Meglepett, hogy a szobába lépve El Greco Bűnbánó Magdolnája fogadott, az egyik kedvencem a mestertől. Ki készítette a másolatot?
Az édesanyám, Krenner Amália festőművész. Egy időben jó néhány hiteles másolatot készített. Egy alkalommal a Louvre-ban dolgozott Raffaello Madonnáján, amikor meglátta egy amerikai gyűjtő a munkáját, és azonnal meg is vásárolta. Később több másolatot készített, aminek egy részét eladta, de sok portrét is festett. Az egyik fő műve a Teleki tér című kép.
Krenner Amália: Teleki tér (Fotó/Forrás: Gánóczy Mária)
Azok a másolatok, amiket nem vettek meg, hol vannak most?
András fiam őrzi őket.
És az a kép a másik szobában, a fiatal lány portréja? Azt ki készítette?
Azt is édesanyám festette. Rólam készült a kép, amikor tizenöt éves voltam. A szemközti falon függő portré pedig nagyapám, Tardos-Krenner Viktor alkotása, akit nem ismertem. Mostanában kezdem mélyebben felfedezni a munkásságát. Legalább tizenkét templomban készített freskót Budapesten, Gyöngyösön, Egerben, Pannonhalmán és Kiskundorozsmán is. Gyerekkorunkban viszont beszélni sem szabadott róla és a műveiről.
Gánóczy Mária a róla készült portréval a háttérben, amelyet édesanyja, Krenner Amália festett róla (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Miért?
A szintén festőművész nagyanyám, Bock Amália rajtakapta egy modellel nagyapámat, és ezért elváltak. Onnantól kezdve egyedül nevelte a két gyerekét, édesanyámat és Viktor testvérét. Festésből próbálta fenntartani a családot, egy időben sokat éheztek, mert a nagyapám nem segítette őket. Ő 1927-ben halt meg, azután, hogy én megszülettem. Édesanyám mindig haraggal beszélt róla, de nagyszerű művész volt egyébként.
Tardos-Krenner Viktor anyja, az ön dédanyja, Machik Mária is festőművész volt. Nemrég láttam néhány remek munkáját a Kiscelli Múzeum Ki a raktárból I. című kiállításán.
A dédanyám Györgyi Grigl Alajosnál tanulta a mesterséget, nagyszerű művész volt, de mégsem vált híressé. Három gyerek nevelése mellett festett, úri házakhoz járt portrézni. Egy nagy hibája volt, hogy nem írta alá a műveit.
És miért nem?
Akkoriban
egy nőnek nem illett aláírnia a művét, sőt alkotni sem nagyon. Nem becsülték a női festőket, azt mondták, festegessenek csak szórakozásból.
Maga Lyka Károly, a kor híres művészettörténésze is lenézően nyilatkozott a női művészekről. A dédanyám a dédapámnak megfogadta, hogy minden egyes napról lejegyez valamit, így is tett. Megtaláltam a naplóját, de csak az elsőt, a többi elveszett, mert a dédapám második felesége levitte őket a pincébe. Azt az egy naplót elkezdtem lefordítani, szívügyemnek tekintettem. Nehéz munka volt, mert németül írta, apró, gótikus betűkkel.
Gánóczy Mária, dédnagyanyja, Machik Mária művével (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Sikerült végül lefordítani?
Igen, és hamarosan meg is jelenik. Az utolsó tíz évben több cikket publikáltak a család másik ágáról. Apai nagyapám, Gánóczy Sándor geodéta volt, földmérnök, egész életében járta a vidéket, térképeket rajzolt. Hetvenegy évesen kezdett alkotni, csodálatos tollrajzokat készített. Reisz T. Csaba publikálta is ezeket a Catastrum című folyóiratban. Az apám is szeretett volna művészeti iskolába járni, de azt mondták neki, nézzen valami tisztes foglalkozás után, amiből meg is élhet, és eltarthatja a családját, így mérnök lett. Egész életében járta viszont a várost, mindenütt rajzolt. Megörökítette Budapest utcáit, a hidakat, a romba dőlt házakat és a hajókat. És hát egy festőművészt vett feleségül. Anyám mindig azt mondta, apám az igazi művész, mert ő a fantáziájával alkot, ő maga pedig csak megfesti a látványt. Egymással is rajzos leveleket váltottak, ezeket mind megőriztem. Apámnak és anyámnak rendeztem is egy kiállítást a Klebersberg Galériában, és a férjemnek is a halála után.
