Szilárda

Magyar volt a századforduló ünnepelt sanghaji táncosnője

2017.09.27. 11:05 Módosítva: 2017-09-27 11:05:43

Programkereső

Milyen képet közvetítettek a két világháború között a magyar művészek, a szórakoztatóipar és az utazók a Kelet világáról, és milyen volt a virágkorát élő Sanghaj? - teszi fel a kérdést a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Sanghay - Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között címmel megnyílt kiállítása.

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Sanghay–Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között című új kiállítása az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros, Shanghai és a két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló budapesti mulató, a Sanghay bar nevét kapcsolja össze. A kiállítás célja, hogy egyrészt a Shanghaiban akkoriban élő és tevékenykedő magyarok (többek közt a Hopp Múzeumba került) hagyatéka révén bepillantást engedjen a kínai metropolisz világába, másrészt hogy a magyarországi művészetben a keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket.

Kapcsolódások és kölcsönhatások bonyolult szövete feslik fel az új kutatások fényében, s nemcsak a különböző művészeti ágak, hanem a mindennapi élet legkülönbözőbb területeiről is láthatunk példákat. A kiállítás – többek között – 

a két világháború között Shanghaiban élt magyar kolónia használati tárgyainak és fényképeinek segítségével mutatja be az ottani életmódot, életkörülményeket,

a világ különböző részeiről érkező munkásokkal, árusokkal és kereskedőkkel tömött utcákat. Nyugati arcokat látunk a keleti hátterek előtt – Farkas Imre képein; keleti nőket divatos nyugati kellékekkel – Román György (képzőművész,bokszoló, csokoládédrazsék forgalmazásával is próbálkozó „impresszárió”) által gyűjtött képeslapokon.

A nyüzsgő kínai metropoliszba érkezett például a Komor család, itt nyitották meg a Komor és Kuhn műkereskedőházat, és ha a szükség úgy hozta, pénzzel támogatták az elsővilágháború után hazafelé tartó magyar katonákat és a menekülteket. Ide érkezett meg a szintén katonaszökevény Hudec László építész is, az első shanghai felhőkarcoló tervezője.

Egyik-másik még ma is álló Hudec-épületet fotóinstalláció keretében mutatunk be a kiállításitérben. A közel nyolcvan családot érintő magyar kolónia, vagyis az állandó lakosok mellett gyakori volt itt az átutazók, nyugati turisták, titkos ügynökök (Trebitsch-Lincoln) feltűnése, csakúgy, mint a megnövekedett szórakozási igények kielégítésére érkező vendégművészek fellépése is.

Rejtő Jenőnek egyik ihletője volt a kor híres titkosügynöke és kalandora, Trebitsch-Lincoln Ignác,

 aki Sanghajban nyitott buddhista kolostort, majd 1943-ban ott is hunyt el; temetésén százezres tömeg és a Nankingban székelő kínai kormány összes minisztere részt vett.

Az 1930-as években egyre több mulató, hölgyeket is szívesen látó elit bálterem nyitotta meg kapuit Shanghaiban. Nem egy ilyen helyen 

fellépett változatos, magyar táncokat is bemutató programjával az a – közelmúltig teljesen ismeretlen – Dessewffy Flóra,

akinek viseletanyaga, Keleten készített ruhái a kiállítás egyik újdonságát adják. (Egy másik utazóművészünk, Csorba Klári hangja akkoriban rendszeresen hallható volt a modern shanghai rádió adásaiban. Talán éppen neki köszönhető, hogy a világhírű Szomorú vasárnap című dal Kínát is meghódította.)

Az akkori Kína nagy részével oly éles ellentétben álló, fényűző, mondén város szerény hazai visszfénye volt a Bartók Béla (akkor Horthy Miklós) út 60. alatt, 1937-ben megnyitott„csodás keleti pompával” berendezett Sanghay bar, melynek neve és a műsorfüzetén díszelgő,a pezsgőspohár mellett kimonót viselő apró keleti alak az egzotikum iránti egyre erősödő igényt volt hivatott kielégíteni. A mára teljesen elfelejtett mulató a kor egyik hírhedt éjszakai szórakozóhelye volt, ahol a különböző zenés-táncos műsorszámokat egy Buddha-szobor előtt mutatták be.

Ahogyan az a kiállítás festmény- és fotóanyagában is látható, a táncnak és az erotikának a keleti vallásokkal való összevegyítése a korszak kedvelt motívumává vált, s ez alól a legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő művészeti ág, a film sem vonhatta kimagát.

A negyvenes évek elején készült el a hírhedt Mata Harira emlékeztető, a keleti táncosnő figuráját középpontba helyező két film, a Sziámi macska és a Machita,

 melyek lakásbelsőihez a Hopp Ferenc Múzeum főként japán és kínai műtárgyanyagát vették kölcsön. A két film főszerepét játszó Szeleczky Zita, illetve Karády Katalin keleti táncot lejtő alakja feltűnik a kiállításon bemutatott filmrészleteken, csakúgy, mint a környezetükben díszletként alkalmazott keleti tárgyak.

Az erotika és a buddhizmus különös keveredése számos jeles, magyar képzőművész alkotásaiban is fellelhető.

 Ezek a kiállítás negyedik, egyúttal záró termében kaptak helyet. Ezek közé tartozik Csók István Nirvánája, Vaszary híres Buddha akttal című képsorozata. A kiállításon kiemelt hangsúlyt kap a buddhizmust mélyen tanulmányozó Boromisza Tibor terve alapján készült különleges alkotás, egy Buddhát ábrázoló szőnyeg is.

A tárlaton látható nyolcvannyolc digitális fotó, három filmrészlet és kétszáznál is több műtárgy mellett interaktív elemek is segítik az ismeretszerzést. A kiállításhoz készült magyar, illetve angol nyelvű katalógusban többek között filmtörténeti, tánctörténeti, építészeti és viselettörténeti tanulmányok szerepelnek. A gazdagon illusztrált tanulmánykötet húsz szerző együttműködésével jött létre.

Az elmúlt években Kína több alkalommal mutatta be kulturális kincseit Budapesten, Magyarország pedig bemutatkozott többek között a sanghaji világkiállításon, a Szépművészeti Múzeum szervezésében pedig Munkácsy Mihály remekműveit ismerhette meg a kínai közönség.