Csaknem egy éven át lábadozott Henri Matisse 1890-ben egy vakbélműtét után. Betegsége örökre megváltoztatta az életét: a kórházban, ahol feküdt, a szomszédos ágyon egy szövetgyáros ember képes levelezőlapok után festett tájképeket, Matisse-nak pedig olyannyira megtetszett a tevékenység, hogy édesanyja egy festékkészlettel lepte meg a következő látogatásakor. Noha unaloműzésnek indult,
Matisse szenvedélyesen festett tovább a kórházból hazatérve is.
Rajzolással egyébként korábban is próbálkozott, amikor ügyvédbojtárként tanult egy textiltervezőket oktató iskolában.
„Matisse-ról sok minden elmondható, de az nem, hogy csodagyerek lett volna, szemben, a vele gyakran összehasonlított Picassóval, aki már 19 évesen nagy reménységként lépett fel. Matisse azonban más utat járt be”
– kezdi a tárlatvezetést A gondolatok színe című, nemrég nyílt Matisse életmű-kiállításon a Szépművészeti Múzeum kurátora, Fehér Dávid művészettörténész.
Csendélet magnóliával (Nature morte au magnolia), 1941 Olaj, vászon, 74 × 101 cm (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
A szín intenzitása, a gondolat tisztasága
A kiállítás a párizsi Pompidou Központ gyűjteményére épül: a francia mester korai műveitől kezdve az életmű utolsó darabjáig nyújt áttekintést. A tárlat címe, „A gondolatok színe” Louis Aragon költőtől származik, aki a festő egyik legfontosabb értelmezője és barátja volt. A fenti idézet az egyik Matisse-ról írt szövegben olvasható, a kifejezést pedig maga a művész használta.
Az idézetben két fontos aspektus jelenik meg. Egyrészt a szín intenzitásának keresése, annak tisztaságának felmutatása, ragyogása, amely Matisse-t egész életében foglalkoztatta. Másrészt pedig a gondolat tisztasága, az a kérdésfelvetés, hogy hogyan hozható fedésbe egymással a vonal és a szín. Az itt kiállított munkákon ezekre választ kaphatunk”
– folytatja Fehér Dávid.
Önarckép (Autoportrait), 1900, Olaj, vászon, 55 × 46 cm (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
A művész pályája nem indult zökkenőmentesen. Első alkalommal nem is vették fel a párizsi képzőművészeti egyetemre, így, mint akkoriban sokan mások, a Julien Akadémián kezdett tanulni, magánúton. Később bekerült Gustav Moreau műtermébe. A szimbolizmus egyik legkiemelkedőbb festője kísérletezésre bátorította tanítványait, ez a nyitott hozzáállás pedig nagy szerepet játszott Matisse életművének a kibontakozásában és alakulásában is. Korai képei nem feltétlenül sejttették azt, hogy később ő lesz a kolorizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. A kiállításon is látható Az olvasó nő című munka hagyományos, klasszikus kompozíciót mutat. A tárlat nyitó darabja egy önarckép, amelyen a fiatal Matisse-t látjuk; az expresszív kifejezésmód jellemezte akkori stílusát. Kolorista pályaindulása posztimpresszionista jegyeket mutat, némi pointillista behatással.
Picassóval is Matisse ismertette meg az afrikai művészetet
A kiállításon látható Fényűzés I. című festmény egy korábbi munka továbbgondolása. Letisztult, enigmatikus kompozíciót látunk, a születő Vénuszt. A meztelen nőalakokat azonban a fauve festőkre jellemző nyers erővel alkotta meg Matisse. A „Vadak” kapcsán egyébként is gyakran elhangzott a csúnyaság felvállalásának vágya, amely ezen a képen szembetűnő.
