A Göcseji Múzeum munkatársai 2017-óta folyamatosan figyelemmel kísérik a Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya építéséhez kapcsolódó földmunkákat, ahol a terület keleti részén, a Nagypáli-patak felett az i.e. 5. évezredben kialakult lengyeli kultúra nagy kiterjedésű településének nyomaira bukkantak.
Az elmúlt három év legszebb leletét, a női agyagszobrocskát július 7-én találták meg.
Az idol különlegessége az aprólékos kidolgozás, a lengyeli kultúra időszakából eddig csak nagyon kevés finoman kidolgozott agyagszobrocska került elő. A zalai megyeszékhelyen talált idol tenyérnyi nagyságú kúpos felsőtestét vízszintesen álló karokkal, finoman formált mellekkel ábrázolták, a nyakon hátul karcolt díszítéssel ékszert vagy a ruha kivágását jelezték.
A női nemi szervet háromszögletes karcolással jelölték. Az agyagszobrocska feje hiányzik, de az idolhoz tartozó hangsúlyos kialakítású hátsó testrészt, valamint a külön formált, kiszélesedő talpú lábat közvetlenül a felsőtest mellett találták meg – számolt be a részletekről Simmer Lívia régész.
A területen korábban több kultikus tevékenységhez köthető objektumot is sikerült feltárni.
A lelőhelyről kerámiatöredékek, kőeszközök, valamint a lengyeli kultúrára jellemző sárgával, vörössel és fehérrel festett, egymáshoz illeszthető töredékek kerültek elő. Az idolokat valószínűleg szándékosan törték apró darabokra, a kutatók feltételezése szerint az őskori közösség rítusa a természettel, a termőföld termékenységgel hozható összefüggésbe.
A talajadottságok kedvezőek voltak, így a szobor szép állapotban tudott megmaradni, amit Egerszegi Vénusznak neveztek el. A finoman megformált agyagszobrocska lesz majd a zalai megyeszékhely őskorát bemutató virtuális kiállítás legimpozánsabb darabja – mondta el Havasi Bálint, a Göcseji Múzeum megbízott igazgatóhelyettese. Az interaktív, 3D-s kiállítás a tervek szerint egy év múlva lesz elérhető a Göcseji Múzeum honlapján.