William Faulkner a 20. században Magyarországon is fontos szerzőnek számított, az irodalmi közösségben legalábbis mindenképp, ma azonban a könyveivel csak antikváriumokban találkozhatunk. (Hogy miért alakulhatott ez így, azt ebben az interjúnkban Pék Zoltán műfordító segítségével jártuk körül.) Meglehet, ebben közrejátszik nehéz, bonyodalmas stílusa, szövevényes történetei, valamint az a tény, hogy egy tőlünk időben és térben is rendkívül távoli világot ábrázol. Olyan problémákat, amelyek minket látszólag nem érintenek.
De a globalizált világunkban, ahol a kulturális erőtér centrumában egyértelműen az Egyesült Államok áll, talán mégsem érdemes elfeledkeznünk Faulknerről, hiszen a mai Amerika társadalmi problémáinak jelentős része az általa felvázolt jelenségekből következik. Nem mellesleg: teljes életműve bizonyítja, hogy a múlt valójában még nem múlt el, itt van velünk, és alakítja az életünket nap mint nap. És ez nemcsak a távoli Mississippiben van így – bizony még itt, Magyarországon is.
William Faulkner 1954-ben (Fotó/Forrás: Carl Van Vechten / Wikipedia)
Az amerikai Dél krónikása
Biztosra veszem, hogy ameddig a kapitalista rendszerben élek, a gazdag emberek befolyásolják az életemet. De átkozott legyek, ha ugranom kell minden jöttment gazember füttyszavára, akinek van két centje, amit postabélyegbe fektetne. Ez itt, uram, a felmondásom
– 1923-ban, írói karrierje hajnalán ezekkel a szavakkal nyújtotta be felmondását William Faulkner, amikor egy rövid ideig a Mississippi Egyetemen dolgozott postahivatalnokként, és elege lett abból, hogy a kuncsaftok kérésekkel merészelték zaklatni, miközben ő éppen a versein dolgozott volna. Ehhez hasonló legendás anekdoták elevenednek meg előttünk egy új amerikai dokumentumfilmben, amely arra tesz kísérletet, hogy feltárja a Nobel-díjas író életét, művészi világának kialakulását és jelentőségét, valamint az életműben tárgyalt társadalmi problémák jelenkori aktualitásait.
William Faulkner kétségkívül a 20. század egyik legkiemelkedőbb írója, aki
annak szentelte művészetét, hogy valamiképpen bemutassa és megértse az amerikai Dél társadalmának gondolkodásmódját, sajátos helyzetét, létértelmezését.
Tizenhárom regénye és többtucatnyi novellája jelentős részben az általa megteremtett fiktív régióban, Yoknapatawpha megyében játszódik, amely szülőföldje, Lafayette megye megfelelője.
Jelenet a Faulkner: The Past is Never Dead című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Yoknapatawpha Productions)
Történeteinek fókuszában a déli ültetvényesek megkövesedett élete és erkölcsisége áll. A kollektív emlékezetben dicsőséges múltként rögzült polgárháború elhallgatott bűnei és tragikus következményei, a fekete és fehér közösség közötti feszültség mind-mind visszatérő elemei műveinek, ám írásai egyúttal kollektív lélektani utazásra hívnak. Faulkner csaknem minden könyvében megszállottan kutatja, hogyan befolyásolja az emberek gondolkodását és viselkedését a múlt. Ahogy a Rekviem egy apácáért című munkájában mondta:
A múlt nem halt meg. Sőt el sem múlt.
Erre utal Michael Modak-Truran dokumentumfilmjének címe is: Faulkner: The Past is Never Dead. A több mint másfél órás alkotás következetesen végigvezet minket a művész életének fontos állomásain, és megmutatja, hogyan vezetett a kallódó déli fiatalember útja az irodalmi kudarcoktól egészen a Nobel-díjig, amellyel nemcsak az irodalmi, hanem a politikai figyelem középpontjába is került.
A dajka és a nagypapa
Modak-Truran munkájának ereje egyrészt abban rejlik, hogy bizonyos események dramatizálva elevenednek meg, a hírhedt anekdoták kézzelfogható valósággá válnak. (Faulknert a filmben életkorától függően hárman is alakítják, idős korában az Oscar-jelölt Eric Roberts, aki a magyar közönség számára is ismerős lehet például a Szökevényvonat vagy A sötét lovag című filmből.) Ezek a jelenetek sokkal közelebb hozzák a nézőhöz a név mögött megbújó magánembert, például a kamasz Faulknert, aki a légierő kiképzéséről hazatérve sántítva közlekedik az utcán, és a háborúban szerzett sebesüléseiről szóló történetekkel szórakoztatja ismerőseit – úgy, hogy egyetlen csatában sem vett részt, és persze megúszta az egészet egy karcolás nélkül.
