Magánbeszélgetés (1974)
Kezdjük is a sort Francis Ford Coppola klasszikusával, amelyben Hackman élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja. A történetben egy profi lehallgató szakembert játszik, aki gondosan ügyel arra, hogy munkáját sohase keverje össze magánéletével. Legújabb megbízása azonban kérdéseket vet fel benne: egy fiatal párt kell megfigyelnie. Minthogy a férfi a szokásosnál is alaposabban végzi a munkáját, az egyik felvételen furcsa szövegmaradványokra bukkan, amelyek egy gyilkosságra utalnak. Elhatározza, hogy utánajár az ügynek, ám a nyomozás során rá kell jönnie, hogy kelepcébe került. Feszült, paranoid hangulata, a történetben felbukkanó izgalmas, morális dilemmák miatt is felejthetetlen alkotás, amit Gene Hackman zseniális alakítása koronáz meg.
Nem csoda, hogy Cannes-ban fődíjjal jutalmazták.
Francia kapcsolat (1971)
Folytassuk a sort Hackman másik legendás filmjével,
amely 1972-ben meghozta számára az első Oscar-díját:
a történetben egy keményvágású rendőrt alakít. Jimmy „Popeye” Doyle az a fajta zsaru, aki előbb üt, és csak utána kérdez. Ám egy nap ő is emberére akad: partnerével közösen azt a feladatot kapják, hogy csapjanak le az úgynevezett Francia Kapcsolat nevű hálózatra, amely az egész országot elárasztja kábítószerrel. Doyle pedig nem viccel, minden törvényt áthágva elindul, hogy megállítsa a hálózat vezetőjét. William Friedkin klasszikusa a modern filmgyártás egyik meghatározó darabja, a mű olyan rendezőket inspirált, mint Steven Spielberg, Akira Kurosawa vagy David Fincher.
Tenenbaum, a háziátok (2001)
Minden családnak megvan a maga fekete báránya: a Tenenbaum családban azonban sajnos csak fekete bárányok akadnak. Kezdve az édesapával – őt alakítja Hackman –, aki elszökött otthonról, és egy hotelben él. A gyerekek mind zseninek indultak, de végül csak neurotikusok lettek. Wes Andersonnak ezen a korai filmjén már felfedezhetők a védjegyévé vált izgalmas vizuális megoldások, valamint összetéveszthetetlen humora, ám egy valamiben felülmúlja későbbi alkotásai többségét: a komédia és dráma itt még pazar egyensúlyban van. Tenenbaumék nem normálisak sajnos, történetükön nevetni és sírni is lehet egyszerre.
Nincs bocsánat (1992)
Clint Eastwood mesteri drámája voltaképpen egy igazi antiwestern, amelyben szakít a műfajhoz fűződő valamennyi közhellyel. A Nincs bocsánat ehelyett egy súlyos lélektani dráma, amely realisztikus és sötét képet fest a vadnyugatról, remek, tömör stílusban, mintha csak egy Hemingway-regény volna. A történet hőse Munny, egy kiöregedett bérgyilkos, aki visszavonultan él a tanyáján. Egy nap felkeresi egy fejvadász, és a segítségét kéri. Munny több mint tíz év után ismét felcsatolja pisztolytáskáját, és útnak indul, hogy elégtételt vegyen a helyi, kegyetlen seriffen. Utóbbi szerepében látható Gene Hackman. Hihetetlenül jól áll neki a rideg, kegyetlen és pökhendi gonosz karaktere. Bill Dagett seriffként tökéletes ellenpárja a lelkileg és fizikailag is megroppant bérgyilkosnak. Hackman
ennek a szerepnek köszönhetően kapta meg karrierje második Oscar-díját.
Az utolsó esély (1995)
A kilencvenes években minden jobb volt? Hát, egy dolog biztosan: az akciófilmek. Ennek tökéletes példája Tony Scott egyik legizgalmasabb alkotása, amelyben Gene Hackman mellett Denzel Washington is brillírozik. A történet szerint egy orosz nacionalista csoport átveszi az irányítást egy nukleáris rakétabázison, így a világ a katasztrófa szélére sodródik. A USS Alabama tengeralattjáró azonban épp orosz vizeken cirkál, és elegendő tűzerővel rendelkezik a harmadik világháború kirobbantásához. A bekövetkező zűrzavarban két tengerésztiszt, Frank Ramsey kapitány és másodtisztje, Ron Hunter hadnagy csap össze, kettejük küzdelme pedig az egész világ sorsára kihatással lehet.
+1. A cserecsapat (2000)
Ha ezen a ponton már sokalljuk a nyomasztó lélektani drámákat, a morálfilozófiai dilemmákat, a művészfilmes tragikomédiákat és a bűnügyi történeteket, ráadásként álljon itt ez a csaknem elfelejtett gyöngyszem, a Keanu Reeves főszereplésével készült A cserecsapat, amely egy tökéletes vígjáték barátságról, bajtársiasságról, sportszerűségről, ja és persze az amerikai fociról – anélkül, hogy érteni is kellene hozzá. A történet elején a Washington Sentinels megnyerhetné a bajnokságot, ám a játékosok a jobb fizetésért sztrájkolni kezdenek. Hogy a csapatnak mégis legyen esélye, Jimmy McGinty edző – akit Gene Hackman alakít – régi motorosokat, problémás játékosokat szerződtet, akik okkal nem lettek profi sportolók: egyikük képtelen elkapni a labdát, a másik alkoholista és csak az európai focit ismeri, míg akad, akinek dühkezelési problémái vannak. Az egyetlen sportember Shane Falco (Keanu Reeves), akinek a feladata az lesz, hogy irányítóként mégis sikerre vezesse a szedett-vedett csapatot. Howard Deutch vígjátéka szívmelengető, szórakoztató történet.
Fejléckép: Gene Hackman a Francia kapcsolat című filmben (Fotó/Forrás: Port.hu)
hírlevél