Úgy tudom, a férjével, Breznay Józseffel egy Goya-festménynek köszönhetően ismerkedett meg.
A Képcsarnok megbízott művészeket egy-egy másolat elkészítésével. Épp Goya Köszörűsét másoltam, amikor jöttek ellenőrizni a munkánkat a bizottságból. Breznay József is a tagja volt ennek, és rögtön meg is nézett magának. Majdnem hatvan évig éltünk együtt boldog házasságban.
Gánóczy Mária Bock Amália festményével (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Breznay sikeres festői pályát futott be. Több közös kiállításuk is volt, de az ezekről szóló cikkekben alig ejtettek szót az ön munkáiról. Sosem érezte úgy, hogy a férje árnyékában él?
Árnyékban éltem, de én vonultam oda, önként. Nem voltam elnyomva. Lehet, hogy manapság ez nem divat, de én úgy tartom, hogy a férfi az úr a háznál. Ő volt a kenyérkereső, ő intézkedett, és hozta meg a fontos döntéseket. Nem tolakodtam elé soha, bár voltak területek, amelyekben jobb voltam.
Például?
Mondjuk a nyelvekben.
És a férje nem is biztatta önt soha, hogy fessen?
Festettem én, csak ritkábban. Mindig kérdezte, megyek-e vele a műterembe, gyakran együtt is dolgoztunk.
A képre kattintva galéria nyílik:
Hol volt a műtermük?
A Gellérthegyi Műteremházban. Most is ott van, csak éppen zárva van. A fiaim használták, Pál és András, ők is festők lettek. Majdnem minden gyerekem a festészetből él, vagy ahhoz kapcsolódik a munkája.
Gánóczy Mária az Öreg tőkék című festményével (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Először szobrász akart lenni, utána mégis festő szakon folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Amikor bekerült ’45-ben, hogy érezte magát, mennyire volt fojtogató a légkör a szocialista realizmusban?
Nem éreztük fojtogatónak. Nem voltak konfliktusok abból, hogy ki kommunista, ki vallásos. Kollégáknak tekintettük egymást, mindenkinek az volt a célja, hogy a tehetségét kifejlessze.
Mennyire szóltak bele a mesterek abba, hogy mit és hogyan fest?
Nem nagyon. Egy alkalommal azonban egy barna bőrű aktmodell mögött volt egy caput mortuum színű paraván, és a mester, Bencze László azt javasolta, takarjuk le egy világoskék dekorációs kartonnal, és rajzszöggel rögzítsük a paravánhoz. Szörnyen nézett ki, abszolút festőietlen látványt nyújtott. A cél inkább az volt, hogy kierőszakoltan szocreál jellegű legyen a háttér. Ezért dacból odafestettem a rajzszögeket, és amikor megkérdezte, miért, pimaszul azt feleltem, mert ez a realizmus.
És nem lett ebből problémája?
Nem, mert kedvelt. Még nevetett is rajta.
Gánóczy Mária egy, a főiskolai évei alatt festett akttal (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Magyarországon kevesebbet állított ki, inkább külföldön, Belgiumban, Olaszországban és Franciaországban. Párizsban több kiállítása is volt. Soha nem akart kint maradni, mint Csernus Tiborék?
Felmerült bennünk, főleg a férjem szerette volna, én viszont hevesen elleneztem. Kilenc gyerekkel nekivágni, nem lett volna olyan egyszerű. A férjem '57-től kezdve járta a világot, elsősorban Párizs utcáit. Azért én is többször kimentem, egyszer hosszabb időre is. Amiket ott készítettem, még kint megvette rögtön egy gyűjtő.
Mindig azt festettem, ami megragadt, ami érdekelt, nem pedig azt, amit elém tettek.
Breznayval Brüsszelben is kiállítottunk egyszer közösen, az összes, ott bemutatott művemet eladtam, mind a tizenhatot. A végén, amikor bezárt a kiállítás, tőle is vettek egy nagyot, és az többet ért, mint az én összes képem együtt.
