1857. február 2-án született Máramarosszigeten, örmény kereskedő apja a szabadságharc hatására vette fel a Korbuly helyett a Hollósy nevet. Kereskedelmi iskolába járt, képzőművészeti tanulmányait Székely Bertalannál kezdte a budapesti Mintarajziskolában, majd 1878-tól a müncheni festőakadémián folytatta. 1885-ben ott festette az itthon és külföldön is nagy sikert arató Tengerihántás című képét, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható.
Eminens tanuló volt, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence, de csakhamar szembefordult az akadémiai oktatással.
1886-ban magániskolát nyitott a bajor fővárosban, maga köré gyűjtve az életszerűbb ábrázolásra törekvő fiatalokat, köztük Csontváry Kosztka Tivadart is.
Szuggesztív személyiségének ereje utat nyitott a modern törekvéseknek, iskolájának híre messze meghaladta a Münchenben működő tucatnyi szabadiskoláét. Ekkoriban készült képei a francia festészet új törekvéseihez igazodva végleg eltávolodtak az akadémikus stílustól.
Hollósy Simon 1896 tavaszán tanítvány-barátai, a nagybányai illetőségű Réti István és Thorma János biztatására,
Ferenczy Károllyal, Iványi Grünwald Bélával együtt kísérletképpen - egy nyárra - a Máramaros megyei Nagybányára (ma Baia Mare, Románia) vitte iskoláját.
A település vezetői szívesen látták a festők nemzetközi csapatát, műtermet is biztosítottak számukra. Hollósy le is telepedett a csöndes partiumi kisvárosban - a teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve -, ahol iskolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. Keveset festett ott, inkább pedagógusi tehetsége került előtérbe, tanítványaira "tehetségesítő erővel" hatott, a legtöbbet hozta ki belőlük - ahogy Réti István jellemezte mesterét.
A millenniumi Magyarország négy híres művésztelepe, a szolnoki, a gödöllői, a kecskeméti és a nagybányai közül az utóbbi esett legtávolabb a fővárostól, de ez vonzotta leginkább a fiatal festőket. A művészek első együttes kiállításukat 1897-ben a régi pesti Műcsarnokban rendezték. Képeiken a színek, a formák, a valőrök, a fény és árnyék festői alkalmazásában
a természet közvetlen, élményszerű megragadására törekedtek, ezzel erősen hatottak a századvégi magyar művészetre,
amely addig a szokványos komponálási módszerhez ragaszkodott.
Hollósy Simon 1901-ben művészi és személyes ellentétek miatt kivált a nagybányaiak közösségéből, nyaranta ezután diákjaival - akik között sok külföldi is volt - Fonyódon, Vajdahunyadon, majd a kárpátaljai Técsőn dolgozott. Bérelt házban lakott osztrák származású feleségével, a helyiek hamar megkedvelték, s gyakran nála vendégeskedve hallgatták csellójátékát.
Budapesttől távol élve azonban elvesztette kapcsolatát a művészeti élettel, állandó anyagi gondjai voltak
, 1917-ben már meg sem nyitotta müncheni szabadiskoláját. A Tisza-parti Técsőn halt meg 1918. május 8-án, 61 éves korában súlyos veseelégedetlenség következtében. Haláláról Ady Endre emlékezett meg a Nyugatban, fájdalmasan írva az eltékozolt magyar tehetségekről. Szülővárosában, a máramarosszigeti temetőben helyezték örök nyugalomra, emlékét Técsőn mellszobor őrzi.
Kiállításon kevés műve szerepelt, jelentősebb anyagot mindössze egyszer mutatott be, 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban.
Nem volt termékeny művész, a hangulatokat kereste, alkotó tevékenysége inkább a tanításban merült ki.
Festészetében élesen elkülönült a Nagybánya előtti és utáni szakasz. Korai képei az 1870-es évek magyar kultúrájának népies hagyományait és a müncheni zsánerfestészet jegyeit viselik magukon: Meditáló szerzetes (1883), a Nevető leány (1883), Jó bor (1884).
Művészetében átmenetet jelentenek az impresszionisztikus elemeket felmutató, gazdag festőiségű képei, mint Az ország bajai (1883), vagy a hazatérte előtt festett Zrínyi kirohanása (1896 körül). Nagybányán festett képei közül legjelentősebb a befejezetlenül maradt Rákóczi-induló , amelyhez még közvetlenül halála előtt is készített vázlatokat, s ugyancsak Nagybányán készítette el Kiss József verseinek illusztrációit Tüzek címmel.
Utolsó korszakában főként técsői parasztházakat, a Tiszát vagy a Nereszen-hegyet festette. Kései tájképeiben (Técsői tájkép, Boglyás táj, Alkonyat boglyákkal) már a plein air, illetve az impresszionizmus elemei is feltűnnek. E periódusának jelentős műve
Önarcképe (1916), az elmagányosodását tükröző festmény egyike legmegrázóbb alkotásainak.
Számos képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, emlékkiállítását 1957-ben rendezték meg. Születésének 160. évfordulója alkalmából könyvet adtak ki Hollósy Simon 1857-1918 címmel.
hírlevél
