– Hogyan született meg 20 évvel ezelőtt a GIM, a Gödöllői Iparművészeti Műhely?

– A műhely megalapításában döntő szerepe volt a Gödöllői Művésztelepnek, amely 1901-ben jött létre Körösfői-Kriesch Aladár Gödöllőre költözésével, és 1920-ig jegyzi a művészettörténet. Ezt követően a későbbi években több művésztársa költözött a városba családjával – köztük Nagy Sándor feleségével, Kriesch Laurával, Belmonte Leo, Toroczkay-Vigand Ede, később Remsey Jenő. Körükhöz tartozott és együtt munkálkodtak Juhász Árpáddal, Róth Miksával, Sidló Ferenccel, Moiret Ödönnel, Mihály Rezsővel és másokkal. Például: a Frey lányok, Undi Mariska ideig-óráig Gödöllőn éltek, a Szövőműhely irányításában, a tervezés és kivitelezés munkájában vettek részt.

A művésztelep tagjai a képzőművészet és az iparművészet egységére törekedtek, a festészet, gobelin és szőnyegszövés, grafika, illusztráció egyaránt szerepelt az általuk művelt műfajok között. Néha tanítványaikkal együtt kiviteleztek monumentális megbízásokat. Közös kiállítások, építészeti munkák születtek, több alkalommal nyertek érmeket világkiállításokon, Párizsban, Torinóban, ahol műveik mellett saját életfelfogásukat tükröző lakásbelsőiket, műtermeiket mutatták be. A földrajzi közelségből adódóan napi szinten tudták megvitatni az aktuálisan számukra érdekes művészeti témákat, az így kialakuló együtt gondolkodásnak köszönhetően kölcsönösen hatottak egymás művészetére is. Valamennyien európai tanulmányutakon, ösztöndíjakon voltak már túl, ahol megismerték a nyugati tendenciákat, a legújabb művészeti irányokat, amelyet Magyarországra visszatérve munkájuk révén ismertté tettek itthon is. 

Körösfői-Kriesch Aladár háza az egykori Erdő utcában (jelenleg Körösfői utcában) áll, leszármazottai ma is benne laknak, akárcsak a Remsey–házban, a családtagok. Ebben az utcában kaptunk meg működtetésre, 20 éve egy ingatlant kortárs művészeti alkotóház létrehozása céljából.

letöltés (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Az önkormányzat és a gödöllői művészek kinyilvánították szándékukat, hogy az egykori művésztelep tradíciói szellemében alkotómunkájukkal teremtsék meg a folytatást. A szecessziós művésztelepnek, - amely az 1900-as években virágzott – a nagy háború vetett véget, ugyanis 1914-ben Körösfőit elvitték katonának, mikor hazajött, kiújult a tüdőbaja és 1920-ban elhunyt. Körösfői-Kriesch Aladár eredetileg a jó levegő miatt költözött Gödöllőre, ezért épített házat, műtermet abban az utcában, amely mellett akkoriban közvetlenül ott volt az erdő. Ebből a közelségből is adódik, véleményem szerint az a viruló természeti környezet, amely még manapság is megvan a Körösfői utcában lévő kertekben. Talán itt több a virág és a madár, egészségesebbek, és jobban teremnek a fák, magról kikel a levendula, és egyszer találtam egy nyári-orgona palántát is.

– Eredetileg Kolozsvárott született, hogyan került Gödöllőre? Szerepet játszott a városba költözésében, hogy a marosvásárhelyi Kultúrpalotában működő művészeti iskolában érettségizett, amelynek a Gödöllői Művésztelep tagjai készítették a freskóit, domborműveit, üvegablakait?

– Természetesen ismertem a marosvásárhelyi épület történetét. Gyerekként mesevilágot találtam a freskókon, a Tükörterem üvegablakain, pedig mi hivatalosan nem is tanultunk a Kultúrpalota alkotóiról, az épület múltjáról. Persze akit érdekelt, utána tudott nézni, egyes tanárok beszéltek róla. Édesanyám, Bódis Erzsébet textilművész Kalotaszegről származott, Zsobokról, egy kis faluból, amely néhány kilométerre van Bánffyhunyadtól, ahol a századfordulón Gyarmati Zsigmondné népi hímzések és szőttesek kivitelezését szervezte. Sztánától sincs messze, ahol Kós Károly élt, és Körösfőtől sem, amely falu nevét Kriesch Aladár 1907-től előnévként felvette. 

Mikor Gödöllőre kerültem a nyolcvanas években, az egykori művésztelep leszármazottaiból és baráti társaságaikból álló kis közösségbe kapcsolódtam be. Nem sokkal később a Testőrlaktanya épületének emeletén megürültek a termek, miután a KISZ, a Népfront, a gödöllői újság szerkesztősége és hasonló szervezetek máshová költöztek. A megüresedett helyiségekből, a városi tanácstól igényeltem műterem céljára egy termet, ahogyan a többi művész is. Ott dolgoztunk, időnként együttléteket, kiállításokat is szerveztünk. A '90-es években nagy átalakulások voltak az országban, aztán egyszer csak áruba bocsájtották az épületet, így nekünk mennünk kellett, de kaptunk egy ígéretet az új városvezetéstől, hogy ha egyszer adódik lehetőség, akkor megoldják nekünk a műterem kérdését. Aztán '97 telén megürült a Körösfői utcában az az épület, amelyben most is működik a műhely. A korábbi bérlők eltávoztak, megkérdeztek minket, művészeket is, mit tudnánk ezzel kezdeni. Akkor beadtam egy koncepciót, hogy mit gondolnék megvalósíthatónak, amely biztosítja a szakmai és anyagi működtethetőséget hosszú távon.

Ennek alapján a városi testület egy alapítványt hozott létre, amely, azóta is működteti az alkotóházat és a GIM-et.

gödöllő (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

– Az elmúlt évtizedekben milyen tevékenységeken keresztül érték el céljaikat, milyen programokat hoztak létre?

– A közösen kialakított koncepcióban szerepelt az a cél, hogy művészeti tanfolyamokat kellene tartani fiataloknak és érdeklődőknek, kialakítva idővel egy művészetpártoló, a művészeti műfajokra fogékony réteget, ahogy a régi gödöllői telepen is volt. 

A művésztanárok mellett, sokszor együttműködve velük, az alkotómunka folyamán sajátították el azt a magas mesterségbeli tudást, amelyet csak a gyakorlatban lehet igazán elnyerni.

Másik fő tevékenységi körnek a képző- és iparművészeti, főleg csoportos kiállítások szervezését jelöltük meg, együtt bemutatva a két művészeti ág jeles képviselőit, azokat a művészeket, akik szellemi értelemben a gödöllői művésztelephez hasonló értéket képviselnek. Ez utóbbi gondolatmenet azt is célozta, hogy a növendékeink színvonalas műalkotások környezetében dolgozzanak, ugyanakkor a művészkollégákat újabb művek létrehozására inspirálja. A művészeti kiállítások megvalósításához pályázni lehetett támogatásért, hiszen akkor a Nemzeti Kulturális Alap már megalakult. A műhely állandó működésének költségeit pedig az önkormányzat támogatásával képzeltük el. Az első években elég szűkös volt, de amint látták a műhely fejlődését és színvonalát, ez is emelkedett.

Az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden megvalósult ebből az elképzelésből, sőt, bővültek a programok társ-művészetek bevonásával, költői, zenei estek szervezésével. Időnként a régi művésztelep tagjai műhelykiállításokon „állítottak ki", melyet a Gödöllői Városi Múzeummal együttműködésben valósítottunk meg. A nyári Műhelynapok keretében jelmezes kerti mulatságokat, animációs filmvetítéseket is tartottunk, általában az éppen aktuális kertkiállítás megnyitóján.

A teremben és a kertben a kiállítások mellett workshop-ok is megrendezésre kerülnek, fiatal művészkollégák, egykori tanítványaink segítségével. Terveztünk egy kis könyvtárat is a dokumentumok, katalógusok számára, de ez egyelőre nem tudott megvalósulni, mert nincs már hely. Mivel az egész ingatlan nem nagy, a mai napig megmaradt a hely intimitása és a programoknak ma már van egy látogatói köre, amely pont megtölti a házat és a hozzá tartozó kertet.

– Melyek voltak az első lépések az egykori művésztelep atmoszférájának újjáteremtéséhez?

– Megkaptuk a házat, de nem tudtuk még hogyan működjön. Az Önkormányzat főjegyzője javasolta egy közalapítvány létrehozását, mert az független, s a kuratóriumában részt vehetnek azok, akik majd segíteni tudnak a működtetésben. A kuratórium tagja lettek Körösfői András, Aladár unokája, valamint a Remsey család leszármazottja, Remsey Flóra kárpitművész, a gödöllői művelődési ház akkori igazgatója, Kecskés József, művészek és kultúraszerető városi polgárok, az elnöki tisztet rám ruházták. '98 nyarán főleg adományokból, önkéntes munkával felépítettük, létrehoztuk a kertet. Az épület korábbi bérlői nem foglalkoztak vele, így tele volt hulladékkal, gyommal, amit a helyi városüzemeltetési vállalat teherautókkal hordott el, és cserélte ki erdei földre.

A tavaszi „aranykert" a bejárathoz a legközelebb esik, főleg tavaszi hagymás növényeket, sárga és fehér virágú cserjéket, sárga levelű örökzöldeket lehet benne találni. A nyári „hűvös kék" kert levendulákból, szamárkóróból, gólyaorrból, zsályából és kékes lombú örökzöldekből áll. A „vörös" kertben rózsabokrok, borbolyák, rózsaszínű, piros és bordó virágok virítanak, ősszel különösen szép. Arra is figyeltem, hogy Körösfői Ilka, a festő felesége illatos kertjét (mely híres volt a maga idejében) megidézzük.

Van egy-két jópofa történetem az első évekből: Amikor megnyílt a ház, főleg az első kertkiállítás után,  gyakran szerepeltem rádióinterjúkban, lelkesen beszéltem az elképzeléseimről, és egy hallgató, aki kedvet kapott Gödöllőre jönni, azt kérdezte tőlem, hol van a „levendulamező". Mit tehettem, megmutattam azt a tizenöt tő levendulát, ami most is ott van, ebben a közepes méretű kertben. Más alkalommal egy riporter volt kíváncsi a vörös kertre, megmutattam az öklömnyi cserjéket... Persze, azóta elérték megfelelő méretüket, és egy barátságos tájképi kert fogadja a látogatókat.

Ezzel egy időben szerveztük bemutatkozó első kiállításunkat A fény címmel. Ugyanazt a gondolatmenetet követtük már akkor is, mint minden más kiállításunkban, vagyis képző- és iparművészeket együtt hívtunk meg. Nem csak gödöllőieket, próbáltuk a különböző műfajokat összefogni, így a résztvevők között volt kárpitművész, keramikusművész, üvegművész, grafikusművész, festőművész, textilművész, és ötvösművész is.

forrás: Gödöllői Iparművészeti Műhely Facebook-oldala (Fotó/Forrás: unknown)

– Hogyan született meg a kert, mint sorozat gondolata?

– 2001-ben ünnepeltük a Gödöllői Művésztelep létrejöttének századik évfordulóját. A Gödöllői Városi Múzeum megkeresett bennünket, hogy szervezzünk kortárs művészeti programot, mert rangos eseményekkel szerették volna a jubileumot ünnepelni. A Múzeum bemutatja a művésztelep anyagát Gödöllőn, a Gödöllői Művelődési Központban és Budapesten az Iparművészeti Múzeumban. Elkezdtünk gondolkozni, tervezni mi legyen a program, s végül egy zsűrizett nagyszabású kortárs kiállítást szerveztünk az akkori lektorátus adminisztratív hátterével a Gödöllői Művésztelep hagyományai alapján. A Gödöllői Királyi Kastély helyrehozott két termében, és felújításra váró három helyszínén rendeztük meg Élmény és eszmény címmel.

Amikor véget ért, a gazdag anyagból összeválogattunk egy tárlatot nyárra az GIM kiállítótermébe és kertjébe. Szervezés közben kiderült, hogy a résztvevők közül többen kifejezik magukat írásban is. Horváth Márton, Remsey Flóra, Orosz István, Anti Szabó János, Pannonhalmi Zsuzsa, Fábián Dénes, mások és én magam, ezért felkértük őket, egymást, „megnyitó személynek". Kun Éva keramikusművész népdalokat énekelt. 

Kivétel Orosz István, aki már régóta publikált, és tekintettel arra, hogy Nagy Gáspár költő eljött erre az eseményre, ő is szívesen „fellépett" velünk. Végül a program olyan sikeres volt, hogy híre ment, sokan eljöttek megnézni a kertet, és a kiállítást. Később már a kollégák bíztattak hasonló eseményekre. Amikor az első katalógust kiadtuk, megkerestem Orosz Istvánt, készítsen valamit a borítóra. Így született meg az első,  egyes labirintus, hisz 2001-ben volt a tárlat. A következő évben megint megkerestem, hogy a sikerre való tekintettel folytatjuk a kert-sorozatot, erre elmondta nekem, hogy van kilenc labirintus-terve, és ha szervezünk kilenc kerttémájú kiállítást, ő megtervezi a plakátokat. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy érdekes marad a téma ennyi éven át. ... Amikor a tizedikre készültünk, újra kellett egy jó plakát, és akkor tizenkettőben állapodtunk meg, hogy egy naptár lehessen belőle. Meg is jelent ez a naptár 2018-ra, az MMA Iparművészeti Tagozata támogatásával.