Ennél is fontosabb azonban, hogy az életút tényeit szakértők, irodalmárok és történészek, valamint családi ismerősök (nyilatkozik mások mellett az író unokája is) megszólalásai árnyalják, így lehetőségünk nyílik azt is jobban átlátni, hogyan hatott korának környezete Faulkner irodalmi műveire is. Megtudjuk, hogy gyermekkorában a legfontosabb női karakter az életében nem az édesanyja volt, hanem a dajkája, Caroline Barr, egy színesbőrű asszony, akit csak Callie Mamiként szólított. A megszólalók szerint egyértelmű, hogy Faulkner ezen a bensőséges kapcsolaton keresztül látott bele a leginkább az afroamerikai kultúrába, és értette meg, mit jelent feketének és fehérnek lenni a saját korában. Nem mellesleg
esténként az ágyban az asszony történeteit hallgatta a régi időkről és emberekről,
a szóbeli elbeszélés sajátosságai pedig rendszeresen visszaköszönnek Faulkner meglehetősen szokatlanul szerkesztett regényeiben.
Eric Roberts a Faulkner: The Past is Never Dead című dokumentumfilmben (Fotó/Forrás: Yoknapatawpha Productions)
A dokumentumfilm által közelebbről megérthetjük a művész komplexusait is, amelynek gyökereit a családi múltban kell keresni: nagypapája ugyanis jelentős történelmi személyiség volt, ezredesként szolgált a polgárháborúban, szerzője volt egy korabeli bestsellernek (!), valamint jelentős fejlesztéseket vitt véghez Mississippiben. Nem csoda, ha a fiatal fiú a létező összes módon megpróbált a nagy előd nyomdokaiba lépni – előbb pilótaként, majd íróként. Emellett pedig a nagypapa alakján keresztül érthetjük meg Faulkner kettős viszonyát a polgárháborúhoz: az ezredes háborús hős volt, ugyanakkor gyilkos is, aki rengeteg bűnt követett el.
Shakespeare lánya
A film alkotói elsősorban szeretettel viszonyulnak Faulknerhez, ugyanakkor nem hallgatják el a hibáit sem. Szóba kerülnek hűtlenségei vagy épp hírhedt, heteken át tartó részeg tivornyái, amelyeket két könyv megírása között ejtett meg. Itt elevenedik meg az a szívbe markoló történet, amikor lánya, Jill, egyetlen alkalommal, a születésnapja miatt arra kérte apját, most az egyszer ne kezdjen el inni. Faulkner erre csupán annyit felelt:
Ugye tudod, hogy senki sem emlékszik Shakespeare lányára?
Az alkotók ellentmondásaival együtt mutatják meg Faulknert és az életművét, és ez a leglátványosabban a film végére csúcsosodik ki. Azután ugyanis, hogy elnyerte az irodalmi Nobel-díjat – amelynek átvételét először elutasította, mondván, Svédország túl messze van –, az íróra különleges figyelem irányult, és hamarosan az Egyesült Államok kulturális nagyköveteként számos országba ellátogatott, ahol nem csupán munkásságáról, de politikáról és társadalmi kérdésekről is kikérték a véleményét. Faulkner hitet is tett a demokrácia mellett, ugyanakkor nem játszott a kormány kottájából, kritizálta az intézményesített rasszizmust, a Jim Crow-törvényeket, valamint az állami erőszakot. A későbbiekben azonban számos problémás és kirekesztő kijelentést is tett az afroamerikaiak egyenjogúsága kapcsán.
Jelenet a Faulkner: The Past is Never Dead című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Yoknapatawpha Productions)
Szerencsére a film ezen a ponton nem fordul át a manapság tapasztalható furcsa jelenségbe, amikor a jelen erkölcsét a múlton kérjük számon. A megszólalók mind egyetértenek abban, hogy Faulkner rasszistának tekinthető a mai értékítélet szerint.
De miért is kellene ezen meglepődnünk?
Hiszen végső soron ő is a Dél gyermeke volt, és hitt benne, hogy van valami kibékíthetetlen esszenciális különbség fekete és fehér ember között, ami lehetetlenné teszi, hogy egyenrangú felekként éljenek egymás mellett. Ugyanakkor a korabeli déliek szemében Faulkner így is szélsőséges liberálisnak számított: műveiben teljes megértéssel, méltóságuk teljében ábrázolja afroamerikai karaktereit, kritizálja a szegregációt, feltárja a fehérek bűneit. Míg a valóságban a földjén dolgozókkal rendkívüli szeretettel bánt, egy fiúnak például kifizette a teljes egyetemi oktatását.
A legpontosabban az egyik szakértő így fogalmazza meg a filmben a lényeget: Faulkner megelőzte a korát, ugyanakkor a korának és környezetének a terméke volt maga is.
Fejléckép: William Faulkner 1954-ben (Fotó/Forrás: Carl Van Vechten / Wikipedia)
hírlevél