Fekvő akt I. (Nu couché I)Modell: 1907, öntés: 1908, Bronz, 35,5 × 50,5 × 28 cm (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
Ez a nyers ábrázolásmód Matisse korai szobrain is megfigyelhető. A Szépművészetiben kiállított szobrok fő inspirációját az afrikai művészet, az expresszív kifejezőerővel bíró, nyers maszkok adták. A festő 1911-ben látogatott el Marokkóba. Ottani műtermében, a hét hónap alatt huszonnégy festményt és rajzot készített. Barátjával, szakmai vetélytársával, Picassóval is ő ismertette meg az afrikai művészetet. A tárlaton látható fekete szobrok jól harmonizálnak a mögöttük kiállított grafikákkal. Külön érdekesség, hogy a múzeum még 1913-ban vásárolta meg a rajzokat a Matisse-t akkor képviselő galériától.
Henri Cartier-Bresson: Henri Matisse portréja (Fotó/Forrás: Mai Manó Ház/ Madeleine Millot-Durrenberger gyűjteményéből)
A ragyogó fekete
A művész kísérletező korszaka 1910-ben kezdődött. A kiállítás második szekciója, a Törések és ablakok Matisse egyik legradikálisabb időszaka alatt festett munkáit mutatja be, amikor elkezdte redukálni a palettáját. A nyers, intenzív erejű tiszta színek mellett a feketével kísérletezett, amelyet ő abszurd kifejezéssel csak ragyogó, fénylő feketeként emlegetett. Az Üvegajtó Collioure-ban című 1914-ben készült képét Aragon a festő egyik legrejtélyesebb művének nevezte.
Radikális mű, már-már absztrakt konstelláció, amely éppen csak felidézi az ablakot. Látható, hogy Matisse elkezdte megfesteni a tájat, azonban az egészre ráment utána fekete színnel. A festmény fenyegető sivársága összefüggésbe hozható azzal az egzisztenciális szorongással, amely az első világháború kirobbanásának évét jellemezte. Az üvegajtó a kézzelfogható semmire, az ürességre, az éjszakára néz és a láthatatlanra nyílik”
– mondja Fehér Dávid.
„A mű egyébként az 1960-as években vált ismertté, amikor az amerikai absztrakt expresszionisták felfedezték. Hiába mondják azonban néhányan, hogy absztrakt expresszionista mű, nyilvánvaló nem az” – teszi hozzá a kurátor.
Üvegajtó Collioure-ban (Portre-fenêtre à Collioure), 1914 Olaj, vászon, 116,5 × 89 cm (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
Szinte halljuk a párizsi éjszaka morajlását, miközben nézzük az Enteriőr, akvárium aranyhalakkal című festményt. A kék fényekben úszó, meghitt szobabelső nyugalmat áraszt, az erkélyen túlmutató, halvány korallnarancssárga színű épületrészlet pedig a bohém éjszakák zaját és illatait idézi fel bennünk. A kép 1914-ben készült, ebben az időszakban pedig Matisse a ma Rodin Múzeumként ismert, akkor Hôtel Biron néven futó szállodában lakott, olyan művészek szomszédságában, mint Jean Cocteau, Isadora Duncan és Auguste Rodin. Amikor a húszas években Matisse délre költözött, Nizzába, festészete is gyökeresen megváltozott. A radikalitás egyfajta visszavonása erőteljesen megjelenik nála is, ezzel együtt pedig egy hagyományosabb jellegű szépségeszményhez való közeledés is megfigyelhető. Jó példa erre a Vörös nadrágos odaliszk című kép, amelyen egy félmeztelen nő fekszik a pamlagon, a körülötte lévő szoba pedig szinte mozgószínpadként jelenik meg.
Vörös nadrágos odaliszk (Odalisque à la culotte rouge), 1921 Olaj, vászon, 65,3 × 92,3. (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
„Temessék mellém Matisse ingét”
Az 1930-as években a korábbinál is fontosabbá vált Matisse művészetében az átdolgozás. Egy-egy festményén gyakran akár harminc különböző változat rétegződik egymásra. Ennek jeleit is felfedezhetjük az Ülő rózsaszín akt című munkán, amelyhez legismertebb múzsája, szerelme Lidia Delektroszkaja pózolt.
