Vizuál

A játék visszavág

2015.04.01. 06:58
Ajánlom
A Ludwig Múzeumban nyílt No Pain No Game című tárlat furcsa koncepcióra épül: egyszerre hívja a gépfüggőket a kiállítótérbe és invitálja a művészetkedvelő közönséget aktív, játékos elvonatkoztatásra. Bejártuk az interaktív, néha fájdalmas, fizikailag és szellemileg is megmozgató kiállítást, amiről több szempontból is gazdagabban tértünk haza. KRITIKA

A Lumúban látható (vagyis inkább kipróbálható és végigizzadható) időszakos kiállítást a /////////fur//// nevű projekt és társulás, avagy Volker Morawe és Tilman Reiff készítette el. A két médiaművész-médiakritikus, valamint számítógépes berendezés- és játéktervező tíz játék-installációs elemen keresztül vizsgálgatja a játék, a közösségi média, a virtuális és a valóságos közt húzódó különbségeket, összefüggéseket vagy épp ellentmondásokat. Végigpróbáltuk a provokatív, kérdésfelvető tárlatot és kipirosodott kézzel, némileg bizonytalanul állunk a koncepció célkitűzéseit illetően: No Pain No Gain.

A tulajdonképpen múzeumi amuse bouche-nak tekinthető, első kiállítási darab egy véreskezű minidiktáror: a The ////furer//// egy apró kis paprikajancsi, aki a mi igényeink szerint nyomja a demagóg szöveget. Mágneses feliratok áthelyezésével mi dönthetjük el az éppen folyó szónoklat kategóriáját (pl.: türannosz, vallási beszéd, diktátor, buzdító szónoklat stb.). Itt még nincs fájdalom, legalábbis fizikai nem - a demagóg, vég nélküli beszédekre vonatkozó általános kérdésfelvetés viszont zavarba ejtő: ennyire teljesen mindegy, ki és mit darál? A hangsúlyok, a teátrálisan csattanó mondatok és a beszédek riasztóan hasonló szerkezetei egy idő után totálisan összefolynak: Hitler beszéde sem hangzik másképp, mint egy Churchill szónoklat vagy mondjuk egy Zuckerberg sajtótájékoztató.

Továbblépve vár minket a tárlat egyik leghíresebb darabja, a Painstation. Itt két ember játszhat egymással szemben úgy, hogy a játékban maradás feltétele némi fizikai fájdalom elviselése. A játékosoknak a bal kezüket egy fémlapra kell tenniük úgy, hogy annak két érzékelőjét folyamatosan lenyomva tartják, míg jobbjukkal a görgős játékkonzollal tekergethetik egymás ellen a labdavisszaütős videó játékot. Ha nem vigyázol és kimegy a labda, háromféle büntetést kaphatsz a bal kezedre: a fémlap felforrósodhat (ez még egészen elviselhető), a fémlap egy elektromos kisütést ad, azaz kicsit megráz az áram (ez már kellemetlenebb) vagy egy apró bőrostorocska hihetetlen sebességgel megsorozza a kézfejedet (ez magasan a legrosszabb). A játék lényege abban foglalható össze, hogy míg egy egyszerű videó játékban tét nélkül vehetünk részt, addig itt bizony nem ússzuk meg, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk meg a játékban rejlő kockázatot.

Két hangvezérléses játék is van: az egyikben különböző golyók eltérő hangfrekvenciákra reagálva gurulnak a pályán: próbálgatni kell, mi a jó hangmagasság, amivel a kívánt helyre mennek (His Master's Voice). A másikat szintén ketten kell játszani: egy golyót kell starttól a célig eljuttatni úgy, hogy ne essen bele egyik lyukba sem. Az Amazing nevű játékban a terelést, mellyel itt nem a golyót, hanem a pályát mozgathatjuk, szintén hanggal kell koordinálni a terep két szélén álló mikrofonokba hangosan beleénekelve. Érdekes kísérlet, hogyan léphetünk kapcsolatba egy személytelen géppel egészen lírai módon.

Ezután következik a Facebook kritikájaként született installáció, az egyedüllétet bebetonozó Facebox játék. Itt beállhatunk egy fejméretű dobozba, majd várnunk kell, amíg velünk szembe is beáll valaki, aki a valódi barátunk lesz - egészen odáig a gép rémisztően Salad Fingers-es, nyomasztó hangon traktál, hogy nincsen egy barátod sem, na, ez milyen érzés? Amint beáll velünk szembe valaki, a gép értesít, hogy lett egy barátunk - akit az installációhoz tartozó hosszú pálcákkal az életben is megbökhetünk.

Ezek után fiktív események fiktív értékeire tőzsdézhetünk egy hatalmas kivetítőn, boxolhatunk a Rocky III  - Eye of the Tiger ritmusára (Soundslam) vagy épp rohangálhatunk egy hatalmas Snake pálya körül, amit nyomogatás helyett egymástól messze eső pedálokkal kell irányítanunk. De beállhatunk egy flipperpálya, a ////furminator kellős közepébe is játszani, ahol a golyó körülbelül a szánknál érkezik le középen és az alapvetően buzdító szándékú, vijjogó-csörömpölő és robothangon utasító gépszólamokat közvetlenül az agyunkba kapjuk.

Az egész tárlat mintha a nyolcvanas-kilencvenes évek avantgárd játékfuturizmusának hangulatát keltené: így képzelhették el húsz-harminc évvel ezelőtt a 2010-es évek technológiáját. Szinte Vissza a jövőbe érzésünk lesz a /////////fur//// retró játékainak modernizált elképzeléseitől: a playstation, a flipper, a golyótologatás és a snake is mind-mind már letűnt játékok a giroszkópos okostelefonok, az érintőképernyős tabletek és a szobafalnyi képernyős, riasztóan valósághű online számítógépes játékok korában. Így a játékösztönnel és a játékkal kapcsolatos kérdésfelvetések és problematikák is más szemszögből vitathatóak. A Painstation rávilágít arra, hogy míg a virtuális játéktérben nincs tétje annak, hogy hány száz karaktert mészárolunk le, addig itt a veszteség fizikai fájdalommal párosul. Mi itt a kérdés? Elfelejtkeztünk volna a testünkről a gépnyomogatás közben? De ugyanezt a kört járják be a golyós játékok: amíg az ember némán unatkozva kattintgat vagy mozgatja a kis dobozkát a célért, addig itt keményen próbára kell tennünk a hangszálainkat, hogy nyerjünk. A /////////fur//// emlékeztetni szeretne, hogy van hangunk is? A snake játéknál dettó: ó, tényleg, van lábunk? A Soundslam a karjainkra emlékeztet, míg a ////furminator a fülünket és a szemünket teszi nyomás alá.

Egy múzeumban szeretünk gondolkodni. Szeretünk a művészek gondolatain keresztül kiszakadni a valóságból és olyan interpretációkkal találkozni, diskurzusokba bekapcsolódni vagy érzéseket átélni, amelyeket nyolc órás munkaidőnk során nem teszünk; hogy az alkotások egyedi látásmódjukkal akár kedvesen, akár provokatívan, de valahogy megmozdítsanak és hozzátegyenek az életről eddig gondolt igazságainkhoz.

A No Pain No Game-en viszont teljesen máshogy történik meg ez a szellemi mozzanat: a fizikain keresztül jutunk el a mentális felismerésekhez és a digitális világot vagy épp a játékfilozófiát érintő kérdésekig. A tárlat némiképp fárasztó: megérteni, hogy működik egy adott játék, majd megvárni, hogy kellő számú ember becsatlakozzon és egyáltalán játszani, rohangálni, elviselni a "csapásokat", énekelni, nyomogatni - úgy általában némileg szokatlan fizikailag is száz százalékosan jelen lenni egy tárlaton. A kiállításra érdemes többesben elmenni, egyedül elég feszengős megkérni egy idegent, hogy játsszon velünk - de talán ez is a koncepció része: ne csak egymás mellett okosan hümmögő idegenek legyünk egy tárlaton, hanem aktívan ismerkedjünk egymással a játékokon keresztül. Szintén pozitívum, hogy a kiállítás formabontó: ritka az olyan múzeumi esemény, ahol párokba és csoportokba kell rendeződni a dolog megtapasztalásához, általában egyedül is végig lehet folyni egy tárlaton. Szintén nem hétköznapi, hogy egy múzeumi látogatás után az embernek vörös hurka marad a jobb kezén és szeretne lezuhanyozni: ezek a kényelmes és távolságtartó kiállításnézegetésből kitépő gesztusok nagyon szimpatikusak. Így érdekes balansz alakul ki a fizikai és a szellemi között: míg a játékok önmagukban is, kortól függetlenül szórakoztatóak, megmozgatnak és viccesek, addig a szellemi már teljesen egyéni interpretációkat enged meg: a játékok konkrétak, kézzel fogható üzenetet viszont nehezen találtunk a tárlaton.

Egy amerikai rendező mondta egyszer, hogy ha üzenni akarnék az embereknek, akkor küldenék nekik egy faxot - és tényleg, lehet, hogy nem kéne konkrét üzeneteket várni az alkotásoktól, hanem egyszerűen elgondolkodni a kérdéseken és akár fájdalmasan, leizzadva élvezni a tárlatot, mert tulajdonképpen izgalmas, eredeti és vicces. A No Pain No Game május 10-ig megtapasztalható a Ludwig Múzeumban, úgyhogy akik szeretnék, hogy a frappáns kérdésfelvetések és egyedi elgondolások mellett egy kiállítás fizikailag is megmozgassa, azoknak kifejezetten ajánljuk a tárlatot.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Vizuál Film

Végre többet tudunk az új Freddie Mercury-filmről

„A bandában csak egy hisztériás királynőnek van hely.” Kijött a Queen-film első igazi előzetese, és még többet ígér, mint a teaser.
Vizuál velencei biennálé

Képzelt kamerák a Velencei Biennále magyar pavilonjában

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor és Waliczky Tamás újmédiaművész képviselik Magyarországot jövőre a 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén.
Vizuál videó

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Vizuál pompeji

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.