Vizuál

A Kojot négy lelkét nevezi Magyarország az Oscar-díjra

2023.09.08. 14:25
Ajánlom
Gauder Áron filmje korábban a világ legnagyobb presztízsű animációs fesztiválján, Annecy-ban elnyerte a zsűri díját, és azóta több mint harminc szemlére kapott meghívást. A Kojot négy lelke az indiánok teremtésmítoszán keresztül az emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet.

Tizenkilenc magyar egész estés alkotás közül Gauder Áron animációs filmjét, a Kojot négy lelkét választotta ki a hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testület, amelyben a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, Lukácsy György, valamint Bereczki Csaba, az NFI nemzetközi értékesítési igazgatója, Tősér Ádám filmrendező és Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke vett részt.

Az NFI közleménye emlékeztet, az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 96. alkalommal kiosztandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. december 1. – 2023. október 31. között mutatnak be az adott országban.

Gauder Áron tíz éven át készítette második egész estés filmjét, a Kojot négy lelkét.

Az indián kultúra a rendezőt gyerekkora óta inspirálja, és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja, s egy kötetnyi indián népmesét fordított le. A rendező e történetek feldolgozására vállalkozott a Kojot négy lelke című animációs filmjével.

A Bereményi Gézával – Cseh Tamás alkotótársával – közösen írt forgatókönyv az indiánok teremtésmítoszán keresztül az emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet, és felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e mindannyiunknak megtalálnunk a helyünket az élet nagy körforgásában, amíg nem késő.

Gauder Áron filmje az animációs filmek legnagyobb presztízsű fesztiválján, Annecy-ban idén nyáron elnyerte a zsűri díját, ezzel párhuzamosan az egyik legnívósabb ázsiai seregszemle, a sanghaji fesztivál a legjobb animációs film díjával méltatta. Azóta már több mint harminc fesztiválra kapott meghívást, és a külföldi forgalmazásra megvásárolta a Gebeka International nevű élvonalbeli francia cég. A mű egyúttal elnyerte a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíját is.

Ez a film rólunk szól, napjaink emberéről. A mitikus szereplők sorsán keresztül megtapasztalhatjuk, hogyan élhetünk harmóniában a természettel. Bízom benne, hogy a történet segít válaszokat adni arra, hogy ki vagyunk, mi a feladatunk, milyen irányba induljunk

– idézte az NFI közleménye Gauder Áron rendező-forgatókönyvírót.

A filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.

A jelöltek listáját 2024. január 23-án hozzák nyilvánosságra, a díjak ünnepélyes átadására március 10-én kerül majd sor Los Angelesben.

Fejléckép: Gauder Áron a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjátadóján (Fotó/Forrás: Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mundruczó Kornél életműdíjat kap a palicsi filmfesztiválon

A szervezők közleményükben Mundruczó Kornélt a kortárs magyar film egyik legjelentőseb alkotójának nevezték. A szemlén szintén kitüntetik Rados Bajic szerb színészt. 
Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.