– Említette a Gödöllői Művésztelep hagyományait. Melyek pontosan ezek a hagyományok?

– Erre a válasz könnyű és nehéz egyszerre. Az egykori telepre jellemző volt a magas mesterségbeli felkészültség, ezt a kiállítás résztvevőiről nyugodtan elmondhatjuk. Másik jellemzője az egykori művészeknek a mély vallásos meggyőződésük. Azt hiszem a mi tág közösségünk hite, ha sokféle is, azonos az ember szeretetében, fontosnak tartja bízni az emberi lét szépségében és értelmében. Szeretném remélni, hogy sokoldalú művészeti érdeklődésünkben igyekszünk méltóak lenni elődeinkhez.

A család fontos volt a gödöllőiek számára, a gyerekek a természetben, kreatív környezetben, alkotó légkörben nevelkedtek. Nem véletlen, hogy abban a korban, 

Nekünk más helyszín és életforma adatott, nem lakunk egy utcában, nemigen akad közös megbízási munka, másképp kell együtt gondolkodni. De talán megteremtődött húsz évvel ezelőtt az alapja, a struktúrája annak, amelyre az utódok, a fiatalok építhetnek, és még erőteljesebben érvényre juttathatják a legfontosabb tradíciót az összművészeti minőséget és az alkotó közösségi szellemet.

Varga Melinda: Keret (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

– Kiknek a munkáit láthatják most a Pesti Vigadóban az érdeklődők?

– Nehéz helyzetben voltunk, mert minden évben remek dolgok kerültek kiállításra Gödöllőn. Összesen tizenhárom kertkiállítás volt, évente egy, vagy néha meghívtak külső helyszínekre is. A kollégák szívesen vettek részt, vagy azért, mert volt a témában bemutatásra váró alkotásuk, vagy tetszett a téma és szívesen hoztak kimondottan új művet. Néha egymás műveit ismerve, társakat hoztak magukkal, tehát kicsit szabadon is alakult a kiállítók köre. Hozzánk olyan alkotók jönnek, akik teremtenek, mert a kert tulajdonképpen, teremtés nemcsak mi, hanem az Isten is részt vesz benne, vagyis a természet Istenével együtt dolgozunk.

Több mint 300-an állítottak ki Gödöllőn az elmúlt években, mind kiváló művészek, kiváló művekkel. A Pesti Vigadóba kimondottan tematikus műveket hívtunk meg, D. Udvari Ildikó művészettörténésszel, válogattunk az elmúlt évek emblematikus alkotásaiból, hiszen ő évek óta rendezi a GIM kiállításait. Szerepelnek még a GIM-hez kapcsolódó fiatal művészek, egy részük mellettünk nőtt fel, és így választotta a művészi pályát. A huszonnyolc kiállító művész közül sajnos többen már nem lehetnek velünk, csak műveikkel idézik fel azt színvonalas szellemi munkát, inspirációt, amelyet az eltelt években a közösségnek nyújtottak. Közülük hívtuk meg Bódis Erzsébet, Bohus Zoltán, Remsey Flóra és Szuppán Irén munkáit.

– Láthatnak-e valami egyedit is a látogatók, amely megtekintésére Pesten még egészen biztosan nem került sor, s megidézi az Iparművészeti Műhelyt vagy a Művésztelepet?

– Körösfői Kriesch Aladár leszármazottai ott maradtak, ott élnek ma is Gödöllőn, és kapcsolatban vagyunk velük. A Művésztelep tagjai nem csak dolgoztak, de társasági életet is éltek a maguk módján, amelyről sok dokumentum, fénykép is fennmaradt, ezek elérhetők, és ismertek is. Egy újdonság látható a kiállítás keretében. A Körösfői családtól a 2013-as Ilka kertje (Körösfői Ilka) című kiállításra engedélyt kaptunk, hogy reprodukáljunk fotókat az 1930-as évekből, a kertjük állapotáról, amely akkor még megőrzött sok mindent a régi időkből. Ebből állítunk ki egy válogatást, régi fényképekből, egy idézetet Ilka illatos kertjéről. A kertet pedig élő növényekkel varázsoljuk ide, mintegy keretet adva az összefoglaló tárlatnak, amely átvezet a múltból a jövőbe.