Alfréd

Kellemetlenné váltak a meztelen nimfák?

2018.02.02. 10:50 Módosítva: 2018-02-02 10:58:52

Programkereső

Eltávolította a faláról Waterhouse Hülasz és a nimfák című képét egy manchesteri galéria. Idejétmúltak a meztelen tündérek? Vitaindító gesztus a műalkotások kortárs értelmezéséről vagy cenzúra?

A Manchester Art Galéria vitaindító szándékkal vette le a falról pénteken John William Waterhouse (1849-1917) híres Hülasz és a nimfák (1869) című festményét, sőt a képeslap verzióit is eltüntette az üzletéből. A látogatókat az alkotás helyén egy felirat tájékoztatja a döntésről, amivel a galéria gyűjteményében található alkotások bemutatásáról és értelmezéséről szeretnének párbeszédet kezdeményezni. 

Egyúttal arra kérik a közönséget, hogy mondják el a véleményüket a falra ragasztott Post-it cetlivel vagy akár a Twitteren. 

Guardian cikke szerint a képen meztelen, tinédzser lányoknak tűnő nimfák  láthatóak, amint a vesztébe csábítják a jóképű fiatal férfit. Vajon a viktoriánusok túl plasztikusra sikeredett erotikus fantáziája a jelenlegi légkörben helytelen, sőt, sértő a modern közönségnek? - teszi fel a kérdést a lap.

Az egyik legismertebb preraffaelita festmény Hülasz királyfi vesztét ábrázolja. Az ifjú Héraklész fegyverhordozója és kedvese volt, akivel együtt keltek útra az Argón. Amikor Hülasz vízért ment a Pégai-tóhoz, 

a tó nimfáinak annyira megtetszett a gyönyörű ifjú, hogy lehúzták magukhoz a mélybe.

Héraklész egész éjszaka félőrülten kereste társát, így lemaradt az Argóról. Hülaszt senki sem látta többé.

Clare Gannaway, a galéria kortárs művészettel foglalkozó kurátora szerint a cél a párbeszéd és nem a cenzúra volt: "Nem arról szól, hogy letagadjuk egy bizonyos műalkotás létezését". A festmény a Szépség hajszolása (Pursuit of Beauty) elnevezésű teremben függ több, hasonló  meztelen női testet megmutató XIX. századi kép között. 

A kurátor szerint az elnevezéssel van gond, mivel ebben az értelmezésben a férfi alkotók jelenítik meg a női testet pusztán passzív  műalkotásként, vagy végzet asszonyaként. 

"Személy szerint zavarban vagyok, hogy nem foglalkoztunk az üggyel hamarabb. Most tenni akarunk valamit a kérdésben, miután olyan hosszú ideig megfeledkeztünk róla" - mondta Gannaway, aki a Time's Up és a  #MeToo kezdeményezéssel indokolja a vita időszerűségét.

Maga az eltávolítás is egy művészi gesztus, mely Sonia Boyce alkotó márciusban nyitó kiállításának része lesz. Ennek kapcsán a látogatók a #MAGSoniaBoyce hashtaggel írhatják meg a véleményüket.

A vélemények egyelőre nagyon vegyesek, van aki szerint ez egy nagyon veszélyes precedenst teremt, míg mások politikailag korrekt lépésnek értékelik.

"Nem tetszik, hogy eltávolítanak vagy máshova helyeznek egy műalkotást, és megmondják mi a helyes vagy mi nem"

- nyilatkozta a lapnak Michael Browne, aki jelen volt a festmény levételénél. A művész amiatt aggódik, hogy ezzel a gesztussal a múltat próbálják meg kitörölni. "Arrra használják a hatalmukat, hogy megvétózzák egy közgyűjtemény darabjait. Egyelőre nem is tudjuk, meddig nem lesz látható a festmény - napokig, hetekig, hónapokig? Akár az is előfordulhat, hogy soha többé nem kerül vissza, hacsak valaki fel nem emeli érte a szavát."

Browne elmondása szerint attól tart, hogy a történelmi festményeket kidobják és helyüket a kortárs alkotások veszik át. "Tudom, hogy vannak más olyan alkotások is a raktárakban, melyeket valószínűleg valamilyen okból sértőnek találnának és emiatt soha nem kerülnek ki a falra."

Gannaway azonban állítja, hogy a lépés nem a cenzúráról szól.

"Valószínűleg a kép hamarosan visszatér, de reméljük, hogy más kontextusba helyezve. Ez nem csak egyetlen festményről, hanem a galéria teljes kontextusáról szól."

John William Waterhouse (1849 – 1917) egyike a legismertebb preraffaelita festőknek. Témáit főleg az antik mitológiából és az Artúr-mondakörből merítette.

Lady Shalott című festménye a Tate Britain legkelendőbb képeslapja. Waterhouse művészetének bizonyos szeletei valóban kényelmetlen érzéssel tölthetik el a közönséget. akadnak képei, meleket csupán egy hajszál választ el a pornográfiától. Waldemar Januszczak kritikus például a Szent Eulália halála című képről mondta azt egy 2009-es kiállításon, hogy "azt se tudja, hogy nevessen, sírjon, vagy hívja a rendőrséget." A 12 éves lány borzalmas mártírhalált halt, a kínzásoknak azonban nyoma sincs a nyilvánvalóan felnőtt női testen, mely a képen látható.

A Twitteren is többen hozzászóltak a kép eltávolításához. Az egyik felhasználó a fenti képet küldte a témában: "Ugyanaz a jelenet, ugyanaz a korszak, de egy női alkotótól,  Henrietta R. Raetól." A Christie's leírását idézve hozzáteszi: "Rae elsősorban a klasszikus témák festőjének tartotta, akinek művészetében nagy szerepet kaptak a meztelen női alakok.

A történetnek furcsa pikantériát ad, hogy a kurátorok a női szépség tárgyiasításáról szóló vitát egy olyan képpel indították el, ahol 

a festményen ábrázolt történet szerint a férfi testét tárgyiasították.

Hülasz elbűvölő szépsége ragadta meg a nimfát, aki magával rántotta az ifjút a vízbe.

kell-e a múzeumoknak politikai alapon cenzurázni a műalkotásokat?

Guardian művészetkritikusa, Jonathan Jones szerint ez lehet az egyetlen kérdés, ami felvetődik az eset kapcsán. A kép eltávolítását ahhoz hasonlította, amikor a Lady Chatterley szeretőjének megjelentetése miatt a Penguin Books-ot támadták 1960-ban. Véleménye szerint ezzel a lépéssel hatvan évvel vetik vissza a gondolkodást, "pedig a modernitás szabadságába beletartozik a szexualitás szabadsága is. Még egy fura, öreg viktoriánus perverznek is joga van enyhén pornográf nimfákat festenie."

A Hülasz és a nimfák Jones szerint nem egy mestermű, de ennél sokkal rázósabb történetek is állnak valódi művészi értékkel bíró művek mögött, gondoljunk csak Picasso munkáira, de említi Velázquez Vénusz tükörrel vagy Titiano Diana és Aktaión című képét.

Nem ez az első közelmúltbéli eset, amikor egy nőábrázolás vita tárgyát képezi. Nemrég Balthus: Thérèse álmodik című festménye váltott ki indulatokat.