Vizuál

400 év után kiállított képek

2014.07.25. 12:50
Ajánlom
Giuseppe Arcimboldo milánói festőművész két, növényekből, zöldségekből, gyümölcsökből, állatokból megalkotott portréja vendégszerepel a bécsi Szépművészeti Múzeumban.

Az egyik képen Flóra istennő látható, egész portréja virágokból áll. A másik képen szereplő nő fedetlen kebellel, hivalkodóan néz vissza a szemlélőre. A Flora meretrix (prostituáltakra vonatkozó latin kifejezés) című portrén a nő haját polipkarok alkotják, mellbimbójára hangya mászik és körbedongják a rovarok.

A két arcképet négyszáz éve nem láthatta a nagyközönség. Arcimboldo élete utolsó éveiben, 1589 és 1590 között készítette őket Milánóban és elküldte II. Rudolf császárnak hálául azért, hogy huszonöt éven át udvari festőként alkalmazta. Rudolf prágai gyűjteményéből 1649-ben svéd hadizsákmányként Stockholmba kerültek a képek. Ezt követően évszázadokig különböző magángyűjteményeket gazdagítottak.

A képek jelenlegi, névtelenségbe burkolózó tulajdonosa először januárban mutatta meg a Juan March Alapítványnak a festményeket. A bécsi múzeumban 2015 januárjáig látható a két kép. A Szépművészeti Múzeum kollekciójában egyébként Arcimboldo mintegy harminc képe közül négy található meg: a Nyár, a Tél, a Tűz és a Víz című.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Klasszikus

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.
Plusz

Komolyan kellett volna venni, amiről a Joker szólt

Thomas Wayne-nek nem kell félnie, hogy orrba vágja Arthur Flecket, hiszen pénze van. A Joker kivételes, egymilliárd dolláros közönségsikere és a jelenlegi amerikai zavargások egy narratívában illeszthetők. Vélemény.
Könyv

Istencsapás, embercsapás

Vámos e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Most értelemszerűen a karanténból, online.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Ingyenes filmek a Trianon emléknapon a Távmoziban

A korszakban játszódó ingyenesen vetített filmekkel, illetve az akkori virágzó filmes és színházi életet bemutató különleges Filmhíradóval kapcsolódik a Trianon100 eseménysorozathoz június 4-én a Budapest Film Zrt..
Vizuál Film

Az egzotikus filmek magyar mestere - Korda Zoltán

Az angol filmipart meghatározó Korda fivérek egyike, a négy Oscar-díjra jelölt A dzsungel könyve alkotója. A bagdadi tolvaj című filmjükből a Disney Aladdin című rajzfilmje és A csillagok háborúja is merített. A filmrendező, producer 1895. június 3-án született.
Vizuál online

Próbáld ki a tudásod a Nemzeti Múzeum Trianon 100 kvízeivel!

Bár a múzeum kapui még mindig zárva tartanak, a Nemzeti Múzeum a virtuális térben továbbra is tartja a kapcsolatot látogatóival, határon innen és túlról. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából egy helyre gyűjtötték a témához kapcsolódó online tartamalmainkat, kvízeinket és játékos feladataikat.
Vizuál magazin

Hatszor nősült az egyik leghíresebb agglegényt alakító színész

A még kardigánjaiban is hódító angolt Szexi Rexinek becézték a lapok. Hasonlóan ironikus, hogy legismertebb alakításai között több musical is van, pedig saját bevallása szerint alig pár hangot tud énekelni. Rex Harrison neve egybe forrt a My Fair Lady Higgins professzorával.
Vizuál morgan freeman

Morgan Freeman 83 éves

Morgan Freeman nem átlagos karriert futott be, 50 éves volt amikor a filmszakma igazán felfigyelt rá, azóta viszont több mint kilencven filmet forgatott és ma 83 éves.