A LAM-ban látható kiállítások mindig nagyon pontosan megragadják az aktuális trendeket, legyen szó a környezetvédelem fontosságáról vagy a modern technológia térnyeréséről. Milyen központi kérdés köré szerveződik az idei tematika?
A korábbi kiállítások témái is befolyásolják valamelyest a soron következőket. Mivel az előző, More Than Human című tárlatunkon egy ember nélküli, poszthumán világot rajzoltunk fel, eléggé adta magát, hogy most az ember kerüljön a középpontba. Idén az ego, az önkép és az öntudat köré építjük a kiállítást. Ez a mai, individualista és átpszichologizált világunkban kurrens kérdésfelvetés, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy a technikai fókuszú jövőképek után más irányból közelítsünk a jelenünkhöz: az emberi szubjektum felől.
Hogyan alakítja át az identitásunkat a digitális környezet? Milyen reflexiókat találhatunk erre a kiállításban?
Közel harminc alkotás kap helyet a kiállításban, amelyek nagyon eltérő stratégiák mentén foglalkoznak az ego kérdésével. Lesznek köztük szenzuális, átélhető munkák, de kritikai hangvételű művek is, amelyek az önreprezentáció egy-egy elemét vizsgálják. A Light Art Museum kiállításaira általában is jellemző, hogy széles spektrumon keresztül közelítenek az adott témához. Ezúttal olyan műveket is bemutatunk, amelyek egy-egy alapvető érzelmi állapotot vizsgálnak, míg más, konceptuális alkotások
kritikai nézőpontból fogalmaznak meg állításokat vagy éppen kérdéseket generálnak a látogatókban.
Vida Szabolcs (Fotó/Forrás: Light Art Museum)
A LAM védjegyévé vált, hogy élményalapú, zsigerileg is ható művekkel találkozhatnak a látogatók. Miért különösen fontos ez számotokra?
Az egész működésünknek egyik alaptétele volt, hogy olyan kiállításokat hozzunk létre, amelyek tartalmasak és magas minőséget képviselnek, ugyanakkor legyen bennük valami közvetlenül átélhető, élményszerű is. Szeretnénk ugyanis nagyon sok embert behívni a múzeumba, olyanokat is, akik amúgy nem feltétlenül járnak rendszeresen kortárs képzőművészeti kiállításokra. Úgy éreztük, hogy ezek a szenzuális művek képesek nagy tömegeket megszólítani, és reméljük, hogy akik rajtunk keresztül találkoznak a kortárs művészettel, azoknak az életében később is nagyobb szerepet kap majd. Nem feltétlenül kell ugyanis művészettörténeti diploma ahhoz, hogy egy-egy alkotás értelmezhetővé váljon. Hisszük, hogy a kortárs képzőművészet élvezhető, befogadható és mindenkinek szól.
Minden évben világhírű művészek munkáit hozzátok el a hazai közönségnek, akiknek nem ritkán olyan neves események után érkeznek az alkotásai Budapestre, mint a Velencei Biennále. Mellettük a magyar alkotók számára is fontos megmutatkozási lehetőséget kínáltok. Hogy állt össze az idei merítés?
Fontos számunkra, hogy a nemzetközi trendekből is bemutassunk sikeres, nagynevű művészeket, és azt gondolom, ebben hiánypótlók voltak a LAM kiállításai, különösen az újmédia-művészet területén. Idén azonban némileg változtattunk a fókuszon: a már befutott alkotók helyett rengeteg fiatal képzőművész munkáját hozzuk el, köztük tizenkét olyan alkotást, amelyek kifejezetten erre a kiállításra, a mi felkérésünkre készülnek. Sok magyar művész is részt vesz a tárlaton, akiknek igyekszünk produkciós segítséget nyújtani. Ebben a technikai alapú, installatív, helyspecifikus művészeti ágban ez különösen fontos, mert borzasztóan magasak a költségek.
Esszenciális tehát, hogy legyen egy olyan kiállítóhely, ahol ezek a művek létrejöhetnek,
hiszen ezeket az ember a saját műhelyében nem tudja bemutatni. Egy olyan szerepet vállaltunk fel, amely reményeink szerint sokat segíthet a magyar művészeknek új munkák létrehozásában. Ebből a szempontból ez a kiállítás számunkra is abszolút kísérleti terep. Eddig is volt egy-két olyan mű, amely az aktuális projektünkhöz jött létre, de ekkora volumenben erre még nem volt példa. Ugyancsak érdekesség, hogy négy szcenográfus is közreműködik majd, akik a színházi közeg után most egy képzőművészeti kiállításban hoznak létre bejárható, élményalapú tereket.
A Light Art Museum Budapest belső tere (Fotó/Forrás: Light Art Museum)
A kiállítás otthonául szolgáló, egykori Hold utcai piac épületének egyik leghangsúlyosabb eleme éveken át az a központi ballon volt, amely a Light Art Museum állandó installációs tereként funkcionált. Idén milyen helyspecifikus installációt terveztek a tárlaton?
Így van, a ballon négy évig szerepelt a kiállításainkon, és sokak figyelmét azonnal megragadta, ahogy beléptek a múzeumi térbe. Idén úgy éreztük, ideje egy új installációval készülnünk, amely az elveszettség érzésével foglalkozik majd, mégpedig átélhető formában. Több részletet egyelőre nem szeretnék elárulni, de annyi biztos, hogy az ego témájához kapcsolódó, izgalmas testi élményt fog nyújtani mindenkinek, aki belép ebbe az installációba.
Mi az, amit ennyi élményből szeretnének, hogy a látogató magával vigyen?
Én azt gondolom, hogy mivel nagyon sokféle embert várunk ide, nem érdemes arra törekedni, hogy csak egyféle érzettel vagy élménnyel távozzanak. Ami számunkra fontos, hogy amikor belépnek a tereinkbe, úgy érezzék, egy teljesen másik világba kerültek: maguk mögött hagyhatják a külvilágot, a kinti problémáikat, és eltölthetnek itt pár órát, amikor kizárólag a kiállításra és a művekre fókuszálhatnak. Végül pedig érzelmileg is feltöltődve, gondolatokkal vagy kérdésekkel gazdagodva távozhatnak. A beválogatott művek is ezt az élményt szolgálják: olyan atmoszférát teremtenek, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók valóban kiszakadjanak a hétköznapokból.
A cikk létrejöttéhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) programját használtuk.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Vida Szabolcs (fotó/forrás: Light Art Museum Budapest)
hírlevél
