Vizuál

A bűnbakképzés mechanizmusairól a Ludwigban

2017.07.09. 14:14
Ajánlom
Az egymásra mutogatás mechanizmusára világít rá a brit Gilbert & George művészpáros Bűnbak képek című, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) nyíló tárlata.

25 évvel ezelőtt volt az Ernst Múzeumban Gilbert & George első magyarországi kiállítása, amelyen egy pop-artból táplálkozó, de mégis sosem látott módon személyes művészetet ismerhetett meg a budapesti közönség -mondta el Fabényi Julia igazgató a kiállítás sajtóbemutatóján.  A tárlat egyben megjeleníti a kortárs technologizált, multikulturális és sokhitű urbánus társadalom félelmeit és jellemvonásait is.

A Bűnbak képek bár egyszerűnek tűnnek, értelmezésük rendkívül bonyolult. Óvásszerűen figyelmeztettek előre mindarra, ami később bekövetkezett, például a migrációval kapcsolatban - méltatta a 2013-ban készült sorozatot Fabényi Julia, aki szerint

a művészpáros mindig egyfajta ellenszakralitásra törekszik

a szakralitás nyelvével, ikonikus képjeleik jóval többek, mint tárgyak konkrét lenyomatai, mindig új tartalommal töltik fel az ábrázoltakat.

George Passmore (b) és Gilbert Proesch művésznevükön Gilbert és George Bűnbak képek Budapestnek című kiállításuk sajtóbemutatóján a fővárosi Ludwig Múzeumban 2017. július 7-én.

George Passmore (b) és Gilbert Proesch művésznevükön Gilbert és George Bűnbak képek Budapestnek című kiállításuk sajtóbemutatóján a fővárosi Ludwig Múzeumban 2017. július 7-én. (Fotó/Forrás: Koszticsák Szilárd / MTI)

Gilbert & George a világ legismertebb művészei közé tartoznak, akik az 1970-es évek óta intenzíven alakítják a kortárs művészet történetét - hangsúlyozta Szipőcs Krisztina szakmai igazgatóhelyettes. 1967 óta dolgoznak együtt, ahogy ők mondják,

két személyről, de egy művészről van szó.

Művészetüket és életüket nem választják el egymástól, alkotásaik középpontjába saját magukat állítják, egyszerre tárgyai és médiumai saját művészetüknek.

Az 1960-as évek óta élő szobrokként állítják önmagukat a néző elé és az 1970-es évektől kezdődően készítenek nagyméretű fotóalkotásokat. Műveiket a közönségnek szóló szerelmesleveleknek tekintik - fűzte hozzá Szipőcs Krisztina. Kitért arra is: a 123 műből álló Bűnbak képek sorozatból összesen 27 alkotás látható a Ludwig Múzeumban. Az aktuális társadalmi kérdéseket feszegető alkotásokon a különböző vallási, kulturális és társadalmi rétegek egymás mellett élésének keretet adó nagyvárosi lét motívumai tűnnek fel.

A képek visszatérő motívuma a nitrós palack, a "nevetőgázt" tartalmazó szifonpatron egy bombára hasonlító formájával a veszély, a terror érzetét kelti. Gilbert & George sokszor maszkokat viselve, darabokra szaggatva, torzítva vagy tükrözve jelennek meg a képeken, amelyek a modern multikulturális világ fenyegetettségére a bűnbakképzés mechanizmusán keresztül mutatnak rá - ismertette Szipőcs Krisztina a tárlatot, amelynek bejáratánál olvasható üzenet szerint Gilbert & George arra törekszik, hogy képeik a "liberálisból" a "bigottat", a "bigottból" pedig a "liberálist" hozzák elő.

A brit művészpáros tárlata szeptember 24-ig tekinthető meg.

A brit művészpáros tárlata szeptember 24-ig tekinthető meg. (Fotó/Forrás: Koszticsák Szilárd / MTI)

A művészpáros az eseményen elmondta: amikor 1969-ben diplomáztak a művészeti iskolában,

azt akarták, hogy az élet maga legyen a művészetük tárgya,

 ezért állították önmagukat alkotásaik fókuszába.

"A legtöbb művész már a korai időszakától kezdve szerelmes magába a művészetbe, mi viszont a művészet szemlélőibe voltunk szerelmesek. A művészet sokszor valamiféle absztrakt formalizmus, amely csak a formákban és színekben érdekelt. Ettől mi eltávolodva egyfajta moralisztikus művészetet hoztunk létre. Mindazokkal a gondolatokkal és érzelmekkel foglalkozunk, amelyek ott vannak mindenkiben. Halál, remény, élet, félelem, szex, pénz, rassz és vallás" - fogalmaztak. Kiemelték: művészetüket mint a néző és az alkotás közötti baráti köteléket határozzák meg.

"Az a világ azonban már nem létezik" - jegyezték meg. Mint elmondták, a régi világ eltűnésével egy új művészeti nyelvezetet kezdtek használni, amely sokkal közvetlenebbül, inkább negatív alapon konfrontálódik a közönséggel.

Mennyire megváltozott a világ, mennyire más Budapest is, amióta utoljára jártunk itt negyed évszázaddal ezelőtt. A kultúrát hibáztatjuk ezért, a kultúra változtat meg mindent"

- fogalmazott Gilbert & George.

A Bűnbak képek című kiállítás szeptember 24-ig látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.
Klasszikus

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Egy tucat program, amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján!

Megpróbálunk némi iránymutatást nyújtani a szombat éjszakai hihetetlen mennyiségű programhoz. Listánk szubjektív, mindenkinek ajánljuk a programfüzet vagy a honlap tüzetes vizsgálatát, mert tele van gyöngyszemekkel a kínálat.
Vizuál gyász

Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője

Hosszan tartó betegség után szerdán elhunyt Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke - tájékoztatta családja az MTI-t.
Vizuál gyász

Firenze elbúcsúzott Franco Zeffirellitől

Firenzeiek és a világ minden tájáról érkezett turisták ezrei vettek búcsút hétfőn a firenzei Palazzo Vecchióban a város nagy szülöttjétől, a 96 éves korában szombaton elhunyt Franco Zeffirelli filmrendezőtől.
Vizuál hír

Ember Sári nyerte az idei Leopold Bloom Díjat

A fiatal alkotó munkái olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a másság, a modernizmus, a formalizmus, a testünkkel való kapcsolat vagy az etnikai és faji különbözőségek, mindezt komplex módon például néprajzi vagy antropológiai kontextusba helyezve.
Vizuál ajánló

Támogatói jeggyel úszhatjuk meg a sorban állást a Múzeumok Éjszakáján

Országszerte mintegy 400 intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, melynek "fővárosa" Szombathely lesz. Néhány újítást is bevezettek a szervezők.