Vizuál

96. Oscar-gála: nagyot nyert az Oppenheimer, Mihalek Zsuzsa is díjat kapott

2024.03.11. 07:35
Ajánlom
Bejött a papírforma a 2024-es Oscar-gálán, az Oppenheimer című életrajzi dráma ugyanis tizenhárom jelöléséből hetet váltott díjra, köztük a legjobb film és a legjobb rendező díját is átvehette Christopher Nolan. Mihalek Zsuzsát, a Szegény párák díszletberendezőjét a legjobb produkciós tervezés kategóriában ismerték el Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt. Mutatjuk a győztesek teljes listáját!

Magyar idő szerint március 11-én, hajnalban rendezték meg a 96. Oscar-díjátadót a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az idei műsor házigazdája az Emmy-díjas Jimmy Kimmel volt, aki immár negyedik alkalommal szórakoztatta a gála közönségét. A ceremónia díjátadói közt volt számos Oscar-díjas művész, mások mellett Nicolas Cage, Brendan Fraser, Matthew McConaughey, Michelle Yeoh, Al Pacino, Michael Keaton, Regina King, Jennifer Lawrence és Sam Rockwell is.

Az est során beigazolódott a papírforma, Christopher Nolan Oppenheimer című filmje ugyanis csaknem valamennyi fontos kategóriában diadalmaskodott: az atombomba atyjáról szóló életrajzi dráma hetet váltott díjra tizenhárom jelöléséből. Christopher Nolan élete első Oscarját, egész pontosan Oscarjait nyerte el, ugyanis

a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó aranyszobrot is átvehette. 

96_Telecast_0501-072800.jpg

Cillian Murphy a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat vehette át (Fotó/Forrás: Phil McCarten ©A.M.P.A.S.)

A filmben Robert J. Oppenheimert alakító Cillian Murhpy a legjobb férfi főszereplőnek járó elismeréssel távozhatott, díját a béke megteremtőinek ajánlotta beszédében. Robert Downey Jr.-t úgyszintén elismerte az akadémia, őt a legjobb férfi mellékszereplőnek választották. Az Oppenheimer emellett még a legjobb operatőr, a legjobb eredeti filmzene és a legjobb vágás kategóriájában is diadalmaskodott. 

Az est másik nagy nyertese Jórgosz Lánthimosz Szegény párák című filmje lett, amely tizenegy jelöléssel vágott neki a gálának, és végül négy kategóriában nyert. Ezek közül nekünk, magyaroknak a legfontosabb a legjobb látványtervezés díja, amelyet Mihalek Zsuzsa díszletberendezőnek, valamint James Price és Shona Heath látványtervezőnek ítéltek oda. Mihalek Zsuzsa személyesen nem volt jelen a gálán.

Az amerikai filmakadémia a filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek választotta Emma Stone-t.

96_Telecast_0471-072848.jpg

Emma Stone a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat vehette át (Fotó/Forrás: Phil McCarten ©A.M.P.A.S.)

A Szegény párák emellett a legjobb smink és a legjobb jelmez kategóriák díjait kapta meg. 

A legjobb női mellékszereplőnek Da’Vine Joy Randolph-ot választották a Téli szünet című filmben nyújtott alakításáért.

A legjobb nemzetközi filmnek az Érdekvédelmi területet választották,

Jonathan Glazer holokausztfilmje emellett a legjobb hang kategóriában is nyert. 

Az est nagy vesztesének tekinthető a Barbie című film, amely premierjét követően hiába uralta sokáig a közbeszédet, illetve hiába kapott nyolc jelölést, mindössze a legjobb eredeti dal kategóriájában tudott diadalmaskodni.

A 2024-es Oscar-díj nyertesei:

Legjobb film:

  • American Fiction
  • Barbie
  • Egy zuhanás anatómiája
  • Előző életek
  • Érdekvédelmi terület
  • Maestro
  • Megfojtott virágok
  • Oppenheimer
  • Szegény párák
  • Téli szünet


Legjobb rendező:

  • Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)
  • Martin Scorsese (Megfojtott virágok)
  • Christopher Nolan (Oppenheimer)
  • Jórgosz Lánthimosz (Szegény Párák)
  • Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)


Legjobb férfi főszereplő:

  • Bradley Cooper (Maestro)
  • Colman Domingo (Rustin)
  • Paul Giamatti (Téli szünet)
  • Cillian Murphy (Oppenheimer)
  • Jeffrey Wright (American Fiction)


Legjobb női főszereplő:

  • Annette Bening (Nyad)
  • Lily Gladstone (Megfojtott virágok)
  • Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája)
  • Carey Mulligan (Maestro)
  • Emma Stone (Szegény párák)


Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Sterling K. Brown (American Fiction)
  • Robert De Niro (Megfojtott virágok)
  • Robert Downey Jr. (Oppenheimer)
  • Ryan Gosling (Barbie)
  • Mark Ruffalo (Szegény párák)


Legjobb női mellékszereplő:

  • Emily Blunt (Oppenheimer)
  • Danielle Brooks (Bíborszín)
  • America Ferrera (Barbie)
  • Jodie Foster (Nyad)
  • Da'Vine Joy Randolph (Téli szünet)


Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • Justine Triet és Arthur Harari (Egy zuhanás anatómiája)
  • Celine Song (Előző életek)
  • Bradley Cooper és Josh Singer (Maestro)
  • Samy Burch (May December)
  • David Hemingson (Téli szünet)


Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Cord Jefferson (American Fiction)
  • Greta Gerwig és Noah Baumbach (Barbie)
  • Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)
  • Christopher Nolan (Oppenheimer)
  • Tony McNamara (Szegény párák)


Legjobb nemzetközi film:

  • A hó társadalma (J.A. Bayona – Spanyolország)
  • A tanári szoba (İlker Çatak – Németország)
  • Én vagyok a kapitány (Matteo Garrone – Olaszország)
  • Érdekvédelmi terület (Jonathan Glazer – Egyesült Királyság)
  • Tökéletes napok (Wim Wenders – Japán)


Legjobb animációs film:

  • A fiú és a szürke gém (Mijazaki Hajao és Szuzuki Tosio)
  • Elemi (Peter Sohn és Denise Ream)
  • Nimona (Nick Bruno, Troy Quane, Karen Ryan és Julie Zackary)
  • Robotálmok (Pablo Berger, Ibon Cormenzana, Ignasi Estapé és Sandra Tapia Díaz)
  • Pókember: A pókverzumon át (Kemp Powers, Justin K. Thompson, Phil Lord, Christopher Miller és Amy Pascal)


Legjobb látványtervezés:

  • Barbie (Sarah Greenwood; díszletberendező: Katie Spencer)
  • Megfojtott virágok (látványtervező: Jack Fisk; díszletberendező: Adam Willis)
  • Napóleon (látványtervező: Arthur Max; díszletberendező: Elli Griff)
  • Oppenheimer (látványtervező: Ruth De Jong; díszletberendező: Claire Kaufman)
  • Szegény párák (látványtervező: James Price és Shona Heath; díszletberendező: Mihalek Zsuzsa)


Legjobb jelmez:

  • Barbie (Jacqueline Durran)
  • Megfojtott virágok (Jacqueline West)
  • Napóleon (Janty Yates és Dave Crossman)
  • Oppenheimer (Ellen Mirojnick)
  • Szegény párák (Holly Waddington)


Legjobb hang:

  • Az Alkotó (Ian Voigt, Erik Aadahl, Ethan Van der Ryn, Tom Ozanich és Dean Zupancic)
  • Érdekvédelmi terület (Johnnie Burn és Tarn Willers)
  • Maestro (Richard King, Steve Morrow, Tom Ozanich, Jason Ruder és Dean Zupancic)
  • Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész (Chris Munro, James H. Mather, Chris Burdon és Mark Taylor)
  • Oppenheimer (Willie Burton, Richard King, Kevin O’Connell és Gary A. Rizzo)


Legjobb operatőr:

  • Edward Lachman (A gróf)
  • Matthew Libatique (Maestro)
  • Rodrigo Prieto (Megfojtott virágok)
  • Hoyte van Hoytema (Oppenheimer)
  • Robbie Ryan (Szegény párák)


Legjobb vágás:

  • Egy zuhanás anatómiája (Laurent Sénéchal)
  • Megfojtott virágok (Thelma Schoonmaker)
  • Oppenheimer (Jennifer Lame)
  • Szegény párák (Yorgos Mavropsaridis)
  • Téli szünet (Kevin Tent)


Legjobb eredeti filmzene:

  • American Fiction (Laura Karpman)
  • Indiana Jones és a sors tárcsája (John Williams)
  • Megfojtott virágok (Robbie Robertson – posztumusz jelölés)
  • Oppenheimer (Ludwig Göransson)
  • Szegény párák (Jerskin Fendrix)


Legjobb eredeti dal:

  • I'm Just Ken (Barbie – zene és szöveg: Mark Ronson és Andrew Wyatt)
  • It Never Went Away (American Symphony – zene és szöveg: Jon Batiste és Dan Wilson)
  • The Fire Inside (Flamin' Hot - Egy pikáns sikertörténet – zene és szöveg: Diane Warren)
  • Wahzhazhe (A Song For My People) (Megfojtott virágok – zene és szöveg: Scott George)
  • What Was I Made For? (Barbie – zene és szöveg: Billie Eilish és Finneas O’Connell)


