Vizuál

5 százalékkal növelnék a Városliget zöldterületét

2015.06.24. 09:09
Ajánlom
Már összeállt a Liget Budapest projekt tájépítészeti pályázati anyaga, így a bírálóbizottság felállítása után, hozzávetőlegesen egy hónap múlva kiírják a nyílt, nemzetközi parkpályázatot - közölte a Városliget Zrt. projektigazgatója június 23-án, a fővárosi Vajdahunyad vára előtt tartott sajtótájékoztatón.

Bajzik Zsófia elmondta: a Liget Budapest projektben az építészeti pályázat után jelenleg a zöldfelület-fejlesztési, vagyis a tájépítészeti pályázat van soron, már befejezték a kiírás előkészítési munkálatait. A pályázati felhívás összeállításakor - amellett, hogy több mint 200 civil szervezettel és intézménnyel egyeztettek - mások mellett bevontak ökológus, dendrológus, közlekedésfejlesztő, építész, továbbá tájépítész szakértőket. A bírálóbizottság összeállítása után, hozzávetőlegesen egy hónap múlva kiírják a nyílt, nemzetközi tájépítészeti pályázatot, amelyre olyan csapatok jelentkezését várják, amelyben hasonlóképpen, a megvalósításban is érintett minden szakterület képviselője jelen van.

A projektigazgató kifejtette: a parkfejlesztés célja a meglévő, értékes fák megóvása mellett a teljes zöldfelület megújítása, illetve egy világszínvonalú rekreációs és kulturális központ létrehozása. A tervek között szerepel a játszóterek és sportpályák felújítása, az illemhelyek és szeméttárolók megújítása, valamint új utcabútorok, kivilágított futókör, kutyafuttatók és új kerékpárutak kialakítása. Mindemellett a projekthez tartozik a park "intelligens üzemeltetésének" elindítása is, ez egyebek mellett fejlettebb öntözőrendszereket, koordinált szemétszállítást és közbiztonságot érintő fejlesztéseket jelent - tette hozzá.

Bajzik Zsófia emlékeztetett arra, hogy korábban már elkészítették a Városliget teljes körű geodéziai felmérését, továbbá azt az átfogó fakatasztert, amely mind a 6358 egyed adatait tartalmazza. A fejlesztés során biztos lesz olyan, hogy kivágnak majd egy-egy fát, de az építészeti pályázatot is úgy írtuk ki, hogy az új épületek vagy meglévők, vagy jelenleg burkolt felület helyére kerüljenek - fogalmazott. A kivitelezőknek pedig arra is figyelniük kell az építkezéskor, hogy kizárólag a burkolt felületeket használhatják például szállításra - fűzte hozzá.

Horn Márton, a Városliget Zrt. kommunikációs vezetője arról beszélt: a pályázat fontos eleme, hogy a ligeten belüli zöldfelület jelenlegi 58 százalékos aránya mintegy öt százalékkal nőjön. Az épületek által elfoglalt terület kevesebb, mint hat százalék, a fennmaradó 35 százalékot a többszázezer négyzetméternyi feleslegesen burkolt felület teszi ki: kétszer kétsávos utak, járdák, parkolók - mondta. Ezek rovására növeljük több tízezer négyzetméterrel, legalább 65 százalékra a zöldfelület arányát a projekt 2018-as lezárásának idejére - emelte ki. Példaként említette az Ötvenhatosok terén lévő kétezer férőhelyes parkolót, amely helyett mélygarázst alakítanak ki, és jelenlegi területének kétharmadát "visszazöldítik".

Szaller Vilmos, a Főkert fadiagnosztikai állományának vezetője az eseményen bemutatta a fejlesztés során is fontos szerepet játszó, úgynevezett Fakopp vizsgálatot, amelyet a Főkert 2008 óta alkalmaz a Városliget idős fáinál. Elmondása szerint a 2005-ös magyar fejlesztés arra épül, hogy a különböző állapotú fában különböző sebességgel terjed a hanghullám; a korhadt, szivacsos részben lassabban, mint az egészségesben. A műszeres, kiegészítő módszerként alkalmazott vizsgálat ennek alapján egy színképben összegzi az adott faszelet állapotát, ami azért fontos, mert a szakemberek objektív információt kapnak a fa szövetéről. Ez jól jön, hiszen a liget kissé elöregedett állományát folyamatosan vizsgálni kell - tette hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Chihiro Szellemországban – újra a mozikba kerül Mijazaki Hajao klasszikusa

Február 13-tól újra nagyvásznon lesz látható Mijazaki Hajao 2001-ben bemutatott, Arany Medve- és Oscar-díjas Chihiro Szellemországban című animéje, amelyet eredeti nyelven és szinkronnal is vetítenek majd.
Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.