Vizuál

50 éves a legendás Kecskemétfilm

2021.06.11. 09:25
Ajánlom
Magyar Népmese sorozatuk immár hivatalosan is hungarikum, a világhálón 170 országból 134 millióan nézték meg. Itt készült a Vízipók-csodapók, melyet 46 ország vásárolt meg, és melyből generációk tanulhatták meg, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos.
MikulasFerenc-124902.jpg

Mikulás Ferenc (Fotó/Forrás: Kecskemétfilm)

A legendás animációs stúdióban nemrégiben elkészültek a Toldi epizódjai és közeleg az általuk létrehozott 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol augusztus 11-15. között a saját születésnapjukat is méltón megünneplik majd. Terveik között szerepel egyetemi animátor képzés indítása és a Magyar Animáció Háza Múzeum létrehozása. Három Oscar-jelölés és egy César-díj fémjelzi az itt készült nemzetközi produkciókat, az 50 éves Kecskemétfilmet a kezdetektől az immár 80 éves Mikulás Ferenc vezeti.

Az első vidéki rajzfilmstúdió

A Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdiója 1971. nyarán alakult meg Kecskeméten, a most 80 éves Mikulás Ferenc irányításával, aki azóta is a stúdió vezetője. Az első rajzfilmszéria, amelyhez a stúdió tervezéssel és részfeladatok elvégzésével járult hozzá, az Egér a Marson volt 1975-ben. Majd a kecskemétiek első nagy sikere a Szabó Szabolcs rendezte Vizipók-csodapók sorozat volt, melyet 46 ország vásárolt meg. A legendás sorozatból 1983-ban mozifilm változat is készült, ami 2019-ben digitálisan felújítva ismét a mozikba került, hogy szülők és gyermekek egy újabb generációja ismerkedhessen meg az élővizek kedves és gyakran mókás kis lakóival, miközben megtanulhatják, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon.

A Kecskemétfilm következő nagy sikere a Magyar népmesék több évada volt, melynek gyártása Jankovics Marcell vezetésével 1977-ben kezdődött.  „Elsősorban az volt a célunk, hogy korszerű formában megörökítsük azokat a néprajzi és irodalmi értékeket, melyekbe beleszülettünk, hogy közvetítsük a felnövekvő generációk számára is.” – nyilatkozta Mikulás Ferenc. A sorozatot – melyet időközben hungarikummá nyilvánítottak – a világhálón azóta 170 országból 134 millióan látták.

1985-ben készült el a Mesék Mátyás királyról című sorozat, majd az egész estés film, 1987-ben pedig a stúdió felkérésére Jankovics Marcell elkészítette a Mondák a magyar történelemből című szériát. 

Matyas_c_Kecskemetfilm-124903.jpg

Mesék Mátyás királyról (Fotó/Forrás: Kecskemétfilm)

Nemzetközi kapcsolatok, nagyívű tervek

Annak érdekében, hogy a központtól való földrajzi távolság miatt a stúdió ne maradjon ki az ország és a világ animációs vérkeringéséből, Mikulás Ferenc nemzetközi ösztöndíjrendszer létesítése mellett döntött. Az 1980-as évek közepétől Izlandról, Németországból, Belgiumból, Hollandiából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Franciaországból érkeztek ösztöndíjasok Kecskemétre, a helyi munkatársaknak pedig akkoriban szinte ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy külföldre utazhassanak.

A rendszerváltás után 35 munkatárs privatizálta a stúdiót és így 1993-ban megalakult a Kecskemétfilm Kft., ahol az ezredforduló után a 3D-s filmek készítése is megkezdődött. Az addigra méltán nagy hírű stúdió számos nemzetközi megbízást is kapott, melyek közül három egészestés film - a spanyol Chico és Rita, az ír Kells titka és a francia-japán Vörös teknős - Oscar-jelölést, a francia Loulou és az elképesztő titok pedig César-díjat kapott.

2011-ben Mikulás Ferencet és az általa vezetett Kecskemétfilmet Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, és egyedülálló a szakmában, hogy a stúdió kilenc Balázs Béla-díjas munkatárssal büszkélkedhet, akik között rendező, animátor és gyártásvezető is van.

VorosteknosMozinet-125644.jpg

Vörös teknős (Fotó/Forrás: Mozinet)

Nemrégiben elkészültek a Toldi epizódok és közeleg az általuk létrehozott, immár 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol augusztus 11-15. között az elmúlt 50 év munkáiból is láthat majd válogatást a közönség, egy kiállítás pedig bemutatja majd az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait.

Az idén 50 éves Kecskemétfilm nagyívű terveket is dédelget: a MOME közreműködésével a Kecskeméti Neumann János Egyetemen animátor képzést indítanak majd és szeretnék létrehozni a Magyar Animáció Háza Múzeumot is, természetesen Kecskeméten.

Fejléckép: Vizipók-csodapók (Fotó: Kecskemétfilm)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A Műanyag égbolt lett a legjobb film a strasbourgi sci-fi fesztiválon

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a legjobb európai filmnek járó Ezüst Méliès-díjat vehette át, az alkotópáros így versenybe szállhat az Arany Méliès-díjért is. Az elismerésre Madarász Isti is esélyes. 
Vizuál interjú

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 
Vizuál gyász

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.