Vizuál

60 éve hunyt el „Hollywood királya”, Clark Gable

2020.11.16. 09:30
Ajánlom
1960. november 16-án hunyt el az Elfújta a szél Rhett Butlere, az Oscar díjas Clark Glabe, akiből feleségei faragtak finom úriembert és világsztárt.

Az Ohio állambeli Cadizban született 1901. február 1-jén. Anyját korán elvesztette, de szerencséjére mostohaanyja saját gyermekeként szerette és Gable is bálványozta őt. A középiskolát nem fejezte be, tizenhét évesen munkába állt egy gumigyárban. Nem sokkal később

megnézte a helyi színjátszó kör egy előadását és úgy döntött: ő is színész lesz, és nyomban beállt hozzájuk mindenesnek – persze fizetés nélkül.

Apja azonban megvetette a színházat, fiát inkább az olajmezőkre küldte dolgozni. Gable nagykorúvá válásakor azonnal otthagyta a gyűlölt munkát és elindult álmai után, apja ezután tíz évig nem beszélt vele. Ez idő alatt Clark dolgozott ócskapiacon, árult nyakkendőket, majd egy vándorszínész-társulattal bejárta az Egyesült Államokat, mígnem Portlandben az egykor a Broadwayn is játszó Josephine Dillon társulatához szegődött.

GettyImages-3063710-092627.jpg

Clark Gable autogramot oszt (1937 körül) (Fotó/Forrás: General Photographic Agency / Getty Images Hungary)

A 37 éves Dillon fantáziát látott a 23 éves fiatalemberben és elhatározta: sztárt farag belőle. Első lépésként feleségül ment hozzá, a házasság tisztán racionális és nem érzelmi alapon működött. Dillon viselkedni tanította férjét és kapcsolatai révén apró szerepeket szerzett neki némafilmekben. 1928-ban elváltak, Gable nem sokkal később elvette a nála 17 évvel idősebb, gazdag társaságbeli asszonyt, Ria Langhamet, aki tovább csiszolgatta darabos modorát és bevezette a befolyásos körökbe. Próbafelvételt is kijárt neki, ennek során hangzott el Daryl F. Zanuck producer részéről a legendás megjegyzés:

A füleid túl nagyok, úgy nézel ki, mint egy majom.”

Gable-t mégis szerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) stúdió, és rövid idő alatt a legnépszerűbb sztárok egyike, az „igazi amerikai férfi” lett: bátor, hódító, érzelmes, igazságszerető, sármos, amihez némi fanyar szatirizáló kedv is társult.

1934-ben az Ez történt egy éjszaka című filmért Oscar-díjat kapott, a következő évben ismét jelölték a Lázadás a Bountyn főszerepéért. Ebben az évben ismét elvált, miután viharos románcba keveredett Loretta Younggal, a kapcsolatból született kislányt azonban egyikük sem vállalta a nyilvánosság előtt. 1939-ben megkapta Rhett Butler szerepét az Elfújta a szélben, s ismét Oscarra jelölték. Ugyanebben az évben – életében először – szerelemből nősült: feleségül vette Carole Lombard színésznőt, akiben végre igazi társra lelt. A boldogság nem tartott sokáig: Lombard 1942-ben meghalt, Gable pedig bevonult a légierőhöz, ahonnan a háború után őrnagyi rangban szerelt le.

Leszerelése után a Metro-Goldwyn-Mayer megújította szerződését, mert típusa nem ment ki a divatból:

deresedő hajjal változatlanul hódító figurákat játszott,

de a harmincas évek diadalmenetét már nem tudta megismételni (Kaland 1946, Parancsnoksági döntés 1948, Át a széles Missourin 1951, Mogambo 1953, A nagy riport 1958). 1949-ben negyedszer is megházasodott, s bár három héttel később belátta, hogy hibázott, csak 1951-ben vált el. Ötödik feleségétől kapta meg végre azt, amire mindig is vágyott: a családot. Kay Spreckels két gyermeket vitt a házasságba, akiket Gable adoptált, de nagyon várt közös fiuk, John Clark Gable születését már nem érte meg. Az Arthur Miller Kallódó emberek című drámájából forgatott film elkészülte után két héttel, 1960. november 16-án halt meg szívrohamban, még hatvan évet sem élt.

Fejléckép: Scarlett O'Hara (Vivien Leigh) és Rhett Butler (Clark Gable) az Elfújta a szél 1939-es adaptációjában (forrás: Port.hu)

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A Műanyag égbolt lett a legjobb film a strasbourgi sci-fi fesztiválon

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a legjobb európai filmnek járó Ezüst Méliès-díjat vehette át, az alkotópáros így versenybe szállhat az Arany Méliès-díjért is. Az elismerésre Madarász Isti is esélyes. 
Vizuál interjú

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 
Vizuál gyász

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.