Zita, Mariann

A Magyar Nemzeti Galéria megszerezte Weiner Leót

2018.02.05. 13:55

Programkereső

Három páratlan értékű alkotás megvásárlásával gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét a Magyar Nemzeti Galéria a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján élve elővásárlási jogával.

A modern magyar képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű műve Berény Róbert 1911-es portréja barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről. A kép Füst Milán gyűjteményének volt része, majd később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonába került. A festmény a Nyolcak című kiállítás egyik kiemelkedő darabja volt.

Az erdélyi magyar avantgárd meghatározó alakja volt Szántó György. Budapesti építészeti tanulmányait az első világháború szakította félbe, a fronton elszenvedett sebesülése folytán Szántó előbb az egyik szemére, majd néhány évvel később a másik szemére is megvakult. Az Öröm című képe a művész egyik utolsó alkotása, hiszen ekkor, 1921-ben, huszonnyolc évesen veszítette el örökre látását. A festmény az erdélyi magyar avantgárd művészet egyik legfontosabb alkotása.

A nagybányi művészek neós nemzedékének kiemelkedő mestere Ziffer Sándor. 1907 körüli, úgynevezett fauve-os korszakából csupán kevés alkotása van a Nemzeti Galéria gyűjteményében, sőt önarcképei közül is csupán egy időskori portrét őriznek. Több szempontból is kiemelkedő tehát ennek a korai, Önarckép zöld falú nagybányai műteremben című képnek a jelentősége.

A közgyűjteménybe került remekművek minden látogató számára megtekinthetőek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán.