Konrád, Tivadar

Miért ronda öregemberek a babák a középkori festményeken?

2018.03.23. 09:32

Programkereső

Valahogy nincsenek rendben azok a bébik, amelyeket ilyen és olyan Madonnák és Szűz Máriák tartanak a kezükben a középkori freskókon és festményeken.

Ha nem is mindig öregemberek, de legalább középkorú, nem túl fitt férfiak, Miki-egér hajvonallal. Ez felveti a kérdést: a 12-15. században a festők bénán rajzoltak? Vagy illegális volt a kisbabáknak modellt ülni, esetleg akkoriban az emberek még öregen születtek? A válasz:

Nem.

Mielőtt a témára térnénk, szemrevételezzük ezt a különlegesen ronda kisbabát:

Giotto: A szűz a gyermekkel
Giotto: A szűz a gyermekkel

Hogy miért?

A kínzó kérdést Matthew Averett, a The Early Modern Child in Art and History c. antológia szerzője, művészettörténész válaszolta meg a Voxnak. A ronda babák jelenléte a festményeken jól elhatárolja a középkort a reneszánsztól. Lehet, hogy ezeket a festményeket szemlélve azt mondjuk, hogy valami nagyon nincs rendben, de éppen ez a helyzet, ha egy Picassót látunk. Alapvetően két oka van annak, hogy ezek a bébik ronda öregembereknek tűnnek.

  • A középkori festmények többségén a bébi maga a gyermek Jézus. A homonkulus-szerű Jézus koncepciója befolyásolta, hogy ábrázolják a gyermeket.
    Ezeket a portrékat általában az egyház rendelte a művészektől, ez pedig már behatárolta a témát: a festményeken szereplő baba csakis Jézus lehetett, a középkori Jézus-képet pedig nagyon is befolyásolta a homunculus, az az a "kis ember"-koncepció. Ez az az elképzelés, amely szerint Jézus tökéletes formában jött a világra, tehát babakorában nem úgy nézett ki, mint egy baba. Hanem mint egy tettre kész pátriárka (aki enyhén kopaszodik). Ez a homunculus-szerű kis Jézus aztán standard lett a Jézus-ábrázolásban.
Cimabue: Madonna gyermekkel
Cimabue: Madonna gyermekkel
  • A középkori művészeket nem igazán érdekelte a realista ábrázolás
    Ez, a valóságra nyomokban sem törekvő ábrázolásmód jól tükrözi a középkori művészt, akit korántsem érdekelte a realizmus. „Az a furcsa, hogy a középkori művészet egyáltalán nem foglalkozik a valósághűséggel, és sokkal jobban vonzzák a konvenciók” – mondja Averett. Ezért van az, hogy ezek a festmények rendkívül hasonlítanak egymásra.
Giotto di Bondone: Madonna és a gyermek (1320 k.)
Giotto di Bondone: Madonna és a gyermek (1320 k.)
Fotó: Wikimedia Commons

A reneszánsz végül újra széppé tette a festmények bébijeit. A világi művészetek felvirágzásával a kisdedek az ártatlanság szimbólumai lettek – főként azért, mert nem tartották őket „bűnben fogantaknak”. Így azt sem erőltették, hogy rondán mutassanak a vásznon. „A reneszánsz egyik újdonsága a természet, a formák megfigyelése, és valósághű megörökítése” – mondja Averett. Ez azt is jelenti, hogy a bébik olyanok lettek, amilyenek: szépek.

Zárásul: íme két, reneszánsz kori szép baba.