A fesztivál nyitófilmje idén a Romain Duris, Vincent Cassel, Eva Green és François Civil főszereplésével készült A három testőr: Milady című látványos alkotás lesz. Martin Bourboulon rendező tavaly készítette el az En garde! című filmjét a világhírű Dumas-regény alapján, a most látható alkotás ennek a folytatása.
A szervezők szerint az idei program egyik legizgalmasabb darabja az anyai szeretet és ragaszkodás pontos és torokszorító természetrajzát ábrázoló Mindent egy lapra című film lesz Delphine Deloget rendezésében, Virginie Efirával a főszerepben.
A filmet negyedórás álló tapssal ünnepelte a cannes-i közönség.
Sylvie egyedülálló anya, két fiút nevel. Egy éjszaka a kisebbik egyedül marad a lakásban, és megsérül. A hatóságok kivonulnak, és elviszik a gyereket. Sylvie igaza biztos tudatában harcba száll, hogy visszakapja a fiát.
Szintén a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon debütált Thomas Caillet a Mutánsok című fantasztikus filmje Romain Durisszel a főszerepben. A történet szerint rejtélyes, járványszerű jelenség van terjedőben. Bizonyos emberek átalakulnak: szó szerint előbújik belőlük az állat. A kór François feleségét is elérte, és a férje minden követ megmozgat, hogy segítsen rajta. De ebben a különös lények lakta világban nemcsak az ő élete változik meg gyökeresen, hanem tizenhat éves fiuké is.
Tavaly Cannes-ban négy díjat kapott Kaouther Ben tunéziai–francia dokumentumfilmje, a Négy nővér, amelyben Olfa négy lánya közül kettőt, ahogy az anyjuk mondja, „felfalt a farkas”, a dzsihád farkasa. A két fiatalabbat kimentette a gyermekvédelem.
Nehéz történet reményről, lázadásról, hagyományról, erőszakról, testvéri szeretetről és magáról a tunéziai társadalomról.
Szintén Cannes-ban mutatták be a Bonnard – Egy festő szerelme című romantikus életrajzi filmet a nagy francia festőről, Pierre Bonnard-ról és feleségéről, Marthe-ról valamint a Salem című költői és hipnotikus erejű, felkavaró alkotást is, mely arról szól, hogy az ember még a legnehezebb helyzetben sem adja fel a reményt.
Szintén látható lesz Budapesten a Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett Nyomorultak rendezője, Ladj Ly legújabb filmje, a Nemkívánatos személyek, amelynek főhőse Haby, aki aktívan részt vesz a közösség ügyeiben, így igencsak felháborodik, amikor rájön, hogy az új polgármester területrendezésre készül.
A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt a Vadállat című bűnügyi-romantikus sci-fi Léa Seydoux-val, Bertrand Bonello rendezésében. Az alkotás a műfajok izgalmas keveréke a 21. század egyik legnagyobb hatású és legvirtuózabb rendezőjének boszorkánykonyhájából. A közeli jövőben, amikor már mindent a mesterséges intelligencia irányít, az érzelmek veszélyforrást jelentenek.
Szintén Velencében debütált az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, melyben Mathieu és Alice több mint egy évtized után véletlenül újra találkoznak. Végül az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon díjazott, valamint Oscarra jelölt Robotálmok vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi filmnek ígérkezik egy kutya és egy robot különös barátságáról.
Fejléckép: Jelenet a Mutánsok című filmből (Fotó/Forrás: Frankofón Filmnapok)


hírlevél