Legjobb smink:

  • A hó társadalma (Ana López-Puigcerver, David Martí és Montse Ribé)
  • Golda (Karen Hartley Thomas, Suzi Battersby és Ashra Kelly-Blue)
  • Maestro (Kazu Hiro, Kay Georgiou és Lori McCoy-Bell)
  • Oppenheimer (Luisa Abel)
  • Szegény párák (Nadia Stacey, Mark Coulier és Josh Weston)


Legjobb vizuális effektek: 

  • A galaxis őrzői: 3. rész (Stephane Ceretti, Alexis Wajsbrot, Guy Williams és Theo Bialek)
  • Az Alkotó (Jay Cooper, Ian Comley, Andrew Roberts és Neil Corbould)
  • Godzilla Minus One (Jamazaki Takasi, Sibuja Kijoko, Takahasi Maszaki és Nodzsima Tacudzsi)
  • Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész (Alex Wuttke, Simone Coco, Jeff Sutherland és Neil Corbould)
  • Napóleon (Charley Henley, Luc-Ewen Martin-Fenouillet, Simone Coco és Neil Corbould)


Legjobb dokumentumfilm:

  • 20 nap Mariupolban (Mstyslav Chernov, Michelle Mizner és Raney Aronson-Rath)
  • Bobi Wine: A nép elnöke (Moses Bwayo, Christopher Sharp és John Battsek)
  • La memoria infinita (Maite Alberdi, Juan de Dios Larraín, Pablo Larraín és Rocio Jadue)
  • Négy nővér (Kaouther Ben Hania és Nadim Cheikhrouha)
  • To Kill a Tiger (Nisha Pahuja, Cornelia Principe és David Oppenheim)


Legjobb rövid dokumentumfilm:

  • Island in Between (S. Leo Chiang és Jean Tsien)
  • Nǎi Nai & Wài Pó (Sean Wang és Sam Davis)
  • The ABCs of Book Banning (Sheila Nevins és Trish Adlesic)
  • The Barber of Little Rock (John Hoffman és Christine Turner)
  • The Last Repair Shop (Ben Proudfoot és Kris Bowers)


Legjobb élőszereplős rövidfilm: 

  • A múlt sebei (Misan Harriman és Nicky Bentham)
  • Henry Sugar csodálatos története (Wes Anderson és Steven Rales)
  • Invincible (Vincent René-Lortie és Samuel Caron)
  • Knight of Fortune (Lasse Lyskjær Noer és Christian Norlyk)
  • Red, White and Blue (Nazrin Choudhury és Sara McFarlane)


Legjobb animációs rövidfilm: 

  • Letter to a Pig (Tal Kantor és Amit R. Gicelter)
  • Ninety-Five Senses (Jerusha Hess és Jared Hess)
  • Our Uniform (Yegane Moghaddam)
  • Pachyderme (Stéphanie Clément és Marc Rius)
  • War Is Over! (Dave Mullins és Brad Booker)

Fejléckép: Chrisopher Nolan a 2024-es Oscar-gálán (Fotó/Forrás: Phil McCarten ©A.M.P.A.S.)

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Kapcsolódó

Nesze nektek gótika – kritika a Szegény párákról

Emma Stone varázslatos alakítást nyújt Jórgosz Lánthimosz Frankenstein-parafrázisában, amelyért mindenképpen megérdemelné az aranyszobrot a közelgő Oscar-gálán. A Szegény párák élvezhetőségéhez nagyban hozzájárul Mihalek Zsuzsa díszlettervezői munkája is. 

A tudós, aki ellopta a tüzet – kritika az Oppenheimerről

A tudós, aki ellopta a tüzet – kritika az Oppenheimerről

Christopher Nolan életrajzi drámája egy végletekig emberi történet, amely az egész emberiséget érinti. Az atombomba atyját sem démonizálni, sem igazolni nem szeretné, ehelyett azt sugallja: J. Robert Oppenheimer nem evilági hatalmak előtt ítéltetett meg.

Földi paradicsom még sohasem volt ennyire undorító

Földi paradicsom még sohasem volt ennyire undorító

Minden idők egyik legjobb holokausztfilmjét készítette el Jonathan Glazer, aki Érdekvédelmi terület című filmjében egy olyan, önmagából kifordult, torz világot tár a szemünk elé, amelyben az együttérzés számít bűnnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 
Vizuál hír

Izinger Katalin, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténésze az idei MúzeumCafé díjas

A MúzeumCafé szerkesztősége 2026-ban Izinger Katalinnak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum művészettörténészének ítélte oda a MúzeumCafé Díjat, elismerve több mint két évtizedes, kiemelkedő kurátori és muzeológusi tevékenységét.
Vizuál kritika

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket.