Ma csupán egy nő elegáns portréja: hibátlan bőr, nemes vonások, drágának tűnő, jó szabású ruha. John Singer Sargent 1883-84-es festménye, a Madame X portréja, amely jelenleg a Metropolitan Museum of Arts amerikai szárnyában függ, mégis hatalmas botrányt kavart bemutatásakor Párizsban.
A makulátlan hölgy képe ugyanis szöges ellentétben állt a modell, Virginie Amélie Avegno Gautreau pikáns múltjával, és azzal a viharral, amelyet 1884-ben a Párizsi Szalonban támasztott.
A közönség reakciója olyan heves volt, hogy Sargent elhagyta az országot, magas körökből származó modelljének hírnevét pedig örökre lerombolta. A bonyadalmat pedig egy látszólag ártatlan részlet okozta: Sargent festményén a ruha egyik vállpántja kihívóan lecsúszott a hölgy válláról. Valószínűleg mégsem a kép bujasága botránkoztatta meg a párizsi elitet, hanem az, hogy a festmény felért a korábban is keringő pletykák nyilvános beismerésével.
John Singer Sargent a műtermében a Madame X portréjával, 1885 körül (Fotó/Forrás: közkincs)
Sargent 1856-ban született Olaszországban. Édesapja amerikai orvos volt, édesanyját a család társadalmi felemelkedése foglalta le. „Dr. Sargentnek és a feleségének nem volt meg az anyagi háttere ahhoz, hogy a külföldiek ragyogó életét éljék” – írta Donna M. Lucey 2017-es, Sargent's Women: Four Lives Behind the Canvas című kötetében. – „A házaspár a társaság peremén maradt csupán. Sargent édesanyja kissé nevetséges figura volt, ahogy próbált lépést tartani azzal a réteggel, akikhez tartozni akart.” A család Európa több országában is megfordult, de mindenütt kívülállók maradtak – a nemzetiségüket és az anyagi hátterüket tekintve egyaránt. Sargent édesanyjának azonban sikerült biztosítania, hogy a fia egy tekintélyes párizsi műteremben dolgozhasson.
A művész először 1877-ben mutatkozott be a város művészeti ízlését formáló, éves Szalonon, gyermekkori barátja, Frances Sherborne Ridley Watts portréját állította ki. A sikeres debütálás egy ilyen prominens kiállításon
portrémegrendelések sorát hozta a festőnek, akinek hamarosan biztos megélhetést jelentett a felsőbb réteg hölgytagjainak megfestése.
Emellett azonban saját művészi ambíciókat is dédelgetett.
John Singer Sargent: Miss Frances Sherborne Ridley Watts portréja (Fotó/Forrás: közkincs)
Az 1880-as években találkozott először Virginie Amélie Avegno Gautreau-vel, akinek szépsége magával ragadta, és elhatározta, hogy megfesti a nőt – nem megrendelésre, hanem csupán a maga kedvéért. Sargent valóságos kampányt folytatott azért, hogy Gautreau modellt álljon neki. Számos közös barátjukat bevonta, hogy járjanak közben az érdekében – írja Deborah Davis 2003-ban megjelent Strapless című könyvében. Gautreau ugyanis kemény diónak bizonyult: nem akarta, hogy Párizsban fesse le a művész, így a férfinak meg kellett várnia, amíg az asszony férjével leutazik nyaralni a vidéki birtokukra, Bretagne-ba.
A Sargent életrajzát író Charles Merill Mount azt állította, hogy a művészt és Gautreau-t a neves nőgyógyász, Samuel-Jean Pozzi mutatta be egymásnak, akivel a nő viszonyt is folytatott. A művész az orvos portréját is megfestette 1881-ben. A Dr. Pozzi otthonában című képen az orvos egy feltűnő, vörös házikabátot visel vörös és ezüst papuccsal, sőt még a háttérül szolgáló függöny is skarlát. A Diva and the Doctor God: Letters from Sarah Bernhardt to Doctor Samuel Pozzi (2010) című kötetében Caroline De Costa elutasítja Mount verzióját, és kiáll amellett, hogy Gautreau és Pozzi csak barátok voltak.
Gautreau, aki nem maga jelentkezett, hogy megfessék a portréját, nehezen viselte a procedúrát.
Amélie türelmetlen volt a hosszadalmas és unalmas folyamat közben, nehezen viselte a rákényszerített csendes üléseket. Nehézséget okozott neki, hogy figyeljen Sargent utasításaira.
A háztartásban eközben fejetlenség uralkodott... a szigorúan betáblázott társasági alkalmak mellett el kellett menni a tengerparti sétákra és a korzóra is” – vázolta a nehézségeket Davis.
Sargent oda-vissza utazgatott Párizs és a vidéki ház között, mivel egy idő után őt is kezdte idegesíteni az elhúzódó munka. „Most kaptam csak meg leveledet, mivel
még mindig vidéken vagyok, ahol Madame Gautreau megfesthetetlen szépségével és reménytelen lustaságával próbálok zöld ágra vergődni”
– panaszolta egy barátjának, Vernon Lee-nek írt levelében.
John Singer Sargent: Tanulmány a Madame X-hez (Fotó/Forrás: közkincs)
Számos vázlat és kísérlet után végül az 1884-es Szalonra készült el a kép, amelyen eredetileg a Mme*** portréja címen szerepelt. A fogadtatás azonban fagyos volt. A Szalont követően a festő hírneve hírhedtségbe fordult. A társalgókban pedig Madame Gautreau-en élcelődött a párizsi társaság, írja le a reakciókat De Costa.
A társaság ugyanis a hölgy meztelen vállát, a lecsúszó pánttal és a merész dekoltázzsal úgy értelmezte, mint nyilvánvaló utalást Gautreau szabados szexuális erkölcseire.
A pletyka nem volt újkeletű: a rossz nyelvek szerint Gautreau viszonyt folytatott Léon Gambetta francia államférfival és Ferdinand de Lesseps diplomatával is. A kortársak ugyanakkor nem mind kárhoztatták az asszonyt a hűtlenségéért, akinek gazdag férje „alacsony volt, feltűnően csúnya és kétszer annyi idős, mint Amélie Avegno” – érzékelteti szemléletesen a problémákat Miranda Seymour a New York Times-ban megjelent cikkében.
.John Singer Sargent: Madame X (1884) (Fotó/Forrás: közkincs)
A gond tehát nem a szexuális kicsapongásokkal volt – efelett a párizsi társaság szemet hunyt addig is –, hanem hogy azokat nyíltan közszemlére tették.
Párizs véleményformálóinak a merész ruha mellett a modell bőrének világító fehérsége is szúrta a szemét. (A kor divatos asszonyaihoz hasonlóan Gautreau is fehérítette a bőrét, bár valószínű, hogy ő az akkoriban elterjedt arzén helyett rizsport használt.) „Sargent idei munkája elmarad a szokott színvonaltól... A figura testtartása abszurd, a kékes színezete pedig kegyetlen. A részletek annyira eltúlzottak, hogy a vázlat természetes finomsága teljesen elvész” – ítélkezett a Time kritikusa az 1884-s Szalonról. Sargent ecsetje nyomán a „gyönyörűnek tartott” modell egyszerű „karikatúrának” tűnik.
Gautreau édesanyja érthető módon dühöngött, és indulatait Sargenttel szemben sem fogta vissza.
Egész Párizs a lányomon gúnyolódik. Tönkre van téve. A szeretteim kénytelenek védekezni a vádakkal szemben. A lányom bele fog halni a bánatba.
A túlzónak tűnő szavak azonban beigazolódtak. Gautreau hírneve soha nem heverte ki ezt a csapást és a szégyenletes incidenst követően soha többé nem tért vissza a párizsi társaságba. „Próbálok felülkerekedni a szomorúságon, amely napok óta elönt, és amely olyan mély depresszióba taszított, hogy meg akarok halni” – kesergett a nő egy levelében.
John Singer Sargent: Madame Gautreau tósztot iszik (Fotó/Forrás: közkincs)
Eközben Sargent a saját hírnevét féltette. A kritikusok olyan vadul támadták a festményt, hogy a művész úgy döntött, átfesti azt. A kiállítás bezárása után visszaérkező képen az eredetileg lecsúszó vállpántot „megigazította”. 1886-ban pedig, hogy elmeneküljön a botrány elől, elhagyta Párizst, és élete hátra lévő részében Londonban élte le. Karrierje során soha többé nem vállalt ilyen művészi kockázatot.
Tett lépéseket a modellje hírnevének renoválására is: amikor odaadományozta a festményt a Metropolitan Múzeumnak, kikötötte, hogy ne fedjék fel Gautreau kilétét, így maradt a kép Madame X portréja.
A festmény feltehetően ismertebb az azt övező felháborodás miatt, mint művészi értéke folytán. „Valószínűleg senki nem nevezné mélynek, ahogyan a stílusa is távol áll a radikálistól” – fogalmazott Hilton Kramer 1981-es cikkében. „Visszafogott és kényelmes kép, a színválasztásában kissé különös, és mesterkélt és fontoskodó a póz is, de talán nem jobban, mint az ezt ihlető modell.”
(via Artsy.net)
hírlevél
