Márk

A legkalandosabb magyar fotográfusnő

2018.04.01. 09:35

Programkereső

Ata Kandó fényképezett az 1956-os forradalom után, járt a dél-amerikai dzsungelben, de a divatfotói is díjnyertesek. A 104 évesen tavaly elhunyt fotóművész gyerekfotóiból március végén nyílt kiállítás a Deák 17 Galériában. Ennek kapcsán beszélgettünk Somogyi-Rohonczy Zsófiával, a kiállítás társkurátorával.

– Hogy történt, hogy Ata Kandóról már élete első évében könyv született?

– G. Beke Margit műfordító volt az édesanyja. Ő írta az 1915-ben megjelent Ata történetét.

A kislány édesapja az I. világháborúban hadifogságba került, de folyamatosan levelezett a feleségével. Beke így rendszeresen tájékoztatta a férjét, hogyan fejlődik a gyerek,

ő mennyit tanul Atától, mennyire logikus, ahogy a kislány él. Nem csinál például olyan dolgokat, amikhez neki nincs kedve. Ebből lett a könyv. Pedagógiai értelemben nagyon szép dolgok vannak benne: tisztelet a másik igénye, kultúrája iránt, hogy abból induljunk ki. Ugyanez a hozzáállás olvasható Ata Kandónak a dél-amerikai útjáról szóló A Hold véréből című könyvében. Először ismerjük meg az indiánok kultúráját, és abból induljunk ki, ha már civilizálódniuk kell, akkor a saját kultúrájuk legyen a kiindulópont.

– Ezt otthonról hozta?

– Ami a könyvekben le van írva, az visszaköszön Ata képein is. Megjelenik a tárlaton egy, a nagyszülőtől gyerekekig átívelő szellemiség. Görög Imre és G. Beke Margit fordítók gyereke, a mentalitását tőlük örökölte. Az édesapja például az orosz hadifogságban annyira megtanult oroszul, hogy hazatérve Dosztojevszkij-fordító lett. Ata a Bortnyik-iskolában tanult rajzot, itt találkozott Kandó Gyulával. Egy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba a fotóval: Barcelonában megnyertek egy plakátpályázatot Kandó Gyulával, a díj pedig egy fényképezőgép volt. Ettől kezdve Ata az élete végéig fotós maradt.

Azt mondta, bárhol járt a világban, mindig egy kicsit haszontalannak érezte magát, ha nem fotózott.

– Ezek szerint nem maga Robert Capa ajándékozta meg az első fényképezőgépével?

– Valójában egy munka közben filmet cserélt, és amikor lerakta maga mellé a fényképezőgépét, ellopták. Ezt megtudta Capa, elhívta magához, és megkérdezte, hogy tényleg ez történt-e. „Hogy fogod így eltartani a gyerekeidet?” – kérdezte Atát. Ezután tényleg kapott tőle egy gépet, és beszervezte a Magnum ügynökséghez, itt laborált. Ne higgyük, hogy autodidakta fotós volt: nagyon komoly képzést kapott. Az 1920-30-as évek legkomolyabb magyar szakembereinél, például Pécsi Józsefnél tanult és vizsgázott. Technikailag is nagyszerű fotós volt.

– A Magnum munkatársához méltón elég kalandvágyó és aktív volt.

Szabad ember volt. Soha nem várt arra, hogy történjenek a dolgok. Elment Párizsba, bement a dzsungelbe.

1956-ban a Vörös könyvet – ami később az Édes hazám, isten veled címet kapta – úgy fotózta, hogy egy családi nyaralásból jöttek haza, ahol a Kalypso és Nausicaa-sorozatot fotózta, és hazatérve hallotta, hogy mi történik otthon. Ő már Hollandiában élt, de sorra hívta az ismerőseit, hogy ki jönne vele. Végül a holland Violette Corneliusszal együtt elindultak, majd két héten át fotózott. Megszervezte, hogy a projektben mindenki ingyen dolgozzon, de egy vagyont tudtak összegyűjteni a Hollandiába menekült családok, gyerekek támogatására. A hetvenes években, miután Barbara Bradley-vel jártak a dél-amerikai dzsungelben, létrehozott egy alapítványt az indiánok megsegítésére.

– Hol telepedett le végül?

– Egész életében világjáró ember volt. Párizs és Hollandia után élt a fiánál Sacramentóban, aztán átköltözött a lányához Nagy Britanniába, végül 89-90 évesen döntött úgy, hogy visszaköltözik Hollandiába. Ott Bergenben lakott egy idősek otthonában, de ugyanolyan aktív maradt, e-mailezett, levelezett, könyveket rendelt. A gyerekeivel franciául beszélt, az unokáival angolul, a környezete holland volt, de az interjúkat tökéletes magyarsággal adta.

– Az Ata könyve, a Történetünk: történelem és A Hold véréből kötetek is részei a tárlatnak?

– Nem is akarok falszövegeket írni, annyira szépen megfeleltethető a fotóban, ami a könyvekben van. A kiállításnak három pillére lesz: egy könyves, egy fotós és egy filmes.

A fotóanyagban sok a személyes szál és történet, bekerültek‚ 56-os felvételek, indiánképek és a gyerekeiről készült sorozatai.

Közben felfedeztük, hogy olyan apróságok, mint a gyermek átölelése és az étel készítése teljesen univerzális és egyetemes gesztus. Ami megragadó ezekben a képekben, hogy mindegyikből sugárzik a mély humánum, a másik iránti érdeklődés, a rácsodálkozás.

Kísérőprogramok

Április 11-én szakmai beszélgetés tartanak Ata Kandóról a galériában olyan emberek – filmesek, fotótörténészek – részvételével, akik személyesen ismerték őt. A kiállítás időtartama alatt folyamatosan kérhetők a több korcsoportra kidolgozott múzeumpedagógiai foglalkozások.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik nyitóprogramja, része a Budapest Art Weeknek és a Budapest Fotófesztiválnak is.