Vizuál

A Hosszú alkony című filmet veszik górcső alá a Filmrendezők klubjában

2024.04.16. 11:20
Ajánlom
Janisch Attila 1997-es misztikus alkotásában egy idős régésznő szürreális utazását követhetjük nyomon. A vetítést követően Bollók Csaba beszélget a rendezővel, aki mesterkurzust tart a résztvevőknek.

Április 25-én folytatódik a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének sorozata, amely során magyar filmrendezők adnak betekintést egy-egy ikonikus alkotásuk mögötti művészi döntésekbe és szakmai fogásokba. A Filmrendezők klubja következő vendége Janisch Attila lesz, akinek Hosszú alkony című drámáját láthatja a közönség, hosszú évek után ismét nagyvásznon. A rendezővel a vetítést követően Bollók Csaba beszélget.

hosszu_alkony_004-111503.jpg

Törőcsik Mari a Hosszú alkony című filmben (Fotó/Forrás: NFI)

Az 1997-ben bemutatott Hosszú alkony egy idős, de szellemileg és fizikailag aktív régésznőt követ nyomon, aki gyerekkora helyszínén, tanítványai körében egy szakmai ünnepségen vesz részt. Külön sofőr szállítaná haza, de a nő megállítja az autót, hogy egy hangatáblán átvágva gyalog fejezze be az utat. Menet közben azonban eltéved, és kénytelen felszállni egy rozoga autóbuszra, amely órákon át, éjszakába nyúlóan fuvarozza az ismeretlen felé. Később két gyanús alak autójában folytatja az utat, majd egy lerobbant kocsmában éjszakázik, ahol lezuhan a lépcsőn, és eszméletét veszti. A buszon ébred fel, ahol a valóságnak tűnő rémálom folytatódik.

A Shirley Jackson novellája alapján készült film főszerepében Törőcsik Mari látható, mellette Gáspár Sándor, Katona JánosUjlaki Dénes, Fekete András, Csuja Imre, Tóth József és Máté Gábor is felbukkan a történetben.

További részletek a Corvin Mozi oldalán

Fejléckép: Törőcsik Mari és Csuja Imre a Hosszú alkony című filmben (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Tükör

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan, és legfőképpen, miért indít háborút a mesterséges intelligencia ellen, pusztán egyetlen darab tükör segítségével. 
Vizuál hír

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.
Vizuál ajánló

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Vizuál ajánló

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.