Vizuál

A fog fehére

2013.01.19. 10:56
Ajánlom
A Dovinban január 11. és február 23. között Karsai Dániel kiállítása látható. A kiállítást kritikusunk, Vass Norbert nyitotta meg.

Ma már olyan éhesek vagyunk a képekre, hogy a képekben kifejezhetőség vágyát mind előállítói mind fogyasztói oldalról mi magunk is élénken kondicionáljuk, nem is beszélve a legaktívabb közvetítői-megosztói jelenségről. Mert az az Első, akinek az agyi tevékenységéből manifesztálódik képpé a gondolat, mégiscsak a legfáradtságosabb részénél fogja meg a dolgot. A festmény versus fénykép dilemmája mára kvázi lejátszott meccs, majd másfélszáz év alatt lassan feloldódott az éleket lecsiszoló teória fennen hirdetett interdiszciplinaritásában, amit azért máig árnyal a hosszú egymás elleni sarokba állítás ténye.

Az oldtimer akadémia verbális mezőnyben futtatott "Harcosok Klubjaként" hol a technikát elővéve pro (végre pontosan tudhatjuk milyen mozdulatsort követve vágtat is a ló), hol kontra (eltömegesedés, auravesztés, satöbbi.) érvelt korlátolt felelősséggel az ábrázolhatóságról. A hozzánk közelebbi milennium amit-nem-fényképezek-le-az-nincs mentalitása mára a web2-nek köszönhetően virtuális tekintetünk számára tágra nyitja a világba tekintő ablakot, melyet immár a monitor és nem a képkeret közvetít ad primum. Ilyen környezetben felélénkülnek az eredet és egyáltalán az eredetiség ügyének kínzó kérdései.

Ha mára (a Foucault-szlogent eltérítve) "semmi sincs, ami kívül van", tehát nincs tabula rasa, ha már egyszer benyomtuk az ON gombot, mégis üdítően hatnak azok a felszabadító gesztusok, amik "fejből jönnek".  A tapasztalatsorvadásos mai ember több dimenzió felé való visszanyitásának reményében valami ismét több szólamban szól (katódsugár-mentesen).

Karsai Dániel (1985) 2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Korábban, 2009-ben fél évet töltött az Accademia di Belle Arti vendéghallgatójaként Milánóban az Erasmus ösztöndíjprogram keretében, festő és szobrász szakokon. A képinformációt lendületből húzott egyenesekkel, a képregénynyelv erős, fekete kontúrjával és colour fieldekkel kezelő eszköztár egy átfogó gore hangulat kifejezését szolgálja, amitől tartalmilag a feszültség, a félelem, és a fizikai erőszakot sejtető sztorimag sem áll távol.

Ha a regisztrált látvány azonban sohasem explicit, a képek feliratozása fokozza a balsejtelmet: Csapda, Túsz, Kannibál, Trófea, Saját lé vagy Új bőr - a képek mellé olvasva eloszlatják a kétségeket. Amíg egy horror filmnél lehetőség van off-screen hatásokat is bekapcsolni és az időbeli kifejtéssel játszani, Karsainál minden egy állóképről jön és egyszerre. A szerialitás hiányára a sűrítés mechanizmusa a válasz: a narráció minimumához szükséges hatásfelelős elemek centrifugális mozgásából fordul ki a történet idő kontinuumának azon pillanata, ami az egészet egyként határozza meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Varga Imre szobrászművész

A neves művész életének 97. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 9-én hunyt el otthonában - tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kedden.
Vizuál Film

Tíz új európai filmet kínál az ArteKino Filmfesztivál az interneten

December 31-ig tart az ArteKino Filmfesztivál, amely tíz új európai filmhez biztosít ingyenes, online hozzáférést. A filmbarátok kényeztetésére minden filmet magyar felirattal láttak el, sőt rendezői nyilatkozatot, szinopszist és filmajánlót is mellékeltek hozzájuk. 
Vizuál magazin

Keleti Éva: Csak én vagyok, meg a fényképezőgépem

Meg több teremnyi legendás magyar művész és egy csokornyi feltörekvő tehetség. És ami összeköti őket: Keleti Éva kamerája. A fotóművész retrospektív kiállításának december 10-i megnyitója előtt exkluzív tárlatvezetést tartott a Fideliónak.
Vizuál berlin

Az elegancia és az abszurd humor jegyében adták át az Európai Filmdíjakat

Az európai film legnagyobb ünnepéről számol be helyszíni tudósítónk Berlinből, ahol szombat este, a 32. Európai Filmdíj átadóján összegyűlt az európai filmes szcéna színe-java. A helyszín, mint mindig, az ezer nézőt befogadó Nyugat-Berlini színházépület, a Haus der Berliner Festspiele volt.
Vizuál hír

Megették a 120 ezer dollárt érő kiállítási tárgyat – egy banánt

Megette egy látogató Maurizio Cattelan alkotását, egy ragasztószalaggal falra erősített banánt egy Miamiban rendezett kiállításon, ahol előzőleg egy francia műgyűjtő 120 ezer dollárért megvásárolta az olasz képzőművész Comedian (Komédiás) című művét.