Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

2021.08.03. 09:25
Ajánlom
Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.

Az augusztus 21-ig tartó programsorozatot Fenyvesi Ottó író, költő, képzőművész nyitotta meg, aki köszöntőjében a valóság és fikció összefonódásáról is beszélt.

„Szeretem, amikor a művészek hetekre elárasztják a falut. Hangozzon bármilyen patetikusan is, valami nagy-nagy szabadság, öröm, boldogság érkezik velük. Sui generis. Van abban valami felszabadító, ahogyan keresik a saját útjukat az Ismeretlen felé, az Igazság felé, amire megvan a jó okuk, késztetésük, mániájuk, rögeszméjük, amiért vállalnak minden kockázatot, veszélyt. Lehet, hogy belepusztulnak, de lehet, hogy meglátják a fényt.

Jó figyelni, együtt mozogni velük, ahogy megérintik Lovas és a környék hétköznapjait a legkülönbözőbb rendezvényekkel képzőművészeti kiállításoktól, a filmen át a koncertekig.

A valóság meglepő szemiotikájába cseppenünk a Gartenben, ahol mindenből jel lesz. Összefonódik fikció a valósággal, a hétköznapi élettel.”

223447253_372889410844569_9046715367646885132_n-092248.jpg

Garten Balaton (Fotó/Forrás: Garten Balaton)

Az idei Garten Balaton programjai három észak-balatoni helyszínen lesznek megtekinthetőek – Lovason, Felsőörsön és Csopakon. Az események középpontjában ezúttal is a kortárs képzőművészet, illetve szobrászat áll, de ezúttal egy harmadik művészeti ág, a kortárs fotó is fontos szerepet kap majd a fesztiválon.

A három hét alatt négy helyszínen öt kiállítást és két köztéri installációt tekinthetnek meg az érdeklődők, melyeket számtalan társművészeti rendezvény kísér, például pódiumbeszélgetések és zenei programok.

Olyan ismert művészek váltják egymást a színpadon, mint Wahorn András és Kopasz Tamás, illetve a David Yengibarian-Vajdovich Árpád duó, vagy éppen drMáriás és a Tudósok, de felhangzanak Ujj Zsuzsi örök érvényű régi dalai is Darvas Kristóf kíséretével.

A mozi szerelmesei sem fognak unatkozni, ugyanis a Garten kertmoziban a Friss Hús rövidfilm fesztivál animációs válogatása mellett többek között a Szépművészeti Múzeum ’80-as évekbeli műkincsrablásáról szóló dokumentumfilmje, a Van Gogh az örökkévalóság kapujában című játékfilmje, valamint Forgács Péter Német egység a Balatonnál című alkotása is megtekinthető lesz.

227144811_372888957511281_805374653017244643_n-092308.jpg

Garten Balaton (Fotó/Forrás: Garten Balaton)

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, a Stefan Osnowski és Végh Eszter által vezetett egyhetes táborban a legkisebbek a művészeti nyomatkészítés technikáival ismerkedhetnek meg, az elkészült alkotásokból pedig kiállítást is rendeznek.

A Garten Balaton pontos programjairól a fesztivál honlapján lehet bővebben olvasni.

Fejléckép forrása: Garten Balaton

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.