Árpád

Graffiti-feliratok és a copyright - még a Mekit is beperelték

2016.11.22. 08:15

Programkereső

Sorra perlik be a nagy cégeket a graffitisek és street-artistok, amiért engedély nélkül használják fel munkáikat. Egyes ábrákat és stílusokat még könnyű megkülönböztetni és felismerni - na de mi a helyzet a sokakat idegesítő belterjes graffiti-feliratokkal?

A McDonald's sárga logóját mindannyian ismerjük - csak úgy, mint a mostanában nehéz időket élő kabaláját, Ronald McDonald bohócot. Dash Snow neve kevesebbeknek mond valamit, pedig a graffiti szubkultúra egyik legismertebb sztárja volt. 27 évesen, 2009-ben halt meg drogtúladagolásban, munkáit hat számjegyű összegért adták el olyan aukciósházak, mint a Sotheby's vagy a Christie's. Dash Snow hagyatékát jelenleg lánya édesanyja kezeli, aki támadást indított a gyorsétteremlánc ellen: azzal vádolja a hamburgerezőt, hogy ellopta a graffitis alkotásait.

A McDonald's márciusban mutatta be első, street-art-inspirálta dekorációját a londoni Brixtonban. A falakat és a lámpákat is graffiti-ábrákkal díszítették, amiért sorra érkeztek a kritikák - a legfinomabb megfogalmazás a "nem autentikus" volt - mégis, a cég adatai szerint az új dizájnt alkalmazó éttermeik 9%-os plusz forgalmat generáltak. Nem csoda tehát, ha a vádakra a Meki nem reagált érdemben. Nem csak nem fizettek Dash Snow örököseinek, de nem is tüntették el a díszítéseket - pedig a képeket látva eléggé egyértelmű, hogy felhasználták a street-artist ábráit. Ez különösen azért zavarhatja Snow rajongóit, mert a művész egész életében kerülte, hogy bármiféle kontextusban összehozzák a nevét a vállalati kultúrával és a fogyasztói társadalommal.

Az már más kérdés, hogy mennyire lehet egy street-artistnak jogi követelése, amikor műveit a közterületen, közvagyont képező falakon és felületeken készíti el.

Az Independent szedte össze az utóbbi időben megszaporodó botrányokat a nagy vállalatok és az őket lopás miatt perlő graffitisek között. Tavaly Katy Perry MET-gálán viselt ruhája miatt perelte be Jeremy Scott divattervezőt és a Moschino-t egy brooklyn-i, Rime nevű graffitis. A Cavalli hasonló stílusú ruháiért szintén pert indítottak graffitisek, és az American Eagle is megkapta a magáét mikor promóciós anyagaiban az Ahol nevű művész alkotásait kezdte használni. Ezeket az eseteket végül mind sikerült bíróságon kívüli egyezségben elrendezni. Ami, mint tudjuk, azt jelenti, hogy "itt egy rakás pénz, csak fogd be a szád".

Dash Snow és a McDonald's ügye viszont, mint az Independent kiemeli, ezektől eltérő.

Először fordul elő ugyanis, hogy szerzői jogi vita alakul ki egy úgynevezett throw-up körül.

Ezek sajátos, a graffiti-kultúrára jellemző feliratok, egyfajta névjegyek, melyek általában buborékszerű betűkkel jelenítik meg a művész nevét. Hasonlóak a sokak által ismert és utált tagekhez, amelyekkel kevésbé esztétikusabb módon szokták a graffitizők megjelölni a falakat és felületeket.

A throw-up-oknak és tageknek általában ez a céljuk: egyfajta 'itt jártam" feliratok, vizuális körbepisilések, amelyek jelzik egy-egy graffitis területét - és nem utolsó sorban arra is  valók, hogy terjesszék az alkotó nevét a szubkultúrán belül. Bár a legtöbb valamirevaló graffitisnek van saját stílusa, ez mégsem olyan könnyen felismerhető, mint a mindenhova odafújható névtábla. Bónuszpontnak számít, ha nehezen megközelíthető vagy elérhető, de annál jobban látható felületet sikerül valakinek ilyen formában birtokba vennie.

Nem egyértelmű viszont, hogy ezek a feliratok is copyright-védelem alatt állnak-e. Egyesek szerint nem csak nem eredetiek, de nem is képeznek szellemi tulajdont, elcsúfítják a környezetet, és az alkotón kívül senkinek nem mondanak semmit - nem jelentenek például vizuális élvezetet, mint a nagyobb lélegzetvételű street-art művek. A másik oldal szerint minden, ma már elismert művésznek számító graffitis tagekkel és throw-upokkal kezdte, mivel ez az első lépés az ismertséghez vezető úton.

Ráadásul a graffiti, mint mozgalom is a betűk változatos megformálása és a kalligráfia megújításai körül alakult ki.

Bár külső szemmel nem mindig tudjuk megkülönbözteti őket egymástól, a graffitisek között folyamatosan dúl a harc az egyre merészebb újításokért és azért, hogy minél megkülönböztethetőek legyenek betűik.

Egyre erősödik a meggyőződés, hogy az innovatív  betűstílusok, és az ezeket alkalmazó graffitik is szerzői jogi védelem alatt kell hogy álljanak -  hiszen mindegy, hogy egy tag tetszik-e vagy nem, a copyright nem egy alkotás minősége miatt van érvényben. Más szóval, a törvény nem hivatott eldönteni, mi számít jónak vagy szörnyűnek. Az Independent cikkének szerzője szerint pedig ha diagrammok, chart-ok és technikai rajzok is élvezhetik a szerzői jogi védelmet, akkor nem tűnik eretneknek, ha ugyanezt megadjuk a betűstílusokkal kísérletezgető graffitiseknek is.