A férje révén került barátságba Mácsai Istvánnal is, akinek tavaly decemberben nyílt kiállítása a Kiscelli Múzeumban. Az átfogó tárlaton ön is szerepel egy vendégképpel, A félbevágott festőnő című alkotással. Mesélne arról, hogyan született a mű?
Egész életemben éreztem, hogy mint festő, nem vagyok a helyemen. A családot választottam, nagyon szerettem, hogy ennyi gyerek vesz körül, mindezt nem áldoztam volna föl azért, hogy csak fessek.
Kilenc gyerek mellett nem túl gyakran jutott azonban idő az alkotásra. Úgy éreztem, félbevágtak a család és a festészet között.
Ráadásul akkoriban, és persze előtte sem ismerték el úgy a női festőket. Egy női művész gyakran nem is tudott úgy kiteljesedni, mert ő látta el a családot, ő foglalkozott a gyerekekkel.
Gánóczy Mária: A félbevágott festőnő, 1961 (Fotó/Forrás: Kiscelli Múzeum)
Filmezett is sokat, egy ugyanolyan nyolc milliméteres kamerával, mint Mácsai. 2017-ben Forgács Péter készített önről dokumentumfilmet Festői korszakok címmel. Ebben több, ön által készített filmet is láthatnak a nézők. Miket filmezett?
Sok mindent, például rengeteg felvételt készítettem a gyerekeimről, de megörökítettem Szőnyi István, Burghardt Rezső és Móritz Sándor műtermét is, valamint a zsennyei művésztelepet. Egyszer lementem Komlóra is, lefilmeztem, ahogy a bányászok fekete, kormos arccal jöttek fel a felszínre munka után. Ma már a bánya is bezárt. Egy mára letűnt korszakot dokumentáltam.
Megvannak még ezek a felvételek?
Igen, Párizsban, a lányom őrzi őket, és ragasztgatja össze a szalagokat, digitalizálni próbálja azt a rengeteg felvételt.
Azt említette, nem sok ideje jutott a család mellett festeni. Nem is vágyott arra, hogy kizárólag a festéssel foglalkozhasson?
Nem. Sok mindent kínált az élet, a családról pedig nem tudtam és nem is akartam lemondani.
Nemcsak egy hivatás létezik, a világ tele van csodákkal, és én mindent át akartam élni,
meg akartam tapasztalni. Nagyon sok hobbim volt, egy időben kosarakat fontam, zongorázni tanultam és vadvirágokat azonosítottam. Amerre jártunk-keltünk a világban, Bulgáriában, Németországban vagy az Alföldön, mindig feljegyeztem, milyen vadvirágot találtam. Ha megtetszett valamelyik növény vagy fa, csíptem egy kis gallyat, meggyökereztettem és elültettem a kertben. Némelyikből ma már hatalmas fa nőtt. Maga a csoda, hogy mi születhet egy levélkéből! Az a jó a hosszú életben, hogy nemcsak egy hobbija lehet az embernek, hanem időszakonként újabbak és újabbak. Például megtanultam franciául is, bosszúból.
Gánóczy Mária (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
Bosszúból?
Igen, mert egy alkalommal, amikor Párizsban voltam Sándor testvéremnél, és megismertem néhány barátját, felbosszantottak a franciák. Azt mondták, mi, magyarok, azaz a hunok, amerre járunk, mindent letarolunk, ilyen nép vagyunk. Gondoltam, ezt megbosszulom, és visszavágok majd nekik franciául. Így is történt: amikor évekkel később visszatértem Párizsba, már nagyon jól beszéltem franciául, sikerült is meglepnem őket. Most épp angoltanulással próbálkozom.
Az angolok is felbosszantották?
Ők nem! (Nevet.) Egyszerűen csak érteni szeretném a nyelvüket.
Fantasztikus, hogy ilyen tenni akarás és életerő sugárzik önből! Honnan ez az erő?
Humorral fogom fel az életet. Nem vagyok panaszkodós. Más lemegy a lépcsőn, és fáj a térde, a háta, a bokája. Én meg mire leérek, már megvan a terv a fejemben, hogyan is fogom elültetni a piszkebokrot, aminek a terméséből még jövőre is enni szeretnék. Ez is egy cél, begyűjteni a termést. Addig nem mehetek el máshová.
Fejléckép: Gánóczy Mária (Fotó/Forrás: Váraljai Szandra/Fidelio)
hírlevél
