Viszonylag hosszú útkeresés után, 37 évesen jelentkezett az első filmjével. Milyen kitérők voltak ezalatt?

Valójában 2000-ben készült az első filmem, de csak négy évvel később, 2004-ben jelent meg. Előtte más területen zajlott az életem, üzleti tanulmányokat folytattam, aztán küzdősportokkal kezdtem el foglalkozni, versenyeztem és taekwondo edzőként tevékenykedtem. Már gyerekkoromban nagy hatást gyakoroltak rám Bruce Lee filmjei, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én is valami hasonlóval szeretnék foglalkozni, de sokáig nem volt lehetőségem belevágni, mivel egy nagyon kis brazil településről származom, Senador Pompeuban nőttem fel, ahol nem voltak adottak a körülmények az ilyen jellegű ambíciók megvalósításához. Viszont a véremmé vált a filmek iránti rajongás, és amikor később kiderült, hogy egy barátommal ugyanezt az álmot dédelgetjük, végül mindketten belevágtunk, ezután kezdtem el harcművészeti filmekben szerepelni. Elég hamar ráéreztem az ízére, majd egyre jobban érdekelni kezdett a rendezés, viszont ekkor már elmúltam harminc éves, ezért arról lekéstem, hogy beiratkozzak egy újabb képzésre, ehelyett önállóan, magamtól tanultam ki a filmezés fortélyait. Hosszú út telt az első, kis költségvetésű rövidfilmem és a 2013-ban bemutatott Cine Holiúdy között, amivel sikerült berobbannom a köztudatba Brazíliában és a nemzetközi filmpiacon, ma pedig már a 30 milliós nézettséget is elérem a Netflixen futó Mais Brasil na Tela című sorozatom egy-egy új epizódjával.

Halder Gomes (Fotó/Forrás: Várhegyi András)

Jelenleg a Budapesti Brazil Nagykövetség vendégeként vesz részt azon a vetítéssorozaton, amelynek záróeseménye az ön legújabb filmjének, a Monet-vörös magyarországi bemutatója. Komoly utat tett meg a Bruce Lee-filmektől idáig, ebben egy nagyon másfajta esztétika jelenik meg olyan művészeti alapproblémák boncolgatásával, mint a szépség fogalma vagy a hamisítás.

Érdekes egybeesés, hogy abban az időben, amikor gyerekként az első Bruce Lee-filmekkel találkoztam, az egyik kedvenc elfoglaltságom művészeti albumok lapozgatása volt. Egy napon megpillantottam a Leány gyöngy fülbevalóval című festményt Jan Vermeertől, ami szinte sokkolóan hatott rám pozitív értelemben a maga erejével és szépségével, azt hittem róla, hogy fénykép, annyira életszerű volt a látvány. Ezután elkezdtem rajzolni és festeni tanulni, és jobban beleástam magam a képzőművészetbe, mert lenyűgözött az a tény, hogy a fotográfia feltalálása előtt lényegében a festészet volt az egyik legerősebb vizuális nyelv a körülöttünk lévő valóság rögzítésére.

(Nevet.) Szeretném valahogy megmutatni mindazt az ismeretanyagot, amit magamba szívtam a könyveken, filmeken és műalkotásokon keresztül, amikkel életem során találkoztam. Ez az én univerzumom, ebből merítek. Mindig olyasmit igyekszem vászonra vinni – ez esetben filmvászonra –, ami belőlem szólal meg, és amit más még nem hozott létre korábban. A Monet-vörös esetében a festészethez fűződő szenvedélyes viszonyomról akartam vallani.

Közben pedig a művészeti piac fonákját is láthatjuk a sztárcsinálással vagy a hamisításban rejlő biznisszel.

Egyszerre akartam megmutatni a művészet nagyszerűségét, a szépség keresésének végtelen folyamatát, illetve a művészeti világ kegyetlenségét, egészen odáig, hogyan értékeli fel egy festő piaci értékét egy olyan tragikus esemény, mint a saját halála. Egy bizonyos anyagi szint felett elveszti a súlyát, mi rendelkezik valódi művészeti értékkel. Ha van pénzed, te diktálsz, te mondod meg, mennyit vagy hajlandó kiadni valamiért, és ez formálja a piacot. Közben pedig arról sem szabad megfeledkezni, milyen elképesztő egyenlőtlenségek vannak a világban, hogy

Ráadásul a filmben egy olyan műalkotás kerül kalapács alá, amit még csak nem is szándékosan készített az alkotója, hanem véletlenül jött létre, és ezért folyik a licitharc. Ebben az esetben is a kép mögötti történet lép működésbe, ez az, ami eladja a festményt, így válik termékké maga a művész.

