A nyolcvanas évek A. E. Bizottság zenekaráról nem mondható, hogy egy egyszerű banda lett volna, így a közel három évtized távlatából visszatekintő Bizottság-kiállítás sem egy mindennapi, "bemegyek a múzeumba, körülnézek, majd kijövök" típusú tárlat lett. A közel kétszáz festmény, szobor és grafika mellett filmanyagok, installációs elemek és a Műcsarnok felhívására beküldött több ezer tárgy és dokumentum (köztük mintegy háromezer privát fotó) novemver 13-ig tekinthető meg.
Wahorn András, feLugossy László és efZámbó István művei mellett a tárlaton villanásszerűen megjelenik a '70-es évek végének és a '80-as évek első felének képzőművészeti környezete is, elsősorban azoknak a művészeknek a munkáiból válogatva, akik a Bizottság-tagokhoz hasonlóan más műfajokban, elsősorban a zene és a performansz területén is alkottak. A tárlatra öt, teljesen új képzőművészeti alkotás is létrejött. A Műcsarnokba betérőket feLugossy László rendhagyó installációja fogadja a teraszon, egy eredeti katonai őrbódéban, efZámbó István pedig több mint 300 plüssjátékot használt fel egyik újonnan készített installációjához. A tárlathoz több önálló film is készült Mispál Attila, illetve Dér András filmrendezők vezetésével.
A kiállításhoz több kísérőrendezvény és kiadvány is kapcsolódik. A "Lehetnék én is kamikaze" irodalmi és zenei programsorozat Keresztury Tibor szerkesztésében, a "Bestia, bestia, látlak" filmklub Dér András vezetésével, a "Tíz hét - tíz szó - tíz terem" elnevezésű családi programsorozat pedig Szabics Ágnes irányításával a kiállítás ideje alatt hetente látogatható. Mindemellett egy konferencia is kapcsolódik a kiállításhoz: "Nem hiszek ám én a mennyországba" címmel a nyolcvanas évek hazai ellenkultúrájáról lesz szó november 4-én és 5-én - szeptember 30-ig bárki jelentkezhet a szimpóziumra.
Bővebb információ és jegyárak: http://www.bizottsagkiallitas.hu