„Attilát az egyetemen szinte mindenki ismerte, ahogy ő is ismert mindent és mindenkit” – olvasható a Semmelweis Egyetem megemlékezésében, amely kiemeli, a 45 éves korában elhunyt munkatársuk az egyetemet második otthonának tartotta, a Semmelweis Polgárokat pedig szinte családtagjainak.
Távozásával pótolhatatlan veszteség érte az egész Semmelweis Családot.
Kovács Attila 2011-ben kezdett el dolgozni a Semmelweis Egyetemen fényképészként, ahol összesen három rektorral működött együtt, fotózott rendezvényeken, sportversenyeken és hangversenyeken, kutatócsoportok munkája közben, az egyetem legkülönbözőbb helyszínein a műtőktől az osztálytermeken és laborokon át a menzáig, mindenütt, ahol éppen az egyetemi élet fontos pillanatai zajlottak – olvasható az egyetem nekrológjában, amely hangsúlyozza: a fényképezés nemcsak hivatás volt Attila számára, amelyet a legmagasabb nívón művelt, hanem hobbi, kedvtelés, szenvedély és művészet is.
Kovács Attila (Fotó/Forrás: Semmelweis Egyetem)
Egyik legnevezetesebb fotósorozata a koronavírus-járvány alatt készült.
Mint leírják, Kovács Eszter, az akkori kommunikációs igazgató 2020 tavaszán azzal hívta fel őt, hogy szükség lenne rá a klinikákon, hogy megörökíthesse a rendhagyó helyzetet. „Azonnal igent mondott és zokszó nélkül, mondhatni örömmel tette a dolgát beöltözve a frontvonalon, mert tudta, hogy munkája fontos – és mint később kiderült, történelmi jelentőségű: a Semmelweis Egyetem lett az egyetlen intézmény, amely fotósorozatot tudott megjelentetni a COVID-19 által okozott helyzetről.” A fotósorozat 2021-ben jelent meg, és az egész magyar sajtót bejárta.
„Együtt lélegzett az egyetemmel, az itt történtekkel, ha szükség volt rá mint fotósra, kérdés nélkül ment és végezte a dolgát” – jegyzik meg, hozzátéve: „Mi, a Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság munkatársai azonban nemcsak az egyetem fényképészétől búcsúzunk, hanem egy végtelenül kedves, türelmes, odaadó kollégánktól, egy igazi barátunktól is. Úgy emlékszünk vissza rá, mint egy kiegyensúlyozott, alázatos személyre, aki nem volt a szavak embere, nem nagy hanggal hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy mindig beolvadt a helyzetbe,
eggyé vált a témával és a kamerájával, sosem volt fontosabb vagy kevésbé fontos feladat, csak az alázat és a profizmus.
Attila a végsőkig küzdött a betegségével, az utolsó napjaiban is segíteni akart még kollégáinak, ekkor is azt kérte, legyen rajta a fotókkal kapcsolatos leveleken. Kovács Attilát a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Kovács Attila (fotó/forrás: Semmelweis Egyetem)
hírlevél
