Az Ember végez egy kiégett festőből lett banki alkalmazott története, aki épp megtudja, hogy apa lesz, miközben a társasházi lakásában felbukkanó penész nyomán tragikomikus házforradalomba sodródik. A film az egyén felelősségét vizsgálja közösségi helyzetekben: mikor szólalunk meg, és mikor maradunk csendben – olvasható a Cirko Film közleményében.
Mint írták, az alkotók a költségek nagy részét már biztosították, a fennmaradó összeghez a közönség támogatását kérik.
A részletes támogatási lehetőségekről a kampány hivatalos felületén adnak tájékoztatást.
„»Ha kell, a falig elmegyünk« – ezt szokta mondani Juli (Berkes Júlia producer), amikor nekivágunk egy filmnek. Megmozgatunk minden követ, hogy valahogy összeálljon, hogy leforoghasson. Most a falig már eljutottunk, és azt hiszem, eljött az a helyzet, amikor szükségünk van rátok ahhoz, hogy áttörjük.
Rólunk szól ez a film: arról, meddig képes az ember meghunyászkodva, csendben maradva a saját kényelmes lábvizében ázni.
Mikor ébredünk fel, és mikor lépünk fel a saját vagy a közösségünk igazáért” – idézi a közlemény Reisz Gábor rendezőt.
A rendező a film hátteréről így beszélt: „»Nem az én dolgom. Nem kéne ugrálni. Lehetne rosszabb« – efféle mondatok határozzák meg a mindennapjainkat. Ez az apátia: a »köszönöm, jól« a »hogy vagy?«-ra, a »tulajdonképpen« és a »végül is« tündöklése, ahogy megmagyarázzuk magunknak, hogy minden rendben. Hosszú távon ez az elfojtás nem maradhat következmények nélkül, és most rengeteg feszültség kezd összegyűlni az emberekben.”
A producer, Berkes Júlia (Proton Cinema) hozzátette: „Producerként nekem az a munkám, hogy a filmnek legyen talaja: pénz, idő, emberek, struktúra. És ez minden alkalommal újrakezdés. Pont ezt szeretem, hogy a sok mozgó darabból egyszer csak rendszer lesz, és onnantól el tud indulni a történet a saját útján, de ez nem könnyű. Gáborral 2006 óta, húsz éve ismerjük egymást: együtt nőttünk bele ebbe a szakmába; barátok és munkatársak vagyunk egyszerre. Ritka, amikor ez kettő ennyire természetesen tud együttműködni.”
A támogatókat értesíteni fogják a forgatás és az utómunkálatok különböző fázisairól, hogy figyelemmel kísérhessék az általuk támogatott film útját.
A 25 ezer forinttal vagy annál magasabb összeggel támogatók premier előtti vetítésen láthatják a filmet, a kiemelt támogatók neve a főcímben is megjelenik. A legmagasabb támogatási szinten saját zárt körű vetítést szerveznek a támogatók vendégeinek a Cirko-Gejzír moziban.
Fejléckép: Reisz Gábor és Berkes Júlia a Rossz versek premierjén (Forrás: Rossz versek Facebook-oldala)


hírlevél