A Monet-vörös című film jelenete (Fotó/Forrás: ATC Entretenimento / Glaz Entretenimento)

Sokféle képzőművészeti idézettel találkozhatunk a filmben.

Igen, akik mélyebb művészeti ismeretekkel rendelkeznek, azok többféle utalást észrevehetnek a filmben. Az egyik jelenetben például a modellek abban a pózban állnak be, ahogy Picasso láthatta maga előtt az Avignoni kisasszonyok alakjait. Ez a kép hatalmas hatással volt a modern képzőművészetre, alapjaiban változtatta meg a hagyományos szemléletmódot. De ugyanígy utalás történik René Magritte The Lovers (Szeretők II.) című alkotására is abban a jelenetben, amikor a szereplők úgy adnak csókot egymásnak, hogy közben betakarják a fejüket egy lepellel. Sokat olvastam Kandinszkijról és a színek a lélekre gyakorolt hatásáról. Izgalmas megfigyelés, hogy a vörös, ami a filmben is központi szerephez jut, és nagyon erőteljes szín, leginkább abban az esetben tud érvényesülni, ha önállóan jelenik meg a képen, ha viszont a kék színhez kapcsolódik vagy keveredik vele, veszít az erejéből. A film központi alakja egy idős festő, aki mindig egy vörös hajú nőt választ múzsájául: a későbbi feleségét, majd egy fiatal színésznőt, de a látottakkal ellentétben valójában a férfi az, aki a vörös szín erejét, intenzitását képviseli, a kéket pedig a nők, akik elgyengítik őt. Amiatt látja őket vörösnek, mert saját maga egy betegség miatt csak fekete-fehérben tudja befogadni a külvilágot, és elhiszi róluk, hogy azok.

Úgy hiszem, a film szempontjából kulcsfontosságú lehetett, rá tudnak-e lelni arra a színésznőre, akire passzol az a fajta vízió, amit a festő lát maga előtt: egy fiatal, ártatlan, tiszta lény olyan ritka külső jegyekkel, mint a vörös haj.

Ez rendkívül nehézkes és hosszadalmas folyamat volt, hiszen egy olyan genetikai sajátosságot kerestünk, amivel az emberiség mindössze kevesebb mint két százaléka rendelkezik. A castingot tovább bonyolította, hogy Brazíliában nincsenek szereplőválogatók, akik felkutatják nekünk a megfelelő színészeket, ezért nekünk kellett lebonyolítani a teljes keresést. Mindenfelé nézelődtünk, nemcsak otthon, hanem Argentínában, Portugáliában és Franciaországban is, de nem jártunk sikerrel. Már-már ott tartottunk, hogy feladjuk a dolgot, amikor elkezdtünk reklámmagazinokat lapozgatni, és akkor, teljesen véletlenül szúrtuk ki ezt a lányt, Samantha Heck Müllert, aki korábban soha nem dolgozott filmekben, viszont tökéletesen megfelelt annak a személynek, akit kerestünk.

A Monet-vörös című film jelenete (Fotó/Forrás: ATC Entretenimento / Glaz Entretenimento)

A filmbéli karakter is pont egy olyan színésznő, aki nem rendelkezik kellő színészi tapasztalattal, de a történet során átéli azokat az érzelmi állapotokat, amelyek segítik őt a hiteles karakterformálásban.

