Egyszer volt, hol nem, amikor Budapest kultúrpalotájának áttetsző falú Ludwig Múzeumában mindössze 3300 forintért egyszerre három kiállítást is meg lehetett nézni vagy végig lehetett loholni. A nagyérdemű akár Dj Palotai zenéjére is rophatta volna a Lumú kávézója előtt, ha még bírta volna szusszal. Palotai Zsolt valóban ott ült, teljes hús-vér valójában és csinálta azt, amihez a leginkább ért: azon a hétvégén sajátos hangulatot adott az amúgy konvencionális múzeumi környezetnek. Akinek mindez nem volt elég a kultúr kicsapongás maximális élvezetéhez, az örülhetett a kombinált jegy mellé járó bónusz frissítőnek, pálinkától almaléig.
A két szélsőség képviselőjeként a kép előtt ácsorgó, esetleg a szemüvege szélét is rágcsáló forma, illetve a képek előtt végigrohanó, a múzeumi kávézó irányába gyorsan eltendáló típus számára értelemszerűen más-más miatt volt találó ez a lumús szuper hétvége. Az elsőnek a hármas kombináció annyiban volt testhez álló, hogy a hosszabbított nyitva tartást élvezve akár este 11-ig állhatott vadul elmélyülve egy Moholy-Nagy, vagy egy Chuck Close alkotás előtt. A másodiknak pedig, lássuk be, bármennyire is rohan, három kiállítás annyira gyorsan nem letudható. Köszönhető ez annak is, hogy mindegyik igazán megadta a módját.
MOHOLY-NAGY
Ha valaki annyit tett le az asztalra, mint a 19. század végén Weisz László néven született Moholy-Nagy László, azt nehéz a művészet iránt egyszerűen érdeklődőnek (értsd: potenciális múzeumlátogatónak) egyszeriben érthetően és nem egyetemi kurzusok segítségével elmagyarázni. A most Madrid, Berlin és Hága után a Lumúban bemutatott tárlatot végigjárva viszont bárkinek komoly benyomása alakulhatott ki arról, mennyire jelentős Moholy-Nagy munkássága. Csak a képek alatti információkat elolvasva is nyilvánvalóvá válik az egész világot behálózó hatás: az alkotások eredeti helyszíne ugyanúgy lehetett Moszkva, mint Berlin, New York, Tokió, Hága vagy London. A több mint húsz múzeumból és különböző magángyűjteményekből származó anyag körülbelül kétszáz műtárgyból és dokumentumból áll, Budapesten pedig a művész családjának köszönhetően lett csak igazán teljes.
Vastag függönyök mögötti filmek, képernyők, hangfalak és egy kattogó diavetítő is segített bemutatni ezt a szerteágazó tevékenységet. Egészen fantasztikus, ahogyan a Moholy-Nagy Magánalapítvány archiválta és sokszor a művész eredeti elképzelései szerint helyre is állított filmeket. A különböző médiumokkal kísérletező és sokszor azok meghatározó technológiai változásait éppen megélő művész a festészet, a szobrászat, a fotó, a film, az ipari formatervezés és a reklám egészen különböző mechanizmusok és törvények alapján működő területein ugyanúgy mozgott.
Mindemellett nem egyszerűen alkotásokat létrehozó, majd azokat a sorsukra bocsátó művész volt, hanem egy komoly elméleti szakember is. Pedagógiai szövegeket írt, teoretikusként dolgozott, élete utolsó szakaszában pedig iskolát alapított (ez a chicagói Institute of Design). Nem véletlen, hogy a korábbi Magyar Iparművészeti Egyetem 2005 óta Moholy-Nagy László nevét viseli.
Moholy-Nagy László. The Art of Light
Ludwig Múzeum - 2011. június 9. - 2011. szeptember 25.
Közreműködött: Passuth Rita, Bajkay Éva
Kurátor: Oliva Maria Rubio
Koordinátorok: Oltai Kata, Victoria del Val
HELYSZÍNI SZEMLE
Annak a jelenségnek, amit önreflexiónak hívunk a művészetek tanulmányozásában, egyértelmű példáját adja ez a tárlat. A Helyszíni szemle - A múzeum a múzeumról olyan, mintha a múzeum fogalma emberi alakot öltve elment volna egy pszichológushoz, hogy jól kibeszélje magát. Ez egy önértékelő és önbemutató kiállítás, ahol valójában gondolatok kerülnek közszemlére: többek között a múzeum szerepével, intézményének létjogosultságával, funkciójával, szerepének változásával foglalkozó művészek alkotásait nézhetjük meg. Hogy mást ne említsünk, a bristoli street art kisisten, Banksy szellemes jelensége tökéletes példája annak, hogy a múzeum intézményének szerepe az elmúlt évtizedekben is megkérdőjeleződött, funkciói változtak. Az élmények fogyasztását hajkurászó környezethez a múzeumoknak is alkalmazkodniuk kellett: ha a könyvpaloták élmény-olvasást hirdetnek, akkor a kiállítóteremnek is illik élmény-tárlatokat bemutatnia - vagy legalábbis egyértelmű utakon az ajándékboltba vezetni a kedves látogatót. A Lumú egészen egyszerűen jófej: első állandó kiállításaként saját szerepét vizsgálja hazai és régióbeli neoavantgárd művészek intézménykritikus műveinek és kortárs művészek sokszor ironikus munkáinak közzétételével. Marcel Duchamp óta rengeteg minden változott, paradigmaváltó gondolatai a múzeum, a műalkotás és a néző viszonyairól viszont ma is ugyanolyan aktuálisak.
