Vizuál

8+1 tény a 80 éve bemutatott Hófehérke és a hét törpéről

2018.02.05. 16:37
Ajánlom
Az első egészestés animációsfilmet 1938. február 4-én mutatták be az Egyesült Államok mozijaiban. Hitler imádta, Tolkien gyűlölte, Disney birodalmat épített rá.
  1. Az első egész estés animációs filmet 1938. február 4-én mutatták be az Egyesült Államokban, Magyarországon december 22-től került a mozikba. Őrült vállalkozásnak tűnt, hogy Walt Disney a megszokott és egész sikeres rövid animációk helyett egy teljes film időtartamát töltötte meg rajzokkal.  A dolog azonban olyannyira bejött, hogy megalapozta a rajzfilmek mai státuszát. 
  2. Azóta létezik például animációs filmnek járó Oscar-díj is. Az elsőt természetesen Walt kapta 1939-ben a Hófehérkéért, ami különleges, csoportos díj volt, mert egy nagy és hét apróbb szobrot kapott. Ráadásul az elismerést a 11 éves Shirley Temple adta át. 

    via GIPHY

  3. A vállalkozás nemcsak azért volt kockázatos, mert még nem létezett a műfaj, hanem azért is, mert lefoglalta a stúdió rajzolóinak jelentős részét több, mint két évre, közben pedig a rövidfilmeknek és készülniük kellett.
  4. Az animátoroknak sok nehézséget okozott az emberi mozgás pontos megragadása, így végül valódi emberek mozgását vették fel és rajzolták át kockáról kockára minden jelenethez. Az egyik modell, akit a táncos részekhez használtak Marge Champion táncos, koreográfus. A hölgy még ma is él, 99 éves. 
  5. Részben a mozgás megrajzolásának bonyolultsága indokolja azt is, hogy a Herceg szerepe ilyen nyúlfarnyi lett. Az eredeti tervek szerint sokkal nagyobb szerepe lett volna, de az animátorok gyakorlati szempontjai miatt erősen megnyirbálták a jelenlétét. 
  6. Számos jelenet kimaradt ezen kívül a kész filmből.
    Volt egy olyan rész például, ahol a gonosz Királynő egy tömlöcbe veti a Herceget, majd táncoló csontvázakkal szórakoztatja. 
  7. Hófehérke nemcsak az első, de a maga 14 évével a legfiatalabb Disney hercegnő is. Az ő története is a Grimm testvérek mesegyűjteményéből származik, valószínűleg ezért szerepel Bajorország a hercegnő lakhelyeként.
  8. Közismert legenda, hogy Hitler odavolt a Hófehérke és a hét törpéért. A rajzfilmből volt egy saját kópiája is. Mint néhány éve kiderült maga is szívesen rajzolgatta a törpéket, előkerült ugyanis a diktátor vázlatai Szende, Tudor és Pinokkió karaktereiről. Egy norvég múzeum igazgatója hozta nyilvánosságra a felfedezést, melyet azzal az igen egyszerű módszerrel tettek, hogy megfordították a festő babérokra törő Adolf egyik képét. A hátoldalon talált rajzok szerintük szintén Hitlertől származnak.

    via GIPHY

+1. J. R. R. Tolkien, A gyűrűk ura alkotója és barátja, a Narnia krónikáit jegyző C.S.Lewis együtt nézték meg a moziban a Hófehérkét és mivel mindketten eléggé benne voltak a törpe tematikában szakmailag, így kellően fel is voltak háborodva, mit művelt Disney ezekkel a varázslatos lényekkel. 

(via IMDB, Atlas Obscura, Múlt-kor)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.
Színház

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

A Junior Prima szeptember 20-án tartott díjátadó ünnepségén az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést. Az elismerés birtokosai most közleményben reagáltak az esetre – adta hírül a Színház Online.
Klasszikus

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.
Színház

A Candide és a Szólít a szörny nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

Második alkalommal rendezték meg a virtuális térben az eSzínház Fesztivált, melynek keretében szeptember 16. és 25. között 18 színház 19 produkcióját láthatta a közönség. Az online szemlét négy kontinens 23 országából követték a nézők, a fesztivál végével a zsűri és a közönség döntött a legjobb produkciókról és alkotókról.
Vizuál

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Krasznahorkai Lászlóról és Havannában élő magyarokról forgatott dokumentumfilmet, jelenleg pedig Lefkovicsék gyászolnak címmel készíti első nagyjátékfilmjét. Breier Ádám rendezővel többek közt a forgatókönyvírás nehézségeiről, kubai tanulmányairól, a zsidó kultúra megfoghatatlanságáról, a kritikáktól való félelemről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A gép szívében című filmet indítja az Oscar-díjért Bulgária

Martin Makariev alkotását indítja az Anya című film helyett Bulgária a 2023-as Oscar-díj legjobb nemzetközi film kategóriájában. A történet a kommunista Bulgáriába kalauzolja el a nézőket, ahol egy fegyenccsoport túszdrámába keveredik.
Vizuál ajánló

Artists in Residence – különleges programmal készül a Babel Camp Balatonbogláron

A boglári Babel Camp főképp azért csatlakozott a VEB2023 EKF Kultháló programjához, hogy a szezonon kívül is kulturális programokat biztosíthassanak a tó déli partján. Ennek kapcsán szeptember 25. és október 25. között összművészeti alkotótáborral várják a művészetek iránt érdeklődőket.
Vizuál ajánló

Art Market Budapest 2022 – A kortárs képzőművészet hazai csúcstalálkozója

Október 6. és 9. között 30 országból érkező mintegy 120 kiállító, több mint 500 művész több ezer alkotásával várja a közönséget a Bálna Budapest épületének négy emeletén, összesen mintegy 8000 négyzetméteren – ezzel Közép- és Kelet-Európa vezető kortárs képzőművészeti vására tovább erősíti meghatározó szerepét a régióban.
Vizuál ajánló

„Anyu, én nem akarok háborút!” – Gyerekrajzokból nyílt kiállítás a Lengyel Intézet előtt

Hibrid kiállítás nyílt a budapesti Lengyel Intézet előtt és az online kiállítótérben „Anyu, én nem akarok háborút! 1939-45 Lengyelország / 2022 Ukrajna” címmel. A lengyel-ukrán levéltári projekt saját országuk háborús gyerekrajzait mutatja be.
Vizuál interjú

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Krasznahorkai Lászlóról és Havannában élő magyarokról forgatott dokumentumfilmet, jelenleg pedig Lefkovicsék gyászolnak címmel készíti első nagyjátékfilmjét. Breier Ádám rendezővel többek közt a forgatókönyvírás nehézségeiről, kubai tanulmányairól, a zsidó kultúra megfoghatatlanságáról, a kritikáktól való félelemről beszélgettünk.