Az orosz emigránsnő 22 évesen került az akkor 63 éves Matisse mellé titkárnőként és állítólag fogalma sem volt arról akkoriban, hogy milyen elismert művésznek dolgozik. A festő csak „Jégkirálynőként” becézte a kék szemű, szőke szépséget, aki külsőleg szöges ellentétje volt Matisse addigi modelljeinek. Kapcsolatukat a társadalom előtt sosem vállalták fel, még azután sem, hogy a festő kilépett negyven éven át tartó házasságából. Lidia a haláláig gondoskodott a művészről, mindenben segítette.
Ülő rózsaszín akt (Nu rose assis), 1935–1936Olaj, vászon, 92 × 73 cm (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
Egy alkalommal például huszonöt kilométert gyalogolt a tűző napon, hogy eljuttasson egy csomagot a művész kiadójának, mert épp megbénult a tömegközlekedés.
Hiába tartott ki mellette éveken át, a festő temetésére azonban nem hívta meg a család.
„A szó fizikai értelmében nem voltam Matisse felesége, ám lelki értelemben nagyon is, sőt, még annál is több. Húsz éven át ő jelentette az életem értelmét” – írta Lidia a kapcsolatukról.
Olyannyira igaz volt mindez, hogy a művész halála után Delektroszkaja gondozta a festő hagyatékát. Több mint kétszáz Matisse-művet – köztük rajzokat, festményeket, szobrokat és könyveket – adományozott a szentpétervári Ermitázsnak és a moszkvai Puskin Múzeumnak.
Delektroszkaja végül 84 évesen öngyilkosságot követett el, utolsó akarata pedig a következő kérést tartalmazta: „Kérem, hogy temessék mellém Matisse ingét!”
Amikor a festő ollóval kezd rajzolni
A művész egészségi állapota romlani kezdett a harmincas évek végén, 1941-ben egy életmentő műtéten esett át. Hosszú évekig lábadozott és nem is volt képes nagyobb műveket festeni, tolószékbe kényszerült. Így vált számára fontossá a rajz médiuma. A tárlaton a művész unokájának ceruzával készült portréját is láthatjuk. A festészethez való visszatérése a „vencei- enteriőrökként” emlegetett művek jelentették, amelynek egyik legismertebb darabját, a Sárga és kék enteriőr című munkát a kiállításon is láthatjuk.
Matisse Nizzából Vence-be költözött, ezek a szó hagyományos értelemben vett táblaképfestészetének utolsó, összegző darabjai.
Az ebben az időszakban készült művek egyre letisztultabbak: ugyanazok a témák jelennek meg, amelyek korábbi alkotásain, de még redukáltabb még tisztább, még erőteljesebb formában, összegző igénnyel.
1948-ban kezdett bele utolsó, nagyszabású művébe, a vence-i Rózsafüzér-kápolnának. A munkát papírból kivágott modellekkel tervezte meg. A kiállításon a Halványkék üvegablakok a kápolna déli falára szánt ablakok második, életnagyságú, 15 méter hosszú és 9 méter széles terveit tartalmazza.
A ló, a műlovarnő és a bohóc (Le Cheval, L’écuyère et le clown), 420 × 652 mm Henri Matisse: Jazz Paris, 1947 20 lapból álló album Pochoir, velinpapír (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum)
Élete utolsó tíz évében újszerű módon fogalmazta meg a rajz és a szín kapcsolatát: ezt a periódusát a Cut-out (papírkivágások) korszakként tartja számon a művészettörténet. A papírfelület színezésére gouache-t használt, majd ezeket kivágta és a formákból alakított ki kompozíciót.
Ahogy ő fogalmazott: „Ollóval rajzolt”.
Mindenestre Matisse úgy érezte, hogy az addig örök harcban álló vonal és szín végre békét kötött, és sikerült újrakezdenie a festészetet.
A Matisse-kiállítás június 30-tól október 16-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban.
Fejléckép/ Forrás: Ermitázs / Henri Matisse, Csendélet tánccal, olaj, vászon, 1909 (részlet)
hírlevél