A kiállításon szereplő művészek: Marcel Duchamp, Richard Artschwager, Azorro Group, Beke László - Pauer Gyula, Birkás Ákos, Olga Chernyshewa, Hubert Czerepok, Mark Dion, Henry Flynt, Andrea Fraser, Hans Haacke, Halász Károly, Kele Judit, Kis Varsó, Kostil Danila, Oleg Kulik, Lakner László, Marysia Lewandowska, Dalibor Martinis, Menesi Attila, Ivan Moudov, NETRAF, Allan Sekula, Kalin Serapionov, Sean Snyder, Nedko Solakov, Thomas Struth, Téreltérítés Munkacsoport, TNPU / IPUT (St.Turba Tamás), Tót Endre, Ulay és | Woody Allen, Costa-Gavras, Alfred Hitchcock, Ron Howard, Beeban Kidron, Akira Kurosawa, Neil LaBute, Mel Smith, Aleksandr Sokurov, Tom Tykwer
Helyszíni szemle - A múzeum a múzeumról
Ludwig Múzeum - 2011. július 22. - 2011. október 23.
Kurátor: Székely Katalin és a Ludwig Múzeum kurátori kollektívája
Múzeum a moziban címmel filmeket vetítenek a kiállításon október 9-én, 11-én és 13-án 15:30-kor, 12-én pedig 15:30 mellett 18 órakor is.
ÉDENTŐL KELETRE
Hatalmas festmények, megdöbbentő hasonlósággal a világunkhoz, ahogyan azt ismerjük. Az egyszeri ember a festészettől inkább azt szokta meg, hogy az valahogyan mégiscsak más, mint a valóság - így amióta a fotóval össze lehet hasonlítani, senkinek nem okoz gondot rögtön megállapítani, hogy festményt lát-e vagy egy fényképet. Éppen ettől megdöbbentőek a fotórealizmus festményei: az irányzat alapvetően a fotóillúziót szeretné minél jobban megközelíteni. Olyan témák kerülnek a vászonra, mint például az utcai kirakatok tükröződése vagy egy arc annak összes részletével.
Rengeteg képet nézhetünk meg ezen a kiállításon. 72 festmény és 19 litográfia függ a falakon 53 alkotótól. Kétharmaduk Közép-Európából származik, a maradék egyharmaddal Kelet és Nyugat kerül párhuzamba a valóság és az ábrázolás függvényében. A hatvanas évek végén megjelenő fotórealizmus más-más valóságokat mutat be: nyilvánvalóan eltérő hétköznapokat éltek meg az amerikai és nyugat-európai alkotók, mint keletebben élő társaik. Egy lázadó évekből kiábrándult, színes fogyasztói táradalom kerül az elnyomó rendszer szürke hiánygazdasága mellé. A nemzetközi együttműködéssel megvalósuló Édentől Keletre Bécs és Aachen után ismert és kevésbé ismert művészek munkáit mutatja be a témához kiválóan passzoló részletességgel. Ha a kiállításra nem tudunk eljutni, azért az azonos című John Steinbeck regény mindenesetre kötelező darab.
A kiállításon szereplő művészek: Robert Bechtle, William Beckman, France Berko Berčič, Bernáth(y) Sándor, Milan Bočkay, Corneliu Brudascu, John Clem Clarke, Chuck Close, Robert Cottingham, Csernus Tibor, Milutin Dragojlović, Don Eddy, Richard Estes, Halina Eysymont, Jadranka Fatur, Fehér László, Julián Filo, Gérard Gasiorowski, Franz Gertsch, Ralph Goings, Ion Grigorescu, Tadeusz Grzegorczyk, Jean Olivier Hucleux, Kelemen Károly, Konrad Klapheck, Kocsis Imre, Łukasz Korolkiewicz, Ewa Kuryluk, Lakner László, Matei Lazarescu, Richard McLean, Méhes László, Méhes Lóránt, Franc Mesarič, Jacques Monory, Malcolm Morley, Lowell Nesbitt, Nyári István, Theodor Pištěk, Sigmar Polke, Stephen Posen, Gerhard Richter, Veronika Rónaiová, James Rosenquist, Mimmo Rotella, Andrzej Sadowski, John Salt, Ben Schonzeit, Paul Staiger, Andrzej Strumiłło, Andrzej Szumigaj, Andrzej Tryzno, Gerd Winner
Édentől keletre - Fotórealizmus: Valóságváltozatok
Ludwig Múzeum - 2011. szeptember 14. - 2012. január 15.
Kurátor: Erőss Nikolett
Október 15-én 10:30-tól 12:30-ig családi délelőttőt szervez a Lumú Festmény vagy fénykép címmel.
hírlevél