Kimondottan olyan szereplőt kerestem a feladatra, aki még kellően friss, és nem a korábbi filmes tapasztalataiból dolgozik, hanem a közös munka során építi fel a karaktert. Ráadásul a filmbéli alak, Florence, sokkal visszafogottabb, mint a többi karakter, ezért azt sem akartam, hogy aki eljátssza, az túlságosan markáns színészi eszköztárral rendelkezzen. Már az első személyes meghallgatáson éreztük, hogy megtaláltuk azt a szereplőt, akit kerestünk:

Ahhoz, hogy megtanulja a szükséges színészi technikákat, felvettem mellé egy trénert, aki rögtön foglalkozni kezdett vele, hogy mielőbb nekiláthassunk a forgatásnak. Egy nagyon összetett személyiséget kellett kidolgozzunk, hiszen a karakter, akit meg kellett formálnia, egyfelől teljesen ártatlannak tűnik, ám másfelől kiderül, hogy igencsak tudatosan használja a körülötte lévő embereket. Pont úgy, ahogy az a mai világra jellemző. Vannak rendezők, akik aszerint válogatnak színészeket, hány követőjük van a közösségi felületükön, hogy ezáltal több nézőt szerezzenek. Még csak az sem számít, mennyire jó színész az illető, csak több millió rajongója legyen. Szomorú, amikor ezzel a jelenséggel találkozom, ezt is meg akartam mutatni ebben a filmben.

A képzőművészet mellett a klasszikus zene is lényeges alkotóeleme a filmnek, érződik, hogy gondos válogatás eredménye, ahogy az sem lehet véletlen, hogy a film alfejezeti a zenei építkezés fogalmait kapták meg.

Imádom a koncerteket, minden alkalommal, ha külföldön járok, igyekszem ellátogatni egy-egy hangversenyre, és ha tehetem, a karmester mögé kérem a jegyemet, mert lenyűgöz, ahogy képesek egyben tartani a zenekart – a filmrendező munkáját is hasonlónak gondolom. Nem értek a zenéhez, mégis nagyon fontos számomra, ebben a filmben is hangsúlyos szerepet szántam neki. Mindig olyan zeneműveket válogatok össze, amiket szeretek, mert nagy hatást gyakoroltak rám.

Csajkovszkij hegedűversenye a történet hangsúlyos pontjain szólal meg, a vörös hajú lánnyal összefüggésben. Legelőször akkor hallhatjuk, amikor egy utcai zenész játssza, egy szál hegedűvel, ekkor pillantja meg a festő a színésznőt első alkalommal, egy kirakat üvegén keresztül. Később már egyre több szólamban csendül fel a zenemű, akárcsak a klasszikus zenei építkezés során. De hallható a filmben fado is, amit ugyancsak nagyon szeretek, vagy a brazil zeneszerző, Heitor Villa-Lobos Bachianas brasileiras No. 5 című szerzeményének részlete, amely mintegy keretbe foglalja a filmet.

A Monet-vörös című film jelenete (Fotó/Forrás: ATC Entretenimento / Glaz Entretenimento)

A fado autentikus dallamait hallgatva rögtön Lisszabonban érezhetjük magunkat, ahol a történet játszódik, de közben mégsem portugál filmet látunk – miben mutatkozik meg leginkább, hogy ez egy brazil rendező alkotása?

Vannak filmjeim, amikben egyértelműen megmutatkoznak a brazil gyökereim és az a filmes hagyomány, amivel rendelkezem, más alkotásaimnál viszont inkább a kíváncsiságom érvényesül, valamint az a szemléletmód, ahogy a világot olvasom. Lisszabon egy nagyon különleges találkozás volt, mivel – történelmi okokból – az első pillanattól kezdve ismerős volt számomra, rögtön értettem az ott élő embereket.

Budapestbe is belelátna egy történetet?

Ha külföldön járok, mindig azt keresem, kik kötődnek az adott városhoz, milyen festmények és zeneművek születtek ott, ezeken keresztül próbálom magamba szívni az adott hely szellemiségét, és inspirációt nyerni belőle. A mostani látogatásom során alkalmam nyílt megtekinteni a Gulácsy-kiállítást a budai várban, ami után őrjítő vágyat éreztem még többet megtudni ennek a különleges zseninek a múltjáról. Hova járt? Miket látott maga körül? Mi az, ami még ma is létezik ezek közül a helyek közül? Ez most nagyon foglalkoztat, elképzelhető, hogy erről forgatnék filmet Budapesten.

Fejléckép: Halder Gomes (fotó: Várhegyi András)