A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Bak Imre

Bak Imrének 2016-ban Aktuális időtlen – Egy életmű rétegei / 1967–2015 címmel a Paksi Képtárban fontos kiállítása nyílt, ahol Fehér Dávid rendezésében az életmű csomópontjai jelentek meg. Az Aktuális időtlen találó cím volt, Bak Imre mindig úgy törekedett aktuális lenni, hogy közben egyetemes is legyen. A geometrikus absztrakt festészet európai hírű alkotója a pályája kezdetétől, a hatvanas évek első felétől elszántan törekedett arra, hogy mindig időben befogadja, értelmezze korának újító művészeti irányait, azaz szinkronban legyen a művészettörténeti idővel. Hatalmas kortárs archívumot is létrehozott ennek érdekében. „Mindig a legfrissebb művészeti koncepciót tartom érvényesnek a magam számára” – mondta egyszer Hajdu István róla szóló könyvében a maga művészi alapállásáról.

A hatvanas években még nem volt könnyű itthonról követni, hol tart a világ, de neki abból a szempontból szerencséje volt, hogy a diploma után egy évvel, 1964-ben nyugat-európai körutazást tehetett, és találkozhatott a vasfüggönyön túli világ alkotóival és új művészeti jelenségeivel, akkor főleg a pop-arttal. Akkor járt Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban is, amikor a velencei biennálén épp Robert Rauschenberg kapta meg a nagydíjat, s ez már előrevetítette azt, ami az évtized végére meg is történt, hogy a világ művészeti centruma Párizsból New Yorkba helyeződött át.

Látszott, hogy újabb kapuk nyíltak ki.

Mi még a párizsi modern művészet alapján kísérleteztünk, de úgy, hogy kapcsolatban voltunk a háború utáni Európai Iskola mestereivel is, Korniss Dezsővel, Lossonczy Tamással, Bálint Endrével, Gyarmathy Tihamérral. Még Kassákkal is tudtunk találkozni. Segítettek megérteni, hogy nem lehet izoláltan művészetet csinálni, csak az számít, ami nemzetközileg is mérhető, és hozzátesz valamit a lokálisból és a személyesből” – emlékezett vissza.

Ahogy fentebbi idézetében említette, pályája elején még a francia lírai absztrakcióban, a tachizmusban kereste az irányadó példát, majd egy röpke pillanatra megérintette a pop-art, de a hatvanas évek végén a geometrikus festészet hard edge vonala ragadta magával. Ebből a tiszta vonalú, telített és szabályos színfelületekkel operáló festésmódból sok mindent megőrzött a mai munkáiban is. 1968-ban és 1969-ben részt vett az Iparterv-kiállításon, amely először összegezte a nyugati művészeti irányzatok itthoni képviselőinek akkor már tűrt művészetét.

Bak Imre: Megtámadott-I. 2009.

A hetvenes évek elején Bak egy időre szakított a festészettel a konceptművészet kedvéért, majd amikor az évtized második felében visszatért a festéshez, képei felhasználták a koncept eredményeit, és telítődtek archetipikus formákkal, szimbólumokkal. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején képeiben a posztmodern jegyében rengeteg új elemet, építészeti formákat, csillagokat, amorf alakzatokat is a kompozíció részévé tett.

Ezekből állított ki 1986-ban a velencei biennálén is. Képei szín- és formavilága a kétezres évekre leegyszerűsödött, kevesebb és egyszerűbb geometrikus formából építkeznek, de elrendezésük szinte mindig metafizikus tájkép érzetét kelti. „Nekem egy kvázi háromdimenziós hatás fontos, mert valahogy többet mond el arról, amit én a metafizikáról gondolok” – vallja Bak Imre Hajdu István könyvében.

Művei jelentős nyugati gyűjteményekbe is bekerültek. Tavaly vásárolt tőle a londoni Tate Modern (a paksi kiállításon is bemutatott 1976-os Nap-Madár-Arc című képet), de található alkotása a párizsi Fonds national d'art contemporainben és a berlini Új Nemzeti Galériában is. Tavalyi paksi kiállítása után év végén és idén év elején Londonban is bemutatkozhatott a Carl Kostyál Galleryben, most pedig New Yorkba, az Elizabeth Dee Gallerybe készül, ahol több magyar kortárs között állít majd ki.