Szilárda

Tévéjós miatt exhumálják Salvador Dalít

2017.06.28. 11:43

Programkereső

A nő három éve indított pert azért, hogy hivatalosan elismerjék: ő Dali házasságon kívül született lánya. A madridi bíróság a DNS-teszthez elrendelte a kihantolást, amit akár júliusban el is végezhetnek.

A madridi bíró egyéb lehetőség hiányában döntött az exhumálás mellett - írja a The Telegraph. Korábban elvégezték a DNS-tesztet Dalí halotti maszkján talált haj és bőrmaradványokkal, ezek azonban nem adtak értékelhető eredményt. Attól nem kell tartani, hogy a kihantolás titokban, a nyilvánosság tudta nélkül történhetne, mivel

a művész a figueres-i Dalí Színház és Múzeum színpada alatt nyugszik.

1989-ben, 84 évesen ezen a színpadon esett össze és hunyt el szívrohamban. 

Az állítólagos lány, a 61 éves Pilar Abel Martínez ugyanabban a katalán városban él, ahol Dalí is lakott. Már évek óta kitartóan hangoztatja, hogy ő a festő "titkos szerelmi kalandjának" a gyümölcse. 2015-ben pedig pert is indított a Gala-Salvador Dalí Alapítvány és a művész vagyonának jelentős részét öröklő spanyol állam ellen, hogy ismerjék el Dalí biológiai lányaként. Az ügyben idén várható ítélet.

Salvador Dalí
Salvador Dalí
Fotó: Terry Fincher / Getty Images Hungary

Abel édesanyja, Antonia Martínez maga is gyakran beszélt a viszonyról, amit állítólag 1955-ben folytatott a közeli tengerparti városban, Cadaques-ban. Dalí és felesége Gala nem sokkal korábban tértek vissza New Yorkból és Cadaques-ban telepedtek le, abban a házban, ami ma a múzeumnak ad otthont. Abel anyja ekkor 25 éves volt és egy helyi családnál dolgozott. A fiatal nő és az 51 éves festő összebarátkoztak, majd a barátságból állítólag gyorsan viszony lett. A nő - már várandósan - visszatért Figueres-be és még a gyerek születése - 1956. februárja - előtt hozzáment egy másik férfihoz.

Pilar Abel Martínezt az apai nagyanyja tájékoztatta még kicsi korában, hogy a festő balkézről született gyereke. "Tudom, hogy nem a fiam lánya vagy, hanem azé a nagy festőé, de ettől még ugyanúgy szeretlek" - idézte a tapintatos nagymamát az El Pais spanyol napilap. A nagyi azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy az unokája ugyanolyan fura, mint Dalí. 

Abel saját bevallása szerint is úgy néz ki, mint "Dalí bajusz nélkül".

A fizikai hasonlóság biológiai eredetének bizonyítására már korábban alávetette magát egy DNS-vizsgálatnak, azonban a festő halotti maszkján nem találtak elegendő mintát a vizsgálat elvégzéséhez. A bíróság a héten határozott úgy, hogy nincs más lehetőség a vita eldöntésére, mint a holttestből nyert DNS-minta. 

A nő  egyébként állítása szerint nemcsak Dalí fizikai tulajdonságait örökölte, hanem a szürrealista festőnek tulajdonítja azt is, hogy képes a jövőbe látni. Pilar Abel Martínez nyolc éven keresztül vezetett egy tévés jövendőmondó műsort, ahol tarot kártyából jósolt. 

A Gala-Salvador Dali Alapítvány azt nyilatkozta, hogy az államot képviselő ügyvédekkel együtt megpróbálják megakadályozni az exhumálást, és a napokban fellebbeznek a döntés ellen.

 A pozitív DNS-teszt birtokába Abel nemcsak Dalí nevét vehetné fel, hanem jogosult lenne a festő 300 millió euróra becsült birtokának egy részére.

Bár hogy ehhez hozzá is juthasson feltehetőleg újabb hosszas jogi huzavona elé kéne néznie a spanyol állammal.

Salvador Dalí és felesége, Gala. Ha hihetünk a híreknek, akkor Pilar Abel Martínez is pont így néz ki, mínusz a bajusz.
Salvador Dalí és felesége, Gala. Ha hihetünk a híreknek, akkor Pilar Abel Martínez is pont így néz ki, mínusz a bajusz.
Fotó: Barham / Getty Images Hungary

Ha bebizonyosodik, hogy Abel állítása igaz, és Salvador Dalí lánya, az új adalékokkal szolgálna a festő és Gala házasságával kapcsolatban, amit a világ egyik leghíresebb szerelmeként tartanak számon. Dalí és Gala 1934-ben házasodtak össze először, polgári szertartás keretében, majd 1958-ban egyházi házasságot is kötöttek, miután az elvált Gala megkapta a Vatikán külön felmentését. Dalí ragaszkodott az asszonyhoz, aki művészi múzsája is volt, azonban a festő állítólag fóbiásan rettegett a női nemi szervtől, így Galának férje engedélyével lehettek házasságon kívüli viszonyai. 

A pár 1968-ban vásárolt egy kastélyt Girona tartományban, ahova Gala beköltözött, Dali azonban csak az ő meghívására látogathatott el ide.