Vizuál

A hazai kortárs képzőművészet krémjét vonultatja fel Szeged

2021.05.22. 07:05
Ajánlom
Május 22-én nyílik a negyvenegyedik Nyári Tárlat, a szegedi nyár egyik legfontosabb eseménye, amelyre idén rekordszámú mű érkezett. A kiállítás virtuálisan látogatható.

Több mint 150 alkotás között barangolhatnak az érdeklődők az idei seregszemlén. A szervezők döntése értelmében a Nyári Tárlatot online láthatják a nézők, ám így még szélesebb körhöz juthatnak el a kortárs művészek lenyűgöző alkotásai.

A tizenhét különleges 3D-s terem a REÖK kiállítótereinek atmoszféráját idézi meg, így a látogatók a palota belső tereiben érezhetik magukat.

Az idei Nyári Tárlatot a szokásosnál is nagyobb érdeklődés övezte a művészvilágban, csaknem hatszáz alkotó érezte úgy, hogy nem akar lemaradni a képzőművészeti seregszemléről. Dr. Nátyi Róbert, a REÖK vezető kurátora elmondta: az utóbbi évek egyik legsokszínűbb tárlata állt össze, Kossuth- és Munkácsy-díjas meghívott művészek munkájával együtt. Így a termekben mások mellett Aknay János, Sinkó István, Sejben Lajos, Végh András, Mata Attila, Drabik István, Váli Dezső, Popovics Lőrinc, Czene Márta, Verebics Kati, Kántor Ágnes és Vojnich Erzsébet alkotásai is megtekinthetők.

A virtuális tárlat linkje ezen a weboldalon érhető el.

reok_XLI_nyaritarlat1-005336.png

Nyári Tárlat (Fotó/Forrás: REÖK)

A Nyári Tárlat mellett nem kell nélkülözniük a REÖK-be látogatóknak a fizikális kiállítást sem, hiszen augusztus végéig látható az épületben Nagy Gábor, Munkácsy-díjas festőművész „Átkelés” című tárlata, mintegy 350 alkotással.

Fejléckép: REÖK

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Kapcsolódó

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével. 
Vizuál gyász

Elhunyt Szirtes András filmrendező

Az operatőrként, vágóként, színészként és zenészként is ismert művészt nagyon személyes hangulatú alkotásai tették híressé. Hetvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál hír

Siket, vak és néma Leninek, megnőtt orrú Sztálinok – Sam Havadtoy kiállítása a Terror Házában

„Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” címmel nyílt meg szeptember 27-én Sam Havadtoy amerikai-magyar képzőművész időszaki kiállítása a Terror Háza Múzeumban.
Vizuál gyász

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.