Vizuál

A fényképezés, mint a női emancipáció és szolidaritás eszköze

2023.02.09. 09:00
Ajánlom
A Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című kiállításon olyan képeket és fotósorozatokat mutatnak be, amelyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják. A tárlat február 9-től látogatható a Capa Központban.

Mi, nők annyiban hasonlítunk egymásra, mint két testvér? Az angol sorority vagy sisterhood kifejezést nehéz pontosan visszaadni magyarul, egyetlen szóval nem is lehet: biológiai és világnézeti alapon szerveződő szövetség nők között. A magyar testvér szóban csak az általános biológiai összeköttetés jelenik meg, amely révén valóban számos közös tapasztalaton osztozunk mi, nők is, és közös ügyeink nagy részét is ezek határozzák meg. Ez alapján még nem lehetne igennel felelni a kérdésre, a jó testvéri kapcsolat azonban több mint biológiai kötelék: az egymástól való tanulás, egymás megerősítése, segítése, a másikért való kiállás, az együttérzés is alapvető része.

Ha ezzel együtt gondolunk rá, akkor a testvériséget ugyanúgy értjük, ahogy a 18. század vége óta a nők jogaiért, láthatóságáért aktívan munkálkodó embertársaink

– és így már pontra is cserélhetjük a kérdőjelet.

„A Capa Központban kiállított műveket a legfontosabb nemzetközi fotográfiai vásárokon jelen lévő magyar galériákkal együttműködésben válogattuk össze. Általuk

olyan művészek munkásságába adunk betekintést, akik céltudatosan vállalnak aktív szerepet abban, hogy új perspektívák nyíljanak a személyesen megélt női tapasztalatokra”

– mondja a kurátor, Mucsi Emese. A kiállításon az individualista, ugyanakkor empatikus női tekintet egyfajta generációk közötti jelenségként vonul végig.

poemim_9a_web-144733.jpg

Katalin Ladik: Poemim (Fotó/Forrás: Capa Központ)

A bemutatott alkotásokat személyes kommentár kíséri, amelyben az alkotók saját szavaikkal reflektálnak az identitásukat, művész-gondolkodó mivoltukat, magánéleti- és közéleti szerepeiket vizsgáló fényképeikre,

fotóalapú munkáikra. A kiállítás ezáltal úgy működik, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokból álló antológia, amelyben a női tapasztalatot körüljáró műveket és szubjektív értelmezéseiket párhuzamosan olvashatjuk, a személyes hangnem révén pedig minket is átjár a közösségiség érzése.

Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség – A női tapasztalat perspektívái

Kiállító alkotók: Aczél Márta, Csáky Marianne, Drozdik Orshi, Gáldi Vinkó Andi, Ladik Katalin, Standovár Júlia

Kurátor: Mucsi Emese

Együttműködő partnerek: acb Galéria, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art & Photography, INDA Galéria, TOBE Gallery, Vintage Galéria

Helyszín: Capa Központ

Időpont: február 9.-március 26.

Fejléckép: Ladik Katalin: Hairself (Fotó/Forrás: Capa Központ)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Vizuál ajánló

Mátyássy Áron filmjével folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 28-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség a 2009-es Utolsó idők című filmet a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete eseményén. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál kritika

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Vizuál ajánló

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem.