Picasso 1939-es Női fej, illetve a holland Piet Mondrian 1905-ös Szélmalom című festményét 2012. január 9-én vágták ki a keretből Guglielmo Caccia alkotásával együtt. A rablást előre megtervezték: a tolvaj már az akció előtt behatolt az épületbe, és többször is aktiválta a riasztórendszert, hogy félrevezesse az őröket. A terv bevált, a biztonsági szolgálat kikapcsolta a védelmi rendszert, ám a lopás így is majdnem kudarcba fulladt:
az egyik őr a mozgásérzékelő szenzorok jelzésére észrevette a behatolót.
A lebukás miatt végül a negyedik kiszemelt festményt, egy szintén 1905-ben készített Mondriant nem sikerült elvinni. Bár nagy erőkkel keresték a képeket, csak most, közel 10 évvel az eltűnésük után bukkantak rájuk Athén külvárosától nem messze egy szurdokban.
A Picasso- és Mondrian-mű mellett a rendőrség megtalálta Caccia tollal és tintával készült munkáját is, ám az megrongálódott, az őrizetbe vett 49 éves gyanúsított állítása szerint „lehetetlen lett volna eladni”, ezért megpróbálta lehúzni a vécén.

Pablo Picasso „Női fej” és Piet Mondrian „Szélmalom” című festménye (Fotó/Forrás: Görög Nemzeti Galéria)
Június 29-én délután egy sajtótájékoztató keretében további részletek derültek ki a lopásról. A rendőrség megerősítette, hogy a letartóztatott férfi beismerte tettét és részletesen elmesélte a lopás körülményeit. Eszerint
közel fél évig készült a behatolásra, pontosan megfigyelte a személyzet és a biztonsági szolgálat mozgását.
Először a földszinten tört be az épület másik részében, hogy elterelje az őrök figyelmét, csak ezután ment át abba a szárnyba, ahonnan a festmények eltűntek. Dolgát könnyítette, hogy a termek bizonyos részeit nem figyelték biztonsági kamerákkal.
Az ellopott festményeket a dekoratőrként dolgozó férfi évekig a saját lakásában rejtegette és nem állt szándékában eladni – ez ellentmond a korábbi Caccia-festménnyel kapcsolatban tett vallomásával. Végül úgy döntött, hogy az alkotásokat egy kiszáradt folyómederben helyezi biztonságba Kerateában, egy Athén külvárosához tartozó részen.
(via BBC)
Fejléckép: A megtalált festmények (forrás: Görög Nemzeti Galéria)