1981-ben indult az egyes számot viselő sajtófotó kiállítás, melynek rendezője, Szalay Zoltán többé-kevésbé az elkövetkező 30 évben is gondozója maradt a sajtófotó-megmutatkozásoknak. Az ünnepi, 40. alkalommal a szervezők úgy vélték, hogy a jubileum jó alkalom a visszatekintésre, így
idén a szokásos, éves Magyar Sajtófotó Kiállítás mellett egy, az elmúlt negyven esztendőre visszatekintő kiállítással is várják a látogatókat a Capa Központban.
Az intézmény már 2014 óta szakmai partnere és egyik fő támogatója a Magyar Sajtófotó Kiállításnak, termeiben biztosít helyet a legjobb magyar dokumentumfotósok éves szemléinek.
Semmi sem olyan már, mint 1981-ben.
Átalakult a világ, a technika, a társadalom, és benne a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés is; átíródott a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban aligha változott: a fotóriporterek elkötelezettsége és szüntelen kíváncsisága.
A médiumok fotós munkatársai mindig arra törekedtek – és ez a szándék vezeti őket ma is –, hogy a valóságot személyes interpretációjukban, sajátos optikájukon keresztül tükrözzék vissza, informálják a nagyközönséget; dokumentáljanak, szórakoztassanak vagy provokáljanak.
A konkrét, tagadhatatlan tényeken túl még az is szinte személyenként változó, hogy ki mit lát meg, mit vesz észre a nagyvilágból és a szűkebb környezetből, s nem mellesleg: hogyan láttatja aztán mindezt.
Miközben beszámolnak az általuk megélt valóságról, a fotósok óhatatlanul is érzelmeket keltenek. Mennyi minden fér bele egy képbe! Hány olvasata keletkezik – hát ahányan csak megnézik…
A fotóriporterek számára a pályázatokon elért sikerek visszaigazolást nyújtanak, a beküldött anyagokból rendezett kiállítások pedig a közönségnek biztosítják azt a nyilván érzelmektől sem mentes élményt, hogy jó képekkel eleveníthessék fel a múlt eseményeit.
A válogatás szubjektív, mint minden szelekció.
A kiállítás és kurátora, Bánkuti András a teljességre törekszik, arra, hogy keresztmetszetet nyújtson a magyar sajtófotó legjelentősebb műfajaiból.
A tárlaton 123 fotográfustól láthatunk képeket, a legnevesebbektől a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig.
A kiállításon csak olyan képek szerepelnek, melyeknek alkotói korábban részt vettek valamely Magyar Sajtófotó Pályázaton.
„Több ezer képből állt össze ez a kiállítás, amely szándékaim szerint bemutatja a legjellemzőbb témákat, megjeleníti a kollégák önálló gondolatait, sok esetben világosan felfedezhető benne egy-egy fotóriporter saját stílusa.
Engem lenyűgözött a fotóriporterek elkötelezettsége és áldozatvállalása, ahogy sokszor a maguk örömére, nem megrendelésre dolgoznak fel fontos témákat”
– emelte ki Bánkuti András, a kiállítás kurátora és rendezője, Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője.
A 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás sem marad el, hamarosan a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílik meg 2021 fotóiból a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazott képeinek tárlata. Az ünnepélyes megnyitón hozzák majd nyilvánosságra MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő fotográfusok nevét. A megnyitó egyben díjátadó is lesz, a két nagydíjon kívül a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is ekkor köszöntik a Tettamanti Béla által tervezett oklevekkel a rendezők.
Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból
A kiállítás megtekinthető: 2022. április 21. – 2022. május 29.
Kedd–péntek: 14–19 óra, szombat–vasárnap: 11–19 óra, hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Capa Központ
Kurátor: Bánkuti András
További információk itt.
Fejléckép: Boros Jenő: Crossviadal (1984) (fotó/forrás: Boros Jenő /Capa Központ)