Vizuál

A hétvégén újra Múzeumok Éjszakája

2010.06.14. 13:55
Ajánlom
Idén is több száz különleges programmal és kiállítással várja a közönséget az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája. A Szent Iván napjához kapcsolódó eseményt idén június 19-én tartják, melyről Török Petrát, a rendezvény egyik szervezőjét kérdeztük.

- Az elmúlt nyolc év alatt hatalmasra nőtt a rendezvény. Összesen hány helyszín várja a Múzeumok Éjszakája látogatóit idén?

- Budapesten 85, vidéken 191, tehát összesen 276 intézmény és helyszín várja a vendégeket. 

- Körülbelül mennyi érdeklődőre számítanak?

- A tavalyi adatok alapján körülbelül 400 ezerre látogatóra számítunk.

- Említene néhányat az idei programok közül? 

- A Fonóban kortársakkal lehet majd „múzeumozni", a Terror Házában rendhagyó történelem órákat tartanak, az Országos Széchényi Könyvtárban pedig a papír hallgatag hordozóból főszereplővé lép elő ezen az estén. A Magyar Nemzeti Múzeumban Stukkos Pikivel és a Tegnap Kertjével lehet majd megismerkedni: itt a Múzeumok éjszakájának történései Pásztor Árpád Muzi című klasszikus ifjúsági regényét és a XIX. század végi Budapest modernizálódó világát idézik meg. Az MTV székházában az Óbudai TV túra program során a látogatók találkozhatnak ismert és népszerű képernyős arcokkal, körbejárhatják a korabeli, az 50-60-as évek idejéből származó berendezéseket: kamerákat, video-rögzítőket, monitorokat. A kíváncsiskodók természetesen a kulisszák mögé is bepillanthatnak majd. A Néprajzi Múzeumban búcsúpillantást lehet vetni a csodás aranymaszkokra, hiszen ezen az éjen látható utoljára az Aranyba rejtett arcok - aranymaszkok Ázsiából. A Zelnik-gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban című kiállítás. A Tűzraktérben „Vizuál-sokkot" lehet majd kapni. A délután folyamán élő-mozizás várja a közönséget, míg sötétedés után projektorokkal, diavetítőkkel, reflektorokkal és színes lámpákkal képeket és a tavalyihoz hasonló árnyjátékokat vetítenek majd, aminek eredményeképp a szervezők szerint „egy tökéletes vizuális katyvaszt hoznak létre, ami ettől függetlenül mégis egy tisztára élvezhető valami." Aki már eleget látott vagy elfáradt, az megpihenhet a Szépművészeti Múzeum Ión udvarában és kedvére válogathat a programok közül: szitázhat pólót múzeumi mintákkal, csocsózhat, asztali hokizhat, pingpongozhat egy pohár frissen csapolt sör mellett.  

- A vidéki programok közül is mondana néhányat? - Esztergomban a Szt. István téren Picasso 95 grafikai művét lehet éjjel megcsodálni, Zalaegerszegen a Göcseji Múzeum pedig késő esti múzeumi pikniket rendeznek a Nap Fiainak jegyében. A Kecskemétfilm Kft. rajzfilm csemegékkel kedveskedik a vendégeknek: a kecskeméti stúdió kertjében, jó bor kíséretében, éjszakai vetítést tartanak családoknak és felnőtteknek. A mezőkövesdi Matyó Múzeumban a régi matyó fiatalok ismerkedési, udvarlási szokásairól lehet majd többet megtudni. Pécsett a Remekek Háza különböző kézműves-foglalkozásokkal várja a látogatókat. A programok közt található ólomkatona-festés, könyv- és díszdoboz-készítés, porcelánfestés és lapított ékszerkészítés. 

 - A kezdeményezés célja - feltételezem -, részben az volt, hogy a fiatalokat minél nagyobb számban be lehessen csábítani a múzeumokba. Ebből a szempontból mennyire sikeres a Múzeumok Éjszakája rendezvény?   

- Tavaly készült felmérésünk szerint a középiskolás kor, a 14. életévnél kezdődik a közönség legnagyobb csoportja, de ennek felső határát nehéz megállapítani. A 28 és 56 év között egy olyan lassan csökkenő görbét látunk, amely alapján azt kell mondanunk, hogy a Múzeumok Éjszakája igen széles életkori megoszlású érdeklődőket vonz, a vendégek 8 és 80 év közöttiek, a vendégek fele 14 és 28 év közötti, háromnegyede 14 és 40 év közötti.   

- Változtatott a Múzeumok Éjszakája a múzeum látogatási szokásainkon. Fellendítette a kiállítás-látogatásokat az esemény? 

- Évről évre egyre több látogatót vonz a Múzeumok Éjszakája, ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam, hogy nem. A tavalyi rendezvényen készült felmérés szerint, amiben az „Egyébként milyen sűrűn jár hazai múzeumba?" kérdésre adott válaszok alapján a Múzeumok Éjszakáján a többség több múzeumba látogat el (átlagosan négybe), mint egész évben összesen, ami a válaszolók átlaga alapján évente 2,5. Hozzá kell tennem azonban, hogy a rendezvénynek köszönhetően az érdeklődés középpontjába kerülhetnek azon muzeális intézmények is, amelyek látogatottsága egyébként elmarad az elvárhatótól, és az intenzív előzetes reklámkampány és az eseményekre történő későbbi hivatkozások segítik a múzeumok iránti érdeklődés fenntartását. 

- Évente mennyi új vendéget vonz az esemény, és mennyi a visszajáró vendég? 

- Körülbelül fele-fele. Ötven százalék, akik új vendégek és ötven százalék, akik már egyszer-kétszer, vagy már többször is „éjszakáztak". 

- Tavaly melyek voltak a legkedveltebb helyszínek? 

- A budapesti „top 10" élén a Szépművészeti Múzeum állt, utána a Mezőgazdasági Múzeum, a Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum következett, de ugyancsak sokan mentek el a Budavári Labirintusba, a Terror Házába, illetve a Közlekedési Múzeumba. Vidéken tavaly a kecskeméti helyszíneken mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a programok iránt.  

- Az évek alatt mennyiben változott a program, a kínálat? 

- Alapvető cél, hogy a rendezvény programpalettája mind a célközönség egyes rétegeinek szánt események sokrétűsége, mind pedig az elmúlt években megszokott rendkívüli műfaji sokféleség szempontjából változatlan maradjon, illetve a lehetőségekhez képest tovább szélesedjen. A múzeumok ezen az estén a - gyűjteményükön alapuló programok mellett - befogadó szerepet játszanak, és a legkülönbözőbb művészeti ágak bemutatkozását teszik lehetővé. Ebben az új, teljesebb szerepükben olyan kulturális missziót vállalnak fel, amely nemcsak a történelmi, hagyományokhoz kötött örökséget prezentálja, hanem lehetőséget biztosít a kortárs művészeti ágak és tendenciák népszerű bemutatására is. Többek között performance előadások, alkalmi - a látogatókkal közösen készülő - kiállítás-építések, tematikus-interaktív tárlatvezetések, fiatal művészek (zene, tánc, képzőművészet stb.) bemutatkozása, a múzeumok „világához" eddig nem minden esetben kapcsolódó művészeti társterületek (folklór, film, fotó, informatika, színház és filmművészet) együttes jelenlétének lehetünk tanúi. Mivel a programban résztvevő intézmények száma évről-évre nő, így arányosan egyre színesebb kínálattal várják az érdeklődő nagyközönséget. A programok „mozgását" az egészséges versenyszellem alakítja, bár a helyszínek profilja adott, mégis - tapasztalataink és a közönség visszajelzése alapján - évről-évre fejlődik a programstruktúra és a helyszín kihasználtságban rejlő lehetőségek összhangja. A legsikeresebb összeállításoknak az egy-egy tematika köré fűzött programcsokrok bizonyulnak.  

- Tavaly első alkalommal ősszel is megrendezték a Múzeumok Éjszakáját. Lehet, hogy lenne igény még több ilyen éjszakára? 

- Ismét a felmérésünkre hivatkoznék, melyből egyértelműen kiderül, hogy a megkérdezett látogatók többségénél igényként merült fel, hogy az esemény akár egy évben többször is megrendezésre kerüljön, és tovább tartson, illetve korábban kezdődjön. Ennek nyomán tavaly októberben nem várt sikerrel és látogatószámmal lezajlott az első Múzeumok Őszi Éjszakája: 77 intézmény közel 80 ezer látogatót vonzott. Ez a rendezvény egyrészt méltóképen foglalta keretbe az év múzeumi eseményeit, és illeszkedett a szabadtéri múzeumok és kiállítóhelyek késő őszi zárásához is. A Múzeumok Őszi Éjszakája megrendezése tehát választ adott egy erőteljes látogatói igényre, és teljessé tette a Múzeumok Fókuszban 2009 eseménysorozatot is.  

- Az esemény honlapja is igazodott az egyre bővülő kínálathoz. 

- Célunk volt a honlap által biztosított szolgáltatások továbbfejlesztése és újabbak kidolgozása, így például az „egyéni menetrend", saját nyomtatható program-naptár összeállítása az estére.  

- Mennyibe kerülnek a jegyek? 

- Budapesten a rendezvény egységes karszalagbelépővel látogatható, amely a felnőttnek 1300 Ft-ba, a gyermekeknek 600 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. A karszalag belépést biztosít a csatlakozott budapesti intézmények minden programjára és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is. Budapesten a karszalag 2010. június 19-én este 18:00 és éjjel 3:00 óra között használható fel. Emellett a karszalaggal rendelkező látogatók igénybe vehetik a öt különböző útvonalon közlekedő Múzeumbuszokat és 18:00 és éjjel 3:00 óra között a BKV bármely menetrendszerinti járatát. A karszalagok megvásárolhatóak a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve együttműködő partnerünk, a BKV jegypénztáraiban. Vidéken belépőjegyek az adott múzeumban vásárolhatóak. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Klasszikus

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Zenthe Ferencre emlékezik OSZMI

Online programmal emlékezik Zenthe Ferenc születésének századik évfordulójára az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A 20. század második felének egyik legmeghatározóbb magyar színművészéről pályatársai csak úgy nyilatkoztak, hogy „nagysága abban is állt, hogy pici epizódban is alázatos és fegyelmezett volt”.
Vizuál gyász

Elhunyt moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum volt elnöke

98 éves korában, koronavírus-fertőzésben elhunyt Irina Antonova, a világhírű moszkvai Puskin Szépművészeti Múzeum volt igazgatója, aki 52 év után, 2013-ban vonult vissza az intézmény éléről.
Vizuál felhívás

Vásároljon bérletet, mentse meg a Cirko Mozit!

A Cirko-Gejzír Mozi közönsége segítségét kérni, és egy olyan bérletet kínál, amely onnantól érvényes, amikor a tulajdonosa használni kezdi. De nagy segítség számukra, ha már most megveszi.
Vizuál hír

Advent for Good – szociális kirakat-kiállítással készül az ünnepekre a Kultúrgorilla

Szociálisan érzékeny designprojektet mutat be a Bartók Béla úton a Kultúrgorilla design management csapat. A szervezők az Advent for Good keretében minden nap új ablakot nyitnak egy felelősebb, zöldebb világra.
Vizuál magazin

Aki a lányok miatt képezte magát – 85 éves Woody Allen

Az Annie Hall és még számtalan fanyar humorú film alkotója, Woody Allen december 1-jén ünnepli nyolcvanötödik születésnapját.