Vizuál

A filmvásznon tér vissza Cserhalmi György

2022.06.03. 11:10
Ajánlom
A színész a Bogdan Dumitrache, Börcsök Olivér, Schneider Zoltán és Keszég László főszereplésével forgatott Kelj fel és járj című mozifilmben lesz újra látható, amely egy fiától teljesen eltávolodott tűzoltó történetét meséli el.

A Kelj fel és járj főhőse védőangyalává válik azoknak, akik el akarják dobni maguktól az életüket.

Önzetlen segítségnyújtásáért azonban nem mindenki lelkesedik a városban. Köztük a fia sem, aki zugvideókat forgat a reményt vesztett emberekről.

A film harminc napon át forog olyan budapesti helyszíneken, amelyeket ritkán látni vásznon, többek között a Népszigeten, a csepeli hajókikötőben, a Magyar Rádió régi belvárosi épületében és a Szabadság híd tetején.

Fésős András rendező-forgatókönyvíró izgalmas hőstörténetbe ágyazva viszi vászonra a feleségét elvesztő ötvenes férfi, Félix Sándor és a tragédia után tőle elhidegült fia, Kristóf kapcsolatának alakulását.

A Kelj fel és járj korábban a Hartley-Merrill forgatókönyvírói versenyen második helyezést ért el, és a Berlinale koprodukciós fórumán is díjat kapott. A filmben a több mint száz életet megmentő tűzoltót Bogdan Dumitrache alakítja, akit a Spirál és a Berlinale Arany Medve-díjas Anyai szív című filmekből ismerhet leginkább a hazai közönség.

Az öngyilkosokról készített videókkal szenvtelenül üzletelő fiát a fiatal Börcsök Olivér formálja meg, aki játszott már sorozatban (A Tanár) és filmben (Hét kis véletlen) is,

illetve a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjaként arat mostanában zajos színpadi sikereket.

Játszik még a filmben A Viszkisben látott Schneider Zoltán, aki ezúttal tűzoltószázadosként lép kamerák elé, valamint a Kincsem egyik antagonistája, Keresztes Tamás is, aki egy hajléktalant alakít. Mellettük Keszég László (Balra a nap nyugszik) féltékeny férjet, Hegedűs D. Géza pedig dunai hajóskapitányt formál meg.

A napjainkban ritkán forgató Cserhalmi György is felbukkan rövid időre a filmben egy, a főhős szempontjából fontos figurát alakítva.

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Kapcsolódó

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Rég játszott. A Radnóti Színház Antigoné-előadásában, a vak jósként tért volna vissza, de visszaadta a szerepet. Az új évszázadban vendégnek érzi magát. Az emlékeit egy naplóban jegyzi fel a lányának. Színházról, hiányról, kiállásokról beszélgettünk Cserhalmi Györggyel.

A Kelj fel és járj további szerepeiben pedig Takáts Andreával, aki a rendező első filmjének a főszereplője volt, továbbá Katona Péterrel, Kovács Lajossal (Woyzeck, Kontroll), Bánfalvi Eszterrel és Horváth Zorkával (Külön falka) találkozhatnak majd a nézők.

A Kelj fel és járj rendezője, a Balra a nap nyugszik című filmet, valamint számtalan rövid- és dokumentumfilmet, sorozatot és színházi produkciót is jegyző Fésős András, akinek az ötletéből született meg a film története is.

A forgatókönyvön Maruszki Balázzsal közösen dolgozott. Az alkotás egyedi képi világáért a Kincsem, A Viszkis és a Toxikoma operatőre, Szatmári Péter felel, a látványtervezés Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, Aranyélet, A Viszkis) érdeme, míg a jelmezek Szűcs Edit (Saul fia) munkáját dicsérik.

A film vezető producere Hutlassa Barnabás (Curtiz, A Viszkis, Kincsem).

Fejléckép: Jelenet a Kelj fel és járj című filmből (fotó/forrás: Galgóczi Németh Kristóf / Nemzeti Filmintézet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.