Vizuál

45 évesen elhunyt Kovács Attila, a Semmelweis Egyetem fotósa

2025.08.12. 22:15
Megosztom
Kovács Attila méltósággal viselt, súlyos betegség után augusztus 12-én, 45 éves korában hunyt el. A Semmelweis Egyetem Marketing és Kommunikációs Főigazgatóságának munkatársát az intézmény saját halottjának tekinti.

„Attilát az egyetemen szinte mindenki ismerte, ahogy ő is ismert mindent és mindenkit” – olvasható a Semmelweis Egyetem megemlékezésében, amely kiemeli, a 45 éves korában elhunyt munkatársuk az egyetemet második otthonának tartotta, a Semmelweis Polgárokat pedig szinte családtagjainak.

Távozásával pótolhatatlan veszteség érte az egész Semmelweis Családot.

Kovács Attila 2011-ben kezdett el dolgozni a Semmelweis Egyetemen fényképészként, ahol összesen három rektorral működött együtt, fotózott rendezvényeken, sportversenyeken és hangversenyeken, kutatócsoportok munkája közben, az egyetem legkülönbözőbb helyszínein a műtőktől az osztálytermeken és laborokon át a menzáig, mindenütt, ahol éppen az egyetemi élet fontos pillanatai zajlottak – olvasható az egyetem nekrológjában, amely hangsúlyozza: a fényképezés nemcsak hivatás volt Attila számára, amelyet a legmagasabb nívón művelt, hanem hobbi, kedvtelés, szenvedély és művészet is.

3C347878-2454-4012-958D-A7789A3FB240-1536x10411-222648.png

Kovács Attila (Fotó/Forrás: Semmelweis Egyetem)

Egyik legnevezetesebb fotósorozata a koronavírus-járvány alatt készült.

Mint leírják, Kovács Eszter, az akkori kommunikációs igazgató 2020 tavaszán azzal hívta fel őt, hogy szükség lenne rá a klinikákon, hogy megörökíthesse a rendhagyó helyzetet. „Azonnal igent mondott és zokszó nélkül, mondhatni örömmel tette a dolgát beöltözve a frontvonalon, mert tudta, hogy munkája fontos – és mint később kiderült, történelmi jelentőségű: a Semmelweis Egyetem lett az egyetlen intézmény, amely fotósorozatot tudott megjelentetni a COVID-19 által okozott helyzetről.” A fotósorozat 2021-ben jelent meg, és az egész magyar sajtót bejárta.

„Együtt lélegzett az egyetemmel, az itt történtekkel, ha szükség volt rá mint fotósra, kérdés nélkül ment és végezte a dolgát” – jegyzik meg, hozzátéve: „Mi, a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság munkatársai azonban nemcsak az egyetem fényképészétől búcsúzunk, hanem egy végtelenül kedves, türelmes, odaadó kollégánktól, egy igazi barátunktól is. Úgy emlékszünk vissza rá, mint egy kiegyensúlyozott, alázatos személyre, aki nem volt a szavak embere, nem nagy hanggal hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy mindig beolvadt a helyzetbe,

eggyé vált a témával és a kamerájával, sosem volt fontosabb vagy kevésbé fontos feladat, csak az alázat és a profizmus.

Attila a végsőkig küzdött a betegségével, az utolsó napjaiban is segíteni akart még kollégáinak, ekkor is azt kérte, legyen rajta a fotókkal kapcsolatos leveleken. Kovács Attilát a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Kovács Attila (fotó/forrás: Semmelweis Egyetem)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.