A válogatásban világhírű dizájnerek és fiatal tehetségek progresszív projektjei mellett a Made in Slovenia – The Future of Living címmel a szlovén dizájn legújabb törekvései is helyet kaptak, valamint ismét megvalósul a textiltervezők projektje, a TEXHIBITION, és negyedik alkalommal láthatnak az érdeklődők egy szelekciót hazai és nemzetközi kortárs ékszertervezők munkáiból.
A projekt a műfajok és tematikák közötti átjárhatóságot állítja fókuszba, az elnevezése a kezdeményezés nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra és az egyes művészeti ágak közötti kapcsolatokra is reflektál.
A szervezők kifejezett szándéka, hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit:
a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet és az innovációt helyezik a középpontba, amely a folyamatos inspirációszerzésre, a különböző társadalmi, szakmai, generációs csoportok párbeszédére, az eltérő vélemények ütköztetésére, az információk rendszerezésére és átadására épül.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a bemutatott alkotások, projektek, tárgyak a különféle területek – a képzőművészet, a tárgy- és formatervezés, valamint a vizuális művészetek és az előadóművészet – termékeny egymásra hatásának jelentőségét hangsúlyozzák.
A válogatás nem csupán az alkotókra helyezi a hangsúlyt, hanem kiemeli a társadalmi felelősségvállalás, a civil közösségek, az alkotók társadalmi szerepének és a hálózatépítésnek a jelentőségét is.
Idén olyan világhírű alkotók munkái is szerepelnek a Kiscelli Múzeumban, mint a finn Yrjö Kukkapuro, Erja Hirvi, a spanyol Jamie Hayón, a walesi Ross Lovegrove vagy a német Sebastian Herkner.
A kortárs ékszertervező iskolákat bemutató sorozat keretében az Észt Művészeti Akadémia Ékszer és Ötvös Tanszéke hallgatóinak munkái, valamint a Łódź Design Festival „must have” pályázatán díjazott tárgyak is helyet kapnak. A kiállításon az idén márciusban nagy sikert aratott, több nemzetközi oldalon is bemutatott DWB VLOG filmjeit is vetítik majd.
Az eseményhez kapcsolódóan október 9-én hatodik ízben adták át a Határtalan Design Díjat. A rangos elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet a tárgykultúra kulturális és gazdasági hatására, a mecenatúra jelentőségére.
Tárgy kategóriában a lengyel KABO & PYDO innovatív, hajlítottdrót-szegmensekből készülő lámpacsaládját ismerték el, míg az ékszer kategóriában két díjat is kiadtak: Biró Zsófia Gizella a feltörekvő tervezők között bizonyult a legjobbnak, míg a meghatározó tervezők közül pedig az osztrák Susanne Hammer alkotása.
Textil kategóriában Zimonyi Gwendolin a MOME Divat-és textiltervezés MA szakos hallgatója bizonyult a legjobbnak. A tervező új nézőpontból közelítette meg a fény, a tükröződő felületek, valamint a mintatervezés és a vizualitás kapcsolatát.
A kiállításhoz nemzetközi online szakmai találkozók, prezentációk kapcsolódnak, az összművészetiséget pedig a tárlatvezetéseken látható, illetve hallható kortárs komolyzenei és kortárs táncművészeti programok erősítik.
Időpont: 2021. október 10-november 28.
Helyszín: Kiscelli Múzeum
További információk Határtalan Design weboldalán érhetők el.
A program a Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Budapest Brand közreműködésével valósul meg; a Budapest Design Week programsorozat része.
Fejléckép forrása: Határtalan Design kiállítás