Videósorozatunk hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.

Nézze meg a legújabb részt itt:

Kolodko Mihály

Az ember, aki beköltöztette Mekk mestert a Széll Kálmán térre, kiültette a Főkukacot a Duna-partra, és új őrhelyet talált a Kockásfülű nyúlnak a Várban.

Kevés alkotóra illik annyira a „rejtőzködő művész” jelző, mint az ungvári születésű Kolodko Mihályra. Váratlanul felbukkanó miniszobrairól egész Budapest találgatta, ki lehet az alkotójuk, míg a Duna-parti Főkukac ungvári ikertestvére el nem árulta a művészt.

Játékos figurái a felfedezés örömét ajándékozzák a nézőknek. Az új alkotások bejelentés nélkül tűnnek fel a főváros különböző pontjain. „Így magától születik meg a szobor, és találja meg a közönségét. Azt akarom, hogy a nézők ne is tudják, hogy ott kell keresni. Aki megtalálja, annak legyen az az érzése, hogy ő az első, aki felfedezte.”

Kolodko Mihály

Az elhelyezkedésükön kívül az apró részleteknek is szimbolikus jelentőségük van. Az eredetileg monumentális szobrász szakon végzett Kolodko a saját kislányai számára próbálta otthonosabbá tenni a várost, amikor Ungvárról Budapestre költöztek. Az apró alkotások azonban egész rajongótábort gyűjtöttek, akik télen méretben megfelelő sálat és sapkát kötnek a szobroknak. Az ukrán városban a rajzfilmfigura mellett olyan hírességek miniatűr, karikatúraszerű mását mintázta meg, mint Švejk, Csontváry Kosztka Tivadar, Napóleon vagy Jon Lord. „Hogy viccesek, az csak egy oldal. Annak a nézőnek szól, aki nem akar belemászni a gondolatiságukba. Ő nyugodtan emlékezzen erre. De nem ezért csinálom őket groteszkre, hanem hogy erősek és karakteresek legyenek” – avatta be lapunkat a művész.

(szerző: Borbély Zsuzsa)

Varró Dániel (Fotó/Forrás: Posztós János)

Varró Dániel

Van egy remek kis unokaöcsém – Varró Dánieltől kölcsönözve milyenségét, szóval ő egy „lébenkanál természetű” –, aki estéről estére arra kéri szüleit, Varró Danit olvassanak neki, és amikor az óvó néni egyszer megkérdezte tőle, ki a legkedvesebb mesefigurája, rögtön rávágta, hogy Varró Dani.

Persze már jó régóta Dániel a Dani, mégiscsak huszonöt éve író és három kisfiú apukája. Annyiban mesehős, hogy mesevilágokat épít, legújabban a Maszat-hegytől messze északra, ahol a trollok, goblinok, orkok, leprikónok, törpök laknak. Meg hablegények, hableányok. Ki ne maradjon a fókatündér, a szárnyas vadmalac, na és dullahan, a lovas, aki hóna alatt cipeli a fejét Varró Dániel vikingbirodalmában.

A szomjas troll – Kis viking legendárium című verses mesefüzér (Jelenkor Kiadó) 2018-ban jelent meg. Főszereplőit Varró Dániel kicsit a kisfiairól is mintázta. A kis hablegényt a legkisebbről, a kíváncsi és csintalan óratörpét, azt a bizonyos „lébenkanál természetűt”, aki lyukat beszél az emberek hasába, a középső gyerekéről, a leprikónos vikinges történet hősét a legidősebb kisfiáról. Az író felesége pedig szereti a finn metálzenekarokat, ők dalaikban sűrűn megidézik a kőbunkójukkal menetelő trollokat.

– mondta Varró. Könyvét tehát az egész család ihlette. A meséket és legendákat rímeivel, szófordulataival, „varródaniságával” tette elevenné.

A szomjas troll négy történetének egyikében, A leprikónok átkában egy viking falura különös varázslat száll, amitől a felnőttek infantilissá válnak, erre a vikinggyerekek nyomozásba kezdenek, miféle rontás érte el őket. Persze a világra leselkedő veszély ellenére a világ rendje itt is helyreáll, mint mindig Varró Dánielnél. Olyan jó, hogy nála nincs felső korhatár. Úgyhogy ha egy ogre kocsmájában járnak, ki ne hagyják a lakkaszörpöt. (szerző: Karácsony Ágnes)