Vizuál

A filmes pályáztatásban egyelőre nincs fennakadás

2020.03.31. 17:30
Ajánlom
A Nemzeti Filmintézet tevékenysége továbbra is zökkenőmentes, a pályáztatás folyamatos, legutóbb hét pályázat támogatásáról döntöttek.

Az NFI elsődleges célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése és a támogatási tevékenysége révén folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának - derül ki az intézet közleményéből. A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén hét pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások több száz filmes szakembernek adnak megbízást a következő időszakra. 

A pályáztatás és a pályázatok elbírálása is folyamatos. A jelenlegi helyzetben az NFI alapvető feladatának tekinti, hogy a produkciók támogatásával lehetővé tegye a forgatókönyvek és filmtervek folyamatos fejlesztését és a forgatások előkészítését.

eden_plakat-120926.jpg

Éden (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

A Filmszakmai Döntőbizottság támogatást szavazott meg az Éden című film bemutatásának szervezésére, az SZFE és a MOME Anim diploma- és vizsgafilmjeinek elkészítésére, forgatókönyv-fejlesztésekre, valamint 397 millió forint gyártási támogatást a Császi Ádám rendezésében, Bodzsár István producer vezetésével készülő Ando Drom című filmre.

Császi Ádám első mozifilmje, a Viharsarok világpremierje a berlini filmfesztiválon volt 2014-ben. „Az Ando Drom olyan

fiatal romák sorsát mutatja be, akiknek az élete szabadesés volt, védőháló és választási lehetőség nélkül. Én hiszek abban, hogy aki elveszett, azt meg lehet találni.

Csak keresni kell. És ha senki nem keres, akkor önmagadat kell megtalálnod.” – vallja a film forgatókönyvét Lengyel Balázzsal közösen jegyző Császi Ádám. Az operatőr Balázs István Balázs (Casting, Pesti balhé, Űrpiknik) lesz. A 40 napos forgatás a tervek szerint júniusban kezdődik és a film jövő tavaszra készül el.

Az NFI már átütemezte azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság már korábban megítélt támogatást. Mintegy 15 támogatási szerződést módosítottak, ami lehetővé teszi, hogy

a támogatásokat a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsák a produkcióknak.

ando_drom_mood-120902.jpg

Ando Drom (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók most felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film gyártása elindulhasson, munkát adva az ágazat szereplőinek.

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

Káel Csaba kormánybiztos kezdeményezésére a Nemzeti Filmintézet a fenntartó minisztériummal is tárgyalásba kezdett, hogy további olyan megoldások szülessenek, amelyek segítik a magyar filmipart.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál galéria

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.
Vizuál galéria

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.
Vizuál slow life

Ez egy komoly, szinte drámai kiállítás, meglehetősen sötét jövőképekkel

A Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítás áprilisban nyílt volna a Ludwig Múzeumban. Egy interjúsorozatban a kurátori csapat tagjait kérdezzük az egyelőre csupán a virtuális térben látható csoportos válogatásról. Az ötödik epizódban Csizek Petra beszélt kedvenc műveiről és az önállóbb nézői befogadásról
Vizuál videó

A Lánchíd is szerepel Hans Zimmer legújabb klipjében

Hans Zimmer Oscar-díjas zeneszerző és napjaink egyik legnépszerűbb DJ-je, Alan Walker közös, „Time” című számához a COVID-19 koronavírus miatt kiüresedett városokat megjelenítő videoklipet készítettek. A dal először az Eredet című film betétdala volt, amely most Alan Walker feldolgozásában, közös előadásukban született újjá.