Vizuál

A Kép/Test/Lét kiállítás sorozat három megyeszékhelyen fogta össze a helyi kortárs alkotóközösséget

2020.11.19. 13:40
Ajánlom
Három megyeszékhely, Miskolc, Szolnok és Veszprém együttműködésével valósult meg a MANK Kép/Test/Lét összművészeti programsorozata.

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. kiemelt célkitűzése a kortárs találkozások létrehozása és elősegítése. A közösségépítés és nyitás szellemében indult útjára a Kép/Test/Lét összművészeti programsorozatunk is, amellyel az alkotóművészet területén tevékenykedő, jelentős vidéki közösségeknek megjelenési lehetőségeket adtunk, valamint támogattuk a művészek lokális megszólítását és közösséggé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. Az eseménysorozat három megyeszékhely, Miskolc, Szolnok és Veszprém együttműködésével valósult meg, mindhárom helyszínen az emberi test kultúráját, szépségét és erejét művészi módon reprezentáló műalkotásokat állítottunk a középpontba, és tematikusan kapcsolódó, előadóművészeti produkciókat mutattunk be.

A modern világ a kapcsolatok hálójáról, a találkozásokról szól. A MANK alapfeladata az alkotóművészet sokoldalú támogatása, a művészi alkotótevékenység hátterének minél szélesebb körű biztosítása.

Miskolc_teljesitmeyn-133724.jpg

Kép/Test/Lét kiállítás (Fotó/Forrás: MANK Magyar Alkotóművészeti Kft.)

Az elmúlt esztendőben a hazai intézményhálózatban egyedüliként a kortárs alkotó- és előadóművészetet támogató MANK szolgáltatás-portfóliójának átgondolásával és összefűzésével olyan korszerű támogatási metódust hozott létre, mely által a támogatott művészek érvényesülése, közönséghez való eljutása elérhető lett. A megyeszékhelyeken partnerintézményekkel együttműködve hirdettünk nyílt pályázatot a Kép/Test/Lét sorozaton belül, így ösztönözve és közvetlenül megszólítva a helyi és térségi művészeti élet szereplőit.

„A művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település mind a művész egyaránt profitálhatott.

Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.

Szolnok_legyozotthatarok-133726.jpg

Kép/Test/Lét kiállítás (Fotó/Forrás: MANK Magyar Alkotóművészeti Kft.)

A MANK nem csak a saját kapcsolatait szeretné erősíteni az ország különböző pontjain alkotó közöségekkel, de az is fontos cél, hogy a városok között is erősödjenek a kötelékek. A Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője, Verebes György így nyugtázta a Kép/Test/Lét keretein belül létrejött kötelékeket: „Abszolút sikeresnek tartom a programot, hisz Szolnokon egy nagyon gazdag válogatás jött létre! A kapcsolattartás, kapcsolatteremtés egy alapvető feltétele a minőségi művészeti tevekénységnek térségtől függetlenül. Valóban sok művész él és dolgozik Budapesten kívüli területen is. A művészek kimondottan örültek annak, hogy a kiállítás egy közösséghez tartozó művészcsoport tagjai által jött létre, tehát ennek a kiállításnak a közösségteremtő ereje kiemelkedő volt azzal együtt, hogy ez egy országos érvényességű sorozat egyik állomása volt.”

Mindezek mellett a Kép/Test/Lét programsorozathoz kapcsolódó alkotóművészeti pályázatok, amelyek mindhárom városban más-más tematikával lettek meghirdetve fontos szakmai kérdéseket érintettek és vetettek fel. Ezt Hegyeshalmi László, a veszprémi Művészetek Háza vezetője is kiemelte. Elmondta, az, hogy a Kép/Test/Lét címszavak hármasából a test került a középpontba elsősorban művészettörténeti vonatkozásában érdekes, hiszen a test ábrázolásának évezredes hagyománya és annak kérdései ma is foglalkoztatják az alkotókat.

Veszprem_testharmonia-133731.jpg

Kép/Test/Lét kiállítás (Fotó/Forrás: MANK Magyar Alkotóművészeti Kft.)

„A művészek sokféle szempontból közelítettek a testábrázoláshoz. Elmondható, hogy igen összetett a kortárs művészek testképe, ez a Veszprémben látható alkotásokban is megmutatkozott. Az egzisztenciális önmegjelenítéstől, a csoportos tevékenységen át változatos és gazdag az alkotók testről alkotott képe.”

– összegezte a Művészetek Háza Veszprém igazgatója. Hasonlóan vélekedett Kónya Ábel, a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria igazgatója. Véleménye szerint a vidéki művészet fókuszba állítása fontos törekvés. Hozzátette: „Egyértelműen pozitív maga a szándék a MANK részéről és hasznosnak találom a résztvevő városok művészeti kiállítóhelyei között ennek köszönhetően létrejött személyes kapcsolatot.”

A Kép/Test/Lét sorozat ugyan a koronavírus járvány árnyékában valósult meg, a nyár és koraősz folyamán minden helyszínen megnyíltak a kiállítások, és a nézők élőben tekinthették meg a pályázatokra beérkezett, zsűrizett alkotásokat. A kiállítássorozat Veszprémben és Szolnokon már nagy sikerrel zárult, a partnerintézmények vezetői, a helyi művészek és a látogatóközönség is egybehangzóan pozitívan tekint vissza a programra és az ennek köszönhetően létrejött találkozásokra és új kapcsolatokra. Miskolcon Teljesítmény címmel 2020. október 29-én nyílt meg a kiállítás, amely több mint harminc művész válogatott alkotásával egészen 2021. január 23-ig várta volna a nézőket. A 2020. november 11-én életbe lépő kormányrendeletet követve a kiállítás jelenleg zárva tart.

ktl-133731.jpg

Kép/Test/Lét kiállítás (Fotó/Forrás: MANK Magyar Alkotóművészeti Kft.)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.