Vizuál

A Kékfestő – Kovács Miklós életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban

2024.03.12. 10:25
Ajánlom
Április 28-ig látható a Kossuth-díjas művész, valamint családja kétszáz éves munkásságát bemutató tárlat, amelyen a kihalófélben lévő hagyományos kékfestő mesterséget is megismerheti az érdeklődő közönség.  

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A kiállítás a 96 éves Kovács Miklós Kossuth-díjjal és Nemzet Művésze címmel kitüntetett tiszakécskei kékfestő mester munkásságát a kezdetektől napjainkig mutatja be a családi hagyományt megalapozó kecskeméti dédapától a legfiatalabb generációig. A Népművészet Mestere beleszületett a kékfestő mesterségbe, szüleitől sajátította el tudását. Felesége, Margitka több mint hatvan éve alkotótársa a mesternek. 

A kiállításban a technológia adta minden variánsa bemutatkozik,

az indigóval és indanthrénnel festett portékák, kézzel, illetve perrotinnal mintázott alkotások, a negatív mintázás és a színes motívumok világa is elénk tárul. Az apáról fiúra szálló, évtizedek óta kihaló félben lévő mesterség folytatásáról lányaik, Gabriella és Mária, illetve az unokák gondoskodnak, a mai kor igényeinek megfelelő technológiával és esztétikummal készítik alkotásaikat.

A kékfestő mesterség a 18. század végétől meghonosodó festőmesterség egyik speciális ágát, a rezerv eljárású dúcnyomást és az indigóval, indathrénnel történő textilfestést jelenti.

A hagyományos kékfestő mesterség 2015-ben a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, 2018-ban UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára nyert felvételt.

2019-ben a Hungarikum Bizottság döntése értelmében, e mesterséggel bővült a Magyar Értéktár.

További részletek és jegyvásárlás a Pesti Vigadó oldalán>>>

Támogatott tartalom

Fejléckép: Kovács Miklós kékfestő mester (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó FIPRESCI-életműdíjat kap

A világhírű szakmai szövetség elismerését november 20-án veheti át a magyar rendező Kairóban, ahol a közönségnek levetítik legújabb, Csendes barát című filmjét is. 
Vizuál hír

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Vizuál kritika

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Vizuál ajánló

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.