontokat követtek.

Viggo Wallensköld

Az 1969-es születésű festő szülei is művészek. Édesanyja grafikus, édesapja, a svéd Ivan Wallensköld, szintén festő volt. A szülei azonban nem erőltették ezt a pályát.

A festő eredetileg Finnország leghosszabb nevével is büszkélkedhet.  Édesapja ugyanis a ragaszkodott hozzá, hogy fiának ő válasszon nevet. Azt akarta, hogy a család múltját is tükrözze – Wentzel –, de különlegeset is szeretett volna, ami senki másnak nincs – Adlerwalt. Végül hat keresztnévvel állt elő. A pap közölte velük, hogy a törvény szerint csak három név adható egy gyereknek, az apa azonban nem esett kétségbe, néhány jól elhelyezett kötőjellel oldotta meg a dolgot. Így lett a gyerek teljes neve végül Viggo Wentzel-Renato-Bogislaus Cathmor-Adlerwalt Wallensköld.

„Az életben nem csak egyetlen oldala van a dolgoknak” – jegyzi meg. „A képeimre úgy is lehet tekinteni, mint egy mesére, ahol a jó és a rossz egymás mellett él.” A végtagok nélküli női testtel a szépség kérdését, tragédia és boldogság egyidejűségét vizsgálja. A világban egyszerre van jelen a kisvasút boldog, kisfiús, játékossága és a hátborzongató dolgok. A kettő kölcsönhatásából alakul ki az emberi élet, ahogyan léteznek tragikus, de boldog dolgok is. 

A művész elmondásában a képein a gépek részei az embernek, ezek nem portrék, inkább csendéletek. „Az ember is csak egy tárgy, amely része a kompozíciónak. Az ebből adódó ellentmondás is érdekes” – mutatja az Álom című festményt. Az, hogy a gépbe épített lány él-e, része a kérdésfelvetésnek, bár ő maga úgy gondolja, hogy igen.

A Barabás villában kiállítottak közül a Koktél, vagy Magány című 1995-ben készült festmény a legkorábbi alkotás. A képen egy terebélyes hölgy egy erkélykorlátnak támaszkodva koktélozik, hátat fordítva a látogatónak. Az alkotás egy kórházban függ, innen kérték kölcsön a kiállításra, de már nagyon várják vissza a betegek, mert szerintük a festmény nyugalmat áraszt. 

Wallensköld képeinek nemcsak a témája, a hatásuk is ellentmondásos: vannak, akik úgy érzik, hogy megnyugtatja őket, érzelmi energiát adnak neki, mások épp fordítva.

Wallensköld képein az alanyok eleinte háttal álltak, ettől keltik azt az érzést, hogy olyan egyedül vannak. „A magányosságuk nagyon fontos volt nekem, mert én magam is gyakran küzdöttem ezzel az érzéssel fiatal koromban” – meséli az alkotó.

Az alakok nem felém – a nézőre – néznek, hanem mindketten ugyanabba az irányba tekintünk és ugyanazt látjuk.

A regényíró festő

A festés mellett Wallensköld regényeket is ír. Ősszel jelent meg második könyve. Az elsőben egy fiktív tudós, az 1903-ban született, majd nyomtalanul eltűnt Anatolij D. Mbdrinovista feljegyzései találhatóak. A rengeteg különféle szakterülettel foglalkozó karakter összegyűjtött írásait tollrajzok is illusztrálták.

A második kötet egyfajta visszaemlékezés, amelyben azok mesélnek, akik a tudóst ismerték. Az ő történeteik, elmondásuk alapján áll össze, milyen ember is volt Anatolij D. Mbdrinovista. A részletek iránti lelkesedése a regényírásban sem hagyta cserben Wallensköldöt: a fiktív szláv ország nyelvén írott szövegnek az ugyancsak fiktív fordítóit is feltüntette a kötetekben, míg őmaga csak kiadóként szerepel.

A könyvei egyelőre magyarul nem elérhetőek.

„Ezután kezdtem olyan portrékat festeni, amik egyenesen ránk néznek. Ezek egyfajta önarcképek. Nincs nemük bizonyos értelemben, hanem az energiájuk, a hozzájuk kapcsolódó érzések olyanok, mint én” – magyarázza a festő annak ellenére, hogy munkái túlnyomó részben nőket, vagy interszexuális karaktereket ábrázolnak. Elvétve akadnak férfialakok, ennek okát azonban a művész sem tudja. „Talán azért alakult így, mert a szépség mibenlétét kutatom, ami a női testhez kötődik a művészettörténetben is. Az ellentmondást vizsgálom a női test ábrázolásával.”

A festményeken a nők arca érzelemmentes. Festőjüknek ez a belső béke jele, de tekinthetjük a művész gesztusának is, hogy meghagyja a teret a nézőnek, ő töltse meg érzelmekkel a hiányzó helyeket: azt lát bele, amit akar, vagy amit tud. 

Történetek állnak a képek mögött, amik az ötlettel együtt születnek és a skiccelés, vázlatrajzolás folyamán egyre jobban kibontakoznak.

Ezek közül választja ki, hogy melyikből szülessen festmény, melyiket fejtse ki egy teljes művé. Wallensköld nem tudatos, hanem intuitív alkotónak tarja magát. "A festmények érzelmek” – vallja. A képek vászonra és papírra készülnek. Előfordul, hogy egyenesen a ceruzarajzból nő ki egy nagyobb mű és akár több hozzátoldás is szükséges a laphoz, hogy elég legyen a hely a kibontakozó festménynek. Ez volt a helyzet az Utrymme (Tér) című képnél is, amelyen látszanak is a ceruzavonalak a festék alatt.

A festés olyan, mint a költészet: azt festem, ami az intuícióval érkezik.

Nem gondolkozom azon, hogy mit festek, azt festem meg, amit én magam fontosnak tartok, ami engem megérint. Munka közben érzem a személyt és a környezetét is, amiben kell, hogy legyenek. A portrék környezete gyakran több hely emlékéből épül fel: például egy tapéta, egy ódivatú szoba fala, a könyvek vagy a parketta."

Egy kis finn városból maradt emlék a Tél című képen az ablakból látszódó havas háztetők sora. Az alak a képen nem gyerek, bár a méretén kívül a csíkos doboz és a pöttyös függöny és is ezt sugallná. Hideg és meleg közeg, plasztikus, nagy felületek kerekezik a lányt: a parketta, a függöny, a polcok, az ablak és a táj. Mintha az alkotás egyes részei maguk is absztrakt festmények lennének. A lány öltözéke a szentképek, ikonok ruháit idézi.

Wallensköld képei nem csak sötétek, mindig jelen van rajtuk a boldogság is. „Amikor festek, másik személy vagyok. Képes vagyok a néző szemével is látni és megérteni, hogy mások miért érzik brutálisnak, durvának a képet.”

Az, hogy valaki tragikusnak vagy megnyugtatónak látja a falakon függő alkotásokat csak azon múlik, hogy ő maga mire rezonál.

Hejsan Budapest!

Viggo Wallensköld kiállítása november 29-ig látogatható a Barabás villában.

A Hejsan Budapest! eseménysorozat előfutára a 100 éves függetlenségét 2017-ben ünneplő finn állami ünnepnek, amely most a többnyelvű Finnország életéből vett sikertörténetekkel kívánja megismertetni az érdeklődőket. A kiállítás mellett, a Carl Knif Company kortárstánc előadása látható a MOM Kulturális Központban, Maria Kalaniemi harmonikaművész koncertje hallható a Müpában, valamint Monika Fagerholm és Kiss Noémi közreműködésével az „Író szerepe a mai Európában” címmel rendeznek előadást szintén a Barabás Villában.