Vizuál

A család lesz az idei ARC pályázat központi témája

2024.06.18. 14:15
Ajánlom
Július 26-ig jelentkezhetünk Magyarország legnépszerűbb köztéri kiállítására saját képötleteinkkel. A szervezők gondolatébresztő írást is megfogalmaztak az idei kiállítás témájához, pályázni ugyanakkor bármilyen ötlettel lehet. 

Huszonnegyedik alkalommal hirdették meg az ARC közérzeti pályázatot, amely során ezúttal is felelősségteljes, igazságkereső és felszabadító képkészítésre invitálják a jelentkezőket. A kiírásra július 26. 12 óráig várják a jelentkezéseket.

A győztes alkotásokat várhatóan a Bikás parkban mutatják be szeptember elejétől.

Az ARC a leglátogatottabb köztéri kiállítás Magyarországon, amelyre korlátlanul pályázhat bárki, az alkotások pedig ingyenesen megtekinthetők. Első alkalommal 2000-ben rendezték meg, mára már a budapesti kulturális élet meghatározó, véleményformáló eseményévé nőtte ki magát.

A szervezők közleményéből kiderül, az idei kiírás témája a család lesz, ehhez kapcsolódóan hosszú, gondolatébresztő írást is megfogalmaztak, amelynek végén ugyanakkor leszögezik, a felkínált témán kívül más ötlettel is szabadon lehet pályázni.

Az ARC pályázat szervezőinek felhívása:

„Szüleid? Gyerekek? Sógorod? Vejed? Macskád? Anyósod? Tesód?

Házasodsz? Válsz? Terhes vagy? Apa leszel? Kutyát veszel? Megint válsz? Megint házasodsz?

Feleséged gyereke a te lányod? Anyád harmadik férjénél laksz, mióta anyád újra összejött a másodikkal? A férjed előző barátnőjétől született gyerekét is te neveled? Apád a szomszédotok, és anyád új férjével jár futni? Nagymamád két hete jött rá, hogy leszbikus, pedig a családban már évtizedek óta megy a pletyka erről, de meg kellett várni, hogy maga jöjjön rá? Te a kutyáddal alszol, a férjed meg kint pecózik a kanapén a macskával? Tesód barátnőjének unokatesójával jársz, és nálatok találkoztak életükben először?

A család az vajon mi? Te tudod? Nemzetünk nagyjai tudni vélik, de ezt ők sem gondolhatják komolyan.

A család az kaotikus, alakváltozó, meghatározhatatlan és megfoghatatlan közeg, ami egyszerre a legnagyobb boldogság és a legnagyobb teher.

Mert miből másból vennénk a motivációt az életünkhöz, ha nem abból a szeretetből, együttlétből, abból a tonnányi konfliktusból, a családtól kapott jó és rossz mintákból, az örömből és fájdalomból, amit kapunk a családunktól?

A család egyszerre csodálatos és elátkozott csoportosulás, ahol a szerepek vidám és önkényes összevisszaságban, követhetetlenül cserélnek gazdát és a rend csak pillanatnyi állapot, mert hosszú távon ez is csak egy megvalósíthatatlan elmeszülemény, hiszen minden változik benne egyik pillanatról a másikra, és sosem tudod igazán, hol is helyezkedsz el benne – valami miatt mégis úgy érzed, biztonságban vagy az egész káosz kellős közepén.

Az anya se mindig biztos, minden más meg végképp az aktuális értelmezés kérdése. Mert ki a testvér? Ki a nagyi? Ki a keresztapa, a nagybácsi, az unokahúg? Hogy férhet bele, hogy a tanárod vagy a szomszéd anyáskodik feletted, és ez neked még be is jön? Hogy a legjobb barátodra úgy tekintesz, mint a kedvenc testvéredre? Hogy a portásnéniről úgy gondoskodsz, mintha a nagymamád lenne? És hogy lehet az, hogy bármelyik ismeretlen, akinek segítesz tájékozódni az utcán, vagy a másik ember gyereke, aki pont előtted esett arcra és te voltál az első, aki lehajolt hozzá, azt az érzést kelti fel benned, hogy mintha a családodhoz tartozna, róla is gondoskodnod kell.

A család lehetne az egyetlen olyan közösség, ami egy magasabb jó érdekében tolerálja a konfliktust, hagyja, hogy megtörténjen, de soha nem büntet érte senkit és nem zár ki magából.

Te mit gondolsz? Mit érzel? Hogy látod? Téged mi kötelez el és milyen düh fűt?


Találd ki, fejezd ki, dobd fel, zárd le, mondd meg vagy kérdezz rá, akassz ki vagy nevettess meg – egyszóval hozd idén is az ötletedet az ARC-ra, hogy mint egy család, idén is kismúzoljuk és kitomboljuk magunkat mindannyian egy családi kiállításon!

Szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon!

Magyarország legnagyobb köztéri kiállítása várja szabad gondolataidat és zseniális vizuális ötleteidet!

Alkoss képet, és pályázz!"

További részletek az ARC honlapján

Fejléckép: Látogatók a 2023-as ARC plakátkiállításon (Fotó/Forrás: ARC)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket. 
Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését.