Vizuál

A felfüggesztés gyanúja

2012.12.05. 08:37
Ajánlom
Még a héten, december 9-ig látogatható a Trafó Galéria kiállítása, mely Daniel Jacoby, Tamara Kuselman és Vass Miklós munkáit mutatja be. A művészek a "hiány" kortárs eszközökkel való megragadására tesznek kísérletet.

A Trafó Galéria a három dél-amerikai születésű fiatal művész konceptuális alapokból építkező installációi, objektjei, performatív művei és videói bemutatásával a magyar közönség számára is szeretne elérhetővé tenni egy olyan kortárs képzőművészeti hullámot, mely az individualitást tűzi zászlajára. A kiállított művészeti produkciók nagyon közel állnak a közép-kelet európai progresszív képzőművészeti tradícióhoz is, hiszen rendkívül spontán, sokszor improvizatív konceptuális elemekre épülő munkákról van szó. A meghatározó történetmesélési kedv és az erős narratív intenció pedig olyan jegyek, amelyek további kapcsolatokat létesítenek a kiállítók munkái között.

Daniel Jacoby a Trafó Galériában debütáló törölköző-szobrai fizikailag jelen nem lévő tárgyak körvonalait rögzítik és a rájuk hímzett feliratokkal egyetemben bepillantást engednek a művész kivételesen emblematikus és enigmatikus narratív módszerekre épülő alkotói stratégiájába. Tamara Kuselman videója az alkotói válságról, univerzálisabb értelemben a döntéshozatalról, a bizalomról és a kockázatról szól, mely azt a folyamatot dokumentálja és sűríti össze, ami során a képzőművész egy jövendőmondóhoz fordul, aki megjósolja számára, hogy mi lesz következő kiállításának anyaga. Vass Miklós több kamerával, több nézőpontból rögzíti a nézők nélkül lezajló performanszát a galéria terében. A hangművészetet a pantomimmel ötvöző mű egy olyan többcsatornás videó-installáció, amelyet a látogatók közvetlenül a rögzítés eszközén, a felvételt készítő kamerák kijelzőin nézhetnek vissza a maga nyers formájában.

A perui Daniel Jacoby és az argentin Tamara Kuselman Barcelonában töltött éveik okán is számottevő spanyol kiállítási karriert tudhatnak magukénak. Olyan intézményekben állítottak már ki, mint a madridi Centro de Arte 2 de Mayo, a La Casa Encendida, vagy a barcelonai MACBA. Az utóbbi időbenegyre több fontos európai oktatási és residency program résztvevői - Daniel Jacoby 2011-ben a Casino Luxembourg ösztöndíjasa volt -, jelenleg Hollandiában és Németországban dolgoznak. A Londonban élő Vass Miklós munkái már nem teljesen ismeretlenek a magyar kiállítás-látogatók számára, mivel számos kiállításon vett részt Magyarországon is a Magyar Képzőművészeti Egyetemen töltött évei alatt és után is a Stúdió Galériában, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben és az Artpool P60 Galériájában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.