A KULT50 bemutatja: Ladik Katalin

A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Ladik Katalin (Fotó/Forrás: www.SandorFegyverneky.com)

»Az őrült asszony a Vajdaságból«, emlékszem erre a gyerekkoromból. Televíziós Mesék Felnőtteknek, amiben kopaszon, meztelenül rohangál” – hívta elő emlékeit Alföldi Róbert egy interjúban, amelyet Ladik Katalinnal készített az Index számára.

A műfaji és identitásbeli határokat feszegető, újvidéki születésű költő, képzőművész, a női testet szavakba, hangokba, gesztusokba öntő performer, színésznő és énekesnő saját bevallása szerint

Meg kellett dolgoznia érte, mert a szabadságot nem adják ingyen. Nem bán semmit sem, talán csak túl sok kompromisszumot kötött az életben, talán csak túl sok időt fecsérelt el a magyarázatokra. Vallja:

A művészettől ne várjunk világmegváltást,

de a hatását ne becsüljük le, mert befolyásolja a társadalmi és emberi közérzetünket, s így magát a politikai életet is. A művészet hat, még ha nem is a világpolitikára, hanem azokra az emberekre, akik kíváncsiak rá, s azt hiszem, ezeket az embereket soha nem szabad remény nélkül hagyni” (Népszabadság, 2016).

Többlaki életet él szülővárosában, Újvidéken, Budapesten és Hvar szigetén. Műfajok közt ide-oda váltó, fiktívet és valóságost, hitelesítőt és elbizonytalanítót, dokumentaristát és kitaláltat egymásba/-ra játszató, egymással helyettesítő, reflexiót és önreflexiót nem nélkülöző, műfaji megjelöléssel: regényes élettörténete 2007-ben jelent meg Élhetek az arcodon? címmel. 2016-ban látott napvilágot A víz emlékezete című verseskötete, amelyért Artisjus Irodalmi Díjat kapott.

Kassák Lajos- és József Attila-díjas, kitüntették a Szerb Köztársaság Nemzeti Kulturális Díjával és a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával. 2016-ban Ai Weiwei, Anish Kapoor és Ólafur Elíasson mellett megkapta a 2002-ben Yoko Ono által alapított, kétévente, elsősorban konfliktusövezetben élő művészeknek odaítélt LennonOno Grant for Peace békedíjat. Yoko Ono szerint a 2016-os díjazottak hihetetlen individuumok, akiknek a tevékenységéről leírást adni lehetetlen, mert véleménye szerint az a hit és remény, amit ők adnak a világnak, sokkal nagyobb az általuk létrehozott, kézzelfogható művészeti alkotásnál. A kitüntetettek kulturális háttértől függetlenül a kreativitás igaz, hiteles útját választották.

Ebbe az igaz és hiteles útba Ladik Katalin esetében beletartoznak az 1962-től az újvidéki Új Symposionban megjelenő szürrealista, erotikus töltetű versek, a magyar neoavantgárd fontos korszakában, az 1960-as évek végétől kezdődő szerbiai és magyarországi performanszok, happeningek és egyéb akciók, amelyekben a hang, a test, a szó – Bodor Bélát idézve – „éterikus tündérkedéssel tevékenykedő, ártatlanul erotikusan kihívó mesefigurát juttattak a néző eszébe”, vagy a 80-as évektől lemezen rögzített hangköltészet. A hangsúlyozott nőiség, a kétneműség, vagyis az androgünitás, a nem álcázott, de hangsúlytalanított nemiség egymást követték. Az örökkévaló nyomtatott, az örökkévalónak bármikor lejátszható egykori jelenidejűség és az abszolút jelenidejűség hol egymást kiegészítően egészet képezve, hol egymással párhuzamosan, komplementer módon jellemzik pályáját.

Ladik Katalin: Mars de triomphe 68’, 1978. (Fotó/Forrás: acb Galéria)

A kísérletező, mindig újat kereső, magát többszörös újrakezdőnek, küzdő és túlélő Kurázsi mamának nevező Ladik Katalin nem a múlt, művészetének és választott/megtalált műfajának hatása – talán nem direkt módon, de – ma is megkerülhetetlen. Ennek okát ő maga így keresgéli: „Érdekes, hogy talán 10 évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy vége a performanszműfajnak, és sokan mások is ezt gondolták. De azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok újrakezdik. Nem tudom igazán a visszatérés okát. Ott a média, az internet, olyan lehetőségeik vannak, amik nekem nem voltak. Megjelent például a slam poetry is. Visszamegyünk a szavakhoz, de nemcsak a szavakhoz, hanem a testi jelenléthez. A szerző adja elő. Ez igazolja azt, hogy a személyes jelenlét, az aura pótolhatatlan. Hogy nincs annál létezőbb költészet, mint hogy én igazán hitelesen önmagamat képviselve mondom el, úgy, ahogy tudom, és ahogy akarom” (Index, 